Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-05 / 6. szám

jeles szónoklata annyira megnyerte a közönség tetszését, hogy beszéde örök emlékezetül Jegyzőkönyvbe iratni rendeltetett; ő maga pedig a kevéssel ezután elhalt lelkész helyére közakarattal megválasztatott. Bármelyik helyen szerény munkakörben nem élhetett a nélkül, hogy magasabb eszme ne vezette volna fáradozásait. Eszméi érvényesülése szempontjából, a mit csak lehetett, mindent elkövetett, melyeket új helyén élte feladatául tűzött ki. Ez eszme, egyházának szellemi és anyagi emelése volt. Elébe kitűzött e cél iránt a mily hévvel és teljes odaadással viseltett, épen oly szilárd, lankadatlan lelkesedést tudott iránta felkölteni híveiben is. A bekövetkezett szomorú absolutismus alatt e kedvenc terve hajótörést szenvedett, de ez idő alatt sem szűnt meg egyháza és népe jólétén munkálni. A felderült szabadság első hajnalán eljöttnek látta az időt rég óhajtott szándéka megvalósítására. Tudta, hogy a tél hosszú estéin, midőn a népnek foglalkozása ez évszakban úgyis kevés, örömest összegyűl oda, a hol értelmes beszédekből tanulságot meríthet, összehivatta a fiatalságot saját lakására. Lelkesült beszédében sikerült a jelen volt 36 fiatal embert az énekkar részére megnyernie. Szoboszlay rögtön kottás-könyveket vásárolt saját költségén minden dalárda tag részére s abba csaknem két évtizeden keresztül semmi fáradságot nem kiméivé maga írja a dallamot és szöveget. A 4 csoportba osztott fiatalságot külön vasárnap, kedd, csütörtök és szombat este 6 órától 9-ig tanítgatta. Hétfő este népszerű felolvasást tartott, szerdán és pénteken este az iskola termében szám- és Írásbeli dolgozatokban gyakorolta az énekkar tagjait; időnként maga tűzött pályadíjakat a legnagyobb haladást tanúsított ifjak részére. Kitartásának fényes eredménye is lett, a mennyiben a már a következő év karácsony másodnapján a dalárda által adott bálban a kantus a legnagyobb sikerrel szerepel, valamint a nagyobb ünnepekben a templomban is. Egyetlen nagyobb helybeli és vidéki temetés sem múlik el ezentúl, hogy a Szoboszlay-dalárdája ne szerepelne. A dalárdát egészen 1879-ig vezette, mely idő alatt báli, temetési és névnapi szereplések alkalmával oly összeg gyűlt össze, hogy az azóta elmúlt évek alatt a helyes kezelés folytán oly tőkévé nőtte ki magát, mely után 150 frt évi kamat foly be s csatoltatik évenként az orgona állítás és orgonista fizetési alaphoz. Szoboszlay István elgyengülése miatt történt visszavonulása óta, a helybeli derék tanító vezetése alatt keletkezett az úgynevezett „7íj dalárdamely szintén szép összegett gyűjtött már az egyház részére. Míg ez .a generatio él, a Szoboszlay kedvenc darabjai, azok a bú- és örömdalok fel-fel fognak hangzani tanítványai hajlékaiban, most öröm, majd a fajdalom érzetét költik fel szívökben, ezek fogjak későbbi öregségükben is eszökbe juttatni a hajdani fáradhatatlan vezért. Az egyház anyagi felvirágzásában a 70-es évek a kiemelkedők, eseményekben s eredményekben egy iránt gazdagnak mondhatók. Az a szép eredmény, mely e tized alatt kifejtetett, egyrészről a kis egyház életrevalóságáról tett fényes tanúbizonyságot, másrészről annak századokig fennmaradására jogosította íel úgy az egyház tagjait, mint a fellendülésnek őszintén örvendő egyházmegyei fenhatóságot. Ez idők alatt a rozzant iskola helyére díszes emeltetett, a lelkészi és tanítói nagyon is szegényes lakás lerontatott s helyette 4—5 ezer forint költséggel mindkét paróchiális területre 4 szobás, honyha, kamara és pincével ellátott, a kor igényeinek megfelelő lakok emeltettek, a nélkül hogy az építkezések által egyetlenegy krajcár adósságba keverte volna az egyház magát. Ez előhaladásban a helybeli lakosok buzgóságán és áldozatkészségén kívül a környéken lakó száraz-berki birtokosoknak is részök van, kik évek óta nem kapott regale illetőségüket a legnagyobb örömmel írták alá a helyi hívek minden tagja álal felajánlott összeghez. Az épületi fak szállítását, az összes anyagok hordását a buzgó egyháztagok eszközölték. Az egyházi épületek teljes felszerelése után nt. Csanálosi György esperes személyes látogatásával tisztelte meg az egyházat s miután az egyházi új épületeket megtekintette s az egyház ügyeit megvizsgálván a legnagyobb rendben találta : úgy a rend és szép haladás, mint az egyháztagok között észlelt ritka egyetértés felett megelégedésének s elismerésének adott kifejezést. A belhivatalnokoknak, a derék fáradhatatlan gondnoknak, presbytereknek és az egyház minden rendű tagjainak egézséget, megelégedést, boldogságot kivánt; kérte Istent, jutalmazza meg őket egyenként százszorossan azon fáradságukért, melyet egyházuk érdekében oly lelkesen kifejteni szívesek voltak! A felügyelete alatt álló iskola virágzóvá tételére igen nagy gondot fordított. A szabadságharc előtt igen szerény tanítói chartát évek folyama alatti emeltette, a tagosítás alkalmával azon munkált, hogy a lelkészével egyenlő földbirtok méressék a tanító részére. A djlevelek javíttatgatván jelesebb képzettségű tanítókat sikerült megnyerni az egyháznak, kik teljes odaadással hivatásuk betöltésére fordíthatták minden erejüket. Hogy a száraz-berki iskola évtizedek óta egyike a legjobbaknak, a vezetők fáradhatatlanságán kívül az iskolaszék buzgóságának, egyes jószívű egyháztagok áldozatkészségének s a nép rendezett anyagi viszonyainak köszönhető. A vagyonosodásnak áldásos hatása el nem tagadható a közmorál előbbvitelére, mert a műveltség és erkölcsiség csak anyagilag rendezett nép között fejlődhetik. Mint pontosságáról és buzgóságáról ismeretes lelkész az egyházmegye által tanácsbirósággal tiszteltetett meg. Az egyházban felmerült bajok elismerésére igen sokszor küldetett ki, s nyájas szavával legtöbbször sikerült a feldúlt békét helyreállítania. Az ő kezelése alatt a lelkész-özvegyi gyámintézet jelentékeny gyarapodást vett, ő maga is 100 tallérral ajándékozta meg a szép célú fejlődő intézetet. Az öregséggel együtt járó gyöngeség kényszerítette 1881-ben e térről is a visszavonulásra. Szoboszlay mint szónok egyike volt a iegszeretettebbeknek. A délceg, később hajlott galamb-ősz férfiút látni kellett keresetlen egyszerűségében, hallgatni mint melegszik bele egyházi beszéde folyamán, mint állítja elő az örökerkölcsi igazságokat. A nép nyelvén beszélt, de a pórias kifejezéseket kerülte, s azt a szónok méltóságával összeillőnek nem tartotta. Nem feddett, nem dorgált meg célzatos in e szenthelyen soha senkit. Nem lelte kedvét abban, hogy valaki elpiruljon s megszégyenítetve hagyja el a templomot, tudta hogy ez a modor nem javító, sőt inkább elkeseritő. Természetesen folyó előadásával a nép szívét betölteni teljes mértékben képes volt. Halotti, mélyen átérzett beszédével a legkeményebb szívet is megtudta indítani; de egyszersmind balzsamot is tudott csepegtetni a fájó szívre. A vidéki nagyobb temetések alkatmával igen sokszor fungált. Elete alkonyán 188i-ben a szatmári temetőben G. J. fiatal szolgabíró sírja felett tartott beszéde és az egész óriási mívelt közönséget könnyekre fakasztó imájával aratta szónoki sikereinek egyik legnagyobbikát. Ez volt a vidéiten utolsó fellépése. Házasságra az 1846-ik évben lépett Gábor Julián-