Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-11 / 46. szám

A próféták mint vallásos prédikátorok is jövendöltek, s így hozták létre az u. n. messiaticus jóslatokat. Messze vezetne, ha ezeket egyenként tárgyalás alá vennők, tehát csak röviden, általánosságban. Nem lehet tagadni, hogy az egész ó-testamentomon veres fonalként húzódik végig a Messiási váradalom. A próféták ihletett lelke mindig egy szebb, nagy jövőn csüngött, mely Izráelre vár. E jövő nagyságát némelyek politikai nagyságban látták, hogy a többi népek meg fognak hódolni a zsidóknak, s Izráel népe nagy ilicső és hatalmas lesz, uralkodik a pogányokon. Ennek a hatalmas nagy birodalomnak, mely szüntelen a próféták szemei előtt lebegett, uralkodója is hatalmas és dicső lesz, s nagyon természetesen a Dávid házából fog származni. Ebből lett aztán az Isten országa és a Messiás. Megjegyzendő azonban, hogy a próféták itt nem úgy tűnnek fel, mint jövendőmondók, kik főfeladatuknak tartják ezen távol jövőt megjósolni, hanem úgy, mint népök vigasztalói s buzdítói, kik csak azért festik ki ama bár távoli, de biztos jövőt, eleinte érzéki, később mind eszményibb színekkel, hogy a jelent vigasztalják, a csüggedőket bátorítsák. Mert annak a zsidónak, kit a szomszéd népek folyton rettegésben tartottak, vigasztalására szolgált hallani, hogy eljő az idő, mikor Juda uralkodik a népek felett vasvesszővel. Mikor aztán már mind világosabban tudalomra jutott Izráel valódi hivatása, többé már nem vasvesszővel akarnak uralkodni, hanem az illető népek maguk szólnak így : »Jertek el, menjünk fel az Úrnak hegyére, a Jákób Istenének házába, hogy megtanítson minket az ő utaira, és járjunk az ő utaiban.« Az a dicső ország is, melylyel a próféták a szenvedő zsidókat vigasztalták, tisztán földi ország volt, s lett belőle olyan, a melyben »Lakozik a farkas a báránynyal és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök, és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat.« A zsarnok, igazságtalan fejedelmek által nyomatott népet azzal vigasztalják a próféták, hogy majd támad egy erélyes és igazságos király a Dávid hazából; de már Ézsaiás hirdeti, hogy : wGyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, kinek vállán lészen fejedelemség, kinek nevét nevezi csudálatosnak, tanácsosnak, erős, hatalmas Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének. Annak fejedelemségének és békességének nem lészen vége.... A seregek Urának buzgó szerelme míveli ezt!« 9. §. A próféták mint erkölcsprédikátorok. A próféták működési körébe tartozik a morál is. E téren úgy lépnek fel, mint a tiszta erkölcsök őrei és az erkölcstelenség ostorozói. E tekintetben sem vindikálnak maguknak semmi hatalmat, mint csupán a szó hatalmát, s ez elég is nekik, mert az ő beszédök isteni szó, tehát ők morálprédikátorok. Morálprédikátorok abban az értelemben, hogy hirdetik az erkölcsi törvényt, s abban az értelemben, hogy az azzal megegyező cselekedeteknek jutalmát hirdetik, az azzal ellenkezőket büntetéssel fenyegetik. Es bár Isten az ő kezeikbe semmi földi hatalmat nem adott, mindazáltal ők erkölcsi parancsaikat feltétlenül kötelezőknek tartják, s igéretök és fenyegetésük sem puszta hang, hanem feltétlenül bekövetkezendő teljes valóság, mert az Isten mondta. A prófétának ezen erkölcsi feladatát, s nagy szellemi hatalmát legvilágosabban fejezi ki Jer. 1, 10.: »Imé én ma téged prófétává teszlek a pogányokon, és országokon, hogy gyomlálj, ronts, veszess, törj, építs és plántálj!« Ha minden j próféta nyíltan ki nem mondta is, de abból az ellenmondást nem tűrő hangból, melylyel tényleg mind gyomlálnak, rontanak, építenek, plántálnak, mutatja, hogy mélyen érezték, hogy ők ugyanazon feladatot vették Istentől, a különbség csak az, hogy népeken és országokon csak Jeremiást s az ő elvtársait tette Isten prófétáivá, kik azt tanították, hogy előbb-utóbb minden nép Jekovához fog térni, és így el fogja fogadni azt, mit Isten a próféták által hirdettet. A »népeken és országokon« helyébe , »Izráelen«-t téve, e vers az összes prófétákra ráillik, j mert nem egyebet mond ez, mint a mit fentebb mon- dottunk, hogy t. i. hirdeti a morált, s feddi, dorgálja a népet s buzdítja az Isten törvényének megtartására, a thora hallgatására az »Isten utain« járásra, s ezért jutalmat ígér. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy a próféták azt tartották feladatuknak, hogy ők rendszeresen kidolgozott erkölcsi törvényt adjanak a nép kezébe. Nem. Ilyet náluk nem is találunk. Egyes erkölcsi parancsokat adnak ők a viszonyok és szükség szerint, de 1 azok aztán határozottan kötelezők minden próféta szerint, akár a szeretet tétessék az erkölcsi cselekvés alapjául, mint Jeremiásnál (2, 2), akár a hála, az Egyiptomból való kiszabadulásért, mint a Deutoronomiumban (5, 6), akár egyszerűen a szövetség kötelező volta, mint Hóseás ; 8, i-ben, akár a törvény kötelező ereje, mint a fogság után, és akár kívántatik a cselekedetek mellé bensőség is, mint Ezsaiásnál, akár csak külső cselekedetek kivántat-i nak, mint a legalismus korszakában. Sokkal nagyobb szerepet játszottak azonban a próféták, mint a bűnök ostorozói. Valóban ők azt tartották főfeladatuknak, a mit előbb említénk: »gyomlálj, ronts, veszess, törj, építs és plántálj.« Gyomlálták, rontották, törték a bűnt, építették, plántálták a jó erkölcsöket. Ismeretes dolog, hogy Isten a maga népét nem épen legkifogástalanabb erkölcseiért valasztotta ki. A tízparancsolatnak minden pontját megsértették a királytól fogva le az utolsó koldusig. Különösen a hamis eskü, vérontás, paráznaság, ragadozás az, a mi ellen a próféták küzdenek s egyébkor is, de különösen Ezsaiás-Jerémiás korában ehhez járul a bírák megvesztegethetősége, a nagyok hatalmaskodása, özvegyek, árvák, elnyomása, a családtagok viszálkodása. Ez utóbbiak, ugy látszik, régebben is uralkodó bűnök voltak a zsidóknál; de csak az ország felbomlása táján emelkedtek tetőpontra. E bűnök ellen majd kemény dorgáló szavakkal küzdenek a próféták, majd a remegő aggodalom szavaival. Mint Ézsaiás (1, 4.): »Óh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen hitvány fiak« ... vagy (r, 10) : »Halljátok az Úrnak beszédét, Sodornának fejedelmei! te Gomorának népe, vegyed füleidbe a mi Istenünknek tanítását.« Az utóbbira szép példa Mikeás 1, 8—9. »Ennek okáért kesergek én és jajgatok, ruhátalan és mezítelen járok, sirok mint a sárkányok, és jajgatok, mint a strutzmadárnak fiai; mivelhogy keservesek az ő csapásaicc .. . És a milyen rettenetesen hangzanak a fenyegetések, oly biztatókig szólnak az Ígéretek. Természeti áldások, jólét, békesség, hosszú élet azok, mikkel Isten jutalmazza a jó erkölcsöket. Izráel prófétáinak feladata tehát az, hogy a bűnt gyomlálják, a jó erkölcsöket ápolják, hogy így a népet tegyék méltóvá a szövetségre, hogy így Istennek mintegy legyen alkalma Ígéreteit betölteni. Világos volt a próféták előtt, hogy Isten a maga Ígéreteit addig nem teljesíti, míg parancsai betöltve nem lesznek. Érezték pedig magukban az ige hatalmát, s tudták azt is, hogy Isten őket épen azért küldte, hogy a népet ő hozzá térítsék, tehát ha ők nem volnának, a nép még jobban