Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-02-17 / 7. szám
utolsó censusnál közel 10 millió — kath. szülőktől származó — gyermek «semmiféle felekezethez tartozónak)) vallotta magát. Az ultramontán sajtó által csaknem teljesen rekatholizáltnak hirdetett Nagy-Brittaniára vonatkozólag kimutatja Johnston, hogy a róm. kath. templomok, klastrom ok, papok s egyházmegyék száma szaporodott ugyan, de nem a lélekszám. Míg a mult század vége felé a katholikus lélekszám a népességnek harmadát tette, addig ma csak a?mak hetedét, vagy számokkal kifejezve 5V2 milliót tesz 37 millióból. Ennek magyarázati alapja a nagyobb mérvű ir kivándorlásban van, mely azonban nem kizárólag Északamerikára, hanem Angol- és Skótországra is kiterjedt. Megfordítottnak látszik a viszony Eszakamerika egyesült államaiban, a hol 1786—1886-ig a protestánsok száma 27 százalékról 47 millióra, tehát 17^41 °/0 -al, a katholikusok száma pedig állítólag 190 ezerből 9.930,000-re, tehát 52'25°/0 -al szaporodott, a minek magyarázati alapja azonban a túlnyomóan róm. kath. bevándorlásban keresendő. Egyébként ki van mutatva, hogy az 1870-ig terjedő rohamos kath. szaporodás azóta nagyban alászállott, s hogy a protestánsok 1870—80-ig 8V4 °/0 -al, a katholikusok pedig csák 1 /2 °/0 -al szaporodtak. Ha most Európát Amerikával, tehát a két keresztyén földrészt a lélekszám tekintetében egybevétjük, azt találjuk, hogy míg a prostestánsok 1786—1886-ig 3.970,000-ről 154.500,ooo-re, addig a katholikusok 110.190,000-ről 201.000,000-ra emelkedtek, vagyis a protestánsok 3'36°/0 , a katholikusok csak r8i%-^l szaporodtak. Hogy mit jelent a protestantismus s a katholieismus statisztikája a politika, nemzeti vagyon, munka, tudományos műveltség s általában a kultura terén, azt nehánv évvel azelőtt a belga gróf Laveleye meggyőzően kimutatta. S ép úgy áll a dolog a misszió terén is, a hol a kifejtett működések eredménye Warneck kimutatása szerint nagyon különböző a katholieismus és protestantismus között. A térítés művében felületes római misszió Indiában és Ceylonban alig kétszeres, a sokkal alaposabb és lelkismeretesebb prot. misszió ellenben 2o-ros nagyobbodást mutat, s míg a róm. kath. egyház missziója 3 századon keresztül a pogány népekneknek alig 0'90%-át, addig a sokkal fiatalabb prot. misszió ezeknek 44%-át teszi. Jogosan mondhatjuk tehát: facta loquuntur! Johnston a maga fejtegetéseit e tételekkel végzi: «A pápaság a stagnáló vagy nagyon lassan haladó fajok és népek vallása. A papa merész követelései napjainkban üresek s uralma hanyatlóban van. A kath. híveknek hatalma s jóléte szemben Európa protestáns hatalmasságaival hasonlóan hanyatlást mutat. ... Az államférfiak és politikusok tudatlanságáról s babonás tiszteletéről tesz bizonyságot az, ha egy elévült hatalmat, «Sz. Péter trónját)) a prot. egyházat felülhaladó magas polcra emelik. 2. Az ultramontanismus jelei. Naponként halljuk a római kath. püspököknek Rómából inspirált jajkiálltásait a pápaság vatikáni fogságáról, az «istentelen» olasz kormány erőszakoskodásáról s a pápa világi uralmának mindazzal kapcsolatos visszaállításáról, amint annak nálunk Schlauch püspök is kifejezést adott egyik elnöki megnyitójában. Az olasz törvényhozás elleni agitació most a jelszó ott, a hol a pápista kereszt az uralkodó. A vatikáni fogsággal kapcsolatosan beszéltek arról is, hogy XIII. Leo elakarja hagyni az „örök városti ( Schlauch szerint „a keresztyénség erkölcsi központját", sőt Lichtenstein herceg Vaduz fővárosát fel is ajánlotta pápai székhelynek. Azonban úgy látszik a pápának nem nagy kedve van Vaduzba menni, mert e lépése a fenségesről a nevetségesre emlékeztetne. Nagyon is meg fogja gondolni O szentsége a dolgot, mielőtt elhagyná a vatikánt, annak 11 ezer szobáját, irodáit, képtárait, kertjeit, könyvtárait és levéltárait, «e világnak)) ama gazdag kincseit! — Az ultramontanismus másik jele a belső afrikai rabszolgakereskedés elleni agitátió, mely Lavigerie bibornoknak, e csudálatos modern római humanistának személyéhez fűződik, kit legközelebb a Vasárnapi Ujság» nekünk magyaroknak is bemutatott, mint az emberiesség ügyének egyik legbuzgóbb modern apostolát. Mult szemlénkben Beyschlag nyomán «modern kereszteshadjáratnak)) neveztük Rómának ez érdekes vállalatát. Mindenféle kath. egyletek keletkeznek a rabszolgaság ellen, sőt a belga király ujabban önkényt fel is ajánlotta szolgálatát Rómának. Anglia és Németország úgy látszik nem akar belemenni a dologba, a római evangyélium világi hatalommal, olykor tűzzel vassal való terjesztésének minden igazi missziót megsemmisítő vállalatába. Igazán kíváncsiak vagyunk, mennyire fogja a Lavigerie-féle mozgalom a keresztyén misszió útját Afrika belsejében egyengetni! Komolyabb jellegű a pápaság római futásánál s a néger rabszolgák felszabadításánál az ultramontanis -mus gyűlöletes küzdelme a protestantismus ellen. Másfélezer éven át azt tanították Rómában, hogy a háromságnak nevére végrehajtott eretnekkeresztelés érvényes s nem ismételhető : csakis a 19-ik század vatikánismusa számára lett fönntartva az, hogy a prot. konvertitákon újból végrehajtandó a keresztség cselekvénye, s a kath. nép győződjék meg arról, hogy a protestánsok nem keresztyének, mivel érvényes keresztyén jellegű keresztségük nincsen. A dolog valóban érdekes, s Németország egyes katholikus vidékein kezdik is már gyakorolni. Ha katholikus annyi mint keresztyén, akkor világos, hogy az a-katholikus egyének vagy felekezetek nem keresztyének. Innen van, hogy «extra ecclesiam (sc. romanam) nulla salus.» Ha egyedül a római egyházban, mint Noéh bárkájában van az üdv, s vannak a kegyelemeszközök, akkor az azon kívül állók csakis a sötétségben tévelyeghetnek ! De a római egyházi tan azt is mondja, hogy az egész világ az övé, s minden megkeresztelt eo ipso a pápának országához tartozik. Hogy illik ez össze a keresztség ismétlésével ?! Erre a felelet az, hogy Rómában nem törődnek az ellentmondásokkal. Példa rá a házasság s az ordó mint szentség közötti viszony, mely két sákrámentom a papnál egymást kizáró fogalom. Van azonban valami hiba a katholieismus ügye körül. A «Hist.-polit. Blátter»-ek hasábjain Májunké, a «Germania» egykori szerkesztője, szerényen bevallani kénytelen, hogy a centrumpárt s annak kápláni sajtója hanyatlóban van. Nagyobb centrumlapok, a melyeknek a kulturharc idejében 8000 előfizetőjük volt, ma alig 2 ezer, s heti lapok, a melyek akkoriban 25 ezer előfizetővel dicsekedtek, ma alig 3 ezer előfizetővel birnak. Érdekes volna nálunk is ismerni a római sajtó statisztkáját! Aztán még hozzá a katholikus tanítók opponálni mertek a Windhorst-féle ismeretes iskolaügyi javaslatnak. Hiába, ez is az idők jele, a modern prot. világnézet ördögi műve ! Egy cseppet sem kételkedünk abban, hogy a sötét fanatikus középkori viágnézetnek elvégre is engednie kell a modern szellemvilág autonom fényével szemben! Dr. Szlávik Mátyás.
