Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-05 / 6. szám

nak rosz szolgálatot tenne. Sokkal nagyobb az iskolai humanismussal előidézett túlzás. Eleminél alig magasabb iskolaba a reformátorok s iskolarendezetek latint, görögöt, Aesopust, Terentiust, Virgiliust, Ovidiust, Cicerót, Plautust, Homert, triviumot stb. visznek be, és háttérbe szorítják egyebek közt az anyanyelvet. A középkori classicismusnak, triviumnak s quadriviümnak új kiadása ez a reformációi humanismus, csakhogy bővített, nyelvezet s tartalom tekintetében nemesített kiadása. Nyelvezete szabatosabb, tisztább lett; tartalmát nemesítette a megújított hit s erkölcs tudománya, a szentírás olvasása, a paedagogia elmélete s józan elvei, és egynémely realismeretek. Realismeretek! Manap a túlbuzgók egyoldalú felfogással csak a természetfeletti kijelentést ismerik és vallási meggyőződésben egyedüli irányadóvá tenni szeretik. Van természetes kijelentés is : az egyéni, a természeti és történeti. Az egyéni kijelentést kiválóan a lelkiismereti szabadság elvében és az egyén mindenoldalú nevelésének szorgalmazásában ismerte el a reformáció ; a természeti kijelentésnek azzal fejezett ki tiszteletet, hogv a tanuló fogékonyságát Isten műveire, a természet tüneményeire irányozta; a történeti kijelentés felismeréséhez pedig a történet tanulmányozásával kívánt vezetni. Mindez pedig a realoktatás pártolására vall. A reformátorok nem is voltak szűkkeblűek a realismeretekkel szemben, bár buzgóságukat túlnyomóan a humanismus foglalja le; a polgári rend reális törekvése a reformátorokban pártfogókra talál. A természettudomány értékéről következőleg szól Luther: »Isten kegyelmével kezdjük már a világból is megismerni az ő pompás műveit és csodáit. Isten legnagyobb csodaműveit a legkissebb s legkevésbé feltűnő teremtményeiben láthatjuk.« Hasonlóan nyilatkozik Zwingli. Különös, hogy Luther még ellensége volt Copernicus (szül. 1473.) csillagászati tanának, mely (a Ptolomaeus-féle hypothesistől eltérőleg) a Napot ismeri el a keringő bolygók középpontjául. Hogv reformátoraink a természettudományok jelentőségét az iskolában s életben eléggé fel nem ismerik, annak oka egyrészt az azokban való korszerű járatlanságuk, másrészt az a törekvésök, hogy az egyén lelkét a keresztyénség történetében felmerült tévedésektől felszabadítván, azt evangeliumszerű hittel nagykorúsítsák. Tehát kiválóan az egyén lelkületébe és az evangélium hit- s erkölcstanaiba kellett merülniök hitujító munkájokban. E nagykorúsító vallásos nevelésökhez a történelem már megfelelőbb és gazdagabb anyagot szolgáltatott mint koruk természettudománya. A történet e szolgalatát Luther egyebek közt következő szavakkal emeli ki: »Ha alaposan meggondoljuk, a történetekből csaknem minden jog, művészet, jó tanács, intés, ijesztés, vigasztalás, erősítés, oktatás, gondosság,. bölcsesség, okosság s minden erény mintegy élő kútfőből fakadnak: azaz a történetek nem egyebek mint isteni műveknek és Ítélésnek bizonyítékai, emlékei s ismertető jelei, annak kimutatására, hogyan tartja ő fenn, kormányozza, érdem szerint akadályozza vagy előmozdítja, bünteti és becsüli a világot s különösen az embert.« — Végre a reformátorok (L. és Zw.) nem felejtkeznek meg az ember testi jólétéről és kedélyéről sem, mert a testgyakorlatot és zenét kiválóan ajánlják — igaz — inkább erkölcsi mint egészségi érdekből. régiek — úgymond Luther — igen jól gondolták meg s intézkedtek, hogy az emberek magokat gyakorolják s valami hasznosat űzzenek, ne pedig tobzódásba, fajtalanságba, falánkságba, korhelységbe és játékokba merüljenek.« »A zene fél fegyelmező mester, a mennyiben az emberek etszelidebbé, jámborabbá, erkölcsösebbé és eszesebbé tesz.« Ezzel a lovagrend kiváltságos fegyvergyakorlata és műkedvelése is némi elismerést nyer a reformátorok részéről, és általános, népszerű sőt egyházi érdekké tetetik. A reformációtól kezdve az iskolák fel is karolták azt a két műtárgyat, a testgyakorlatot tervszerű gymnastika alakjában, a zenét különösen ének alakjában. A lutheri egyházat némelyek most is éneklő egyháznak szokták nevezni, bár találóbb jelző illetné meg. Reformátorok a tanítókról s nevelésmódról. Luther nagyra becsüli a tanítói állást s működést. »Ha feladhatnám — úgymond — a lelkészi hivatalt, semmi hivatalt nem kívánnék inkább mint az iskolamesterit és gyermektanítóit. Mert tudom, hogy e munka a lelkészi mellett a leghasznosabb, legjelentékenyebb és legjobb. És szeretném, hogy senki se választassék lelkésznek, mielőtt iskolamester nem volt.« Luther azonban az iskolák javítását kívánja, javítását tananyag, tanmód és fegyelem tekintetében. Tananyagul kiválóan ajánlja — mint már említtetett is — a vallastant, nyelveket, a triviumot cs némely reáliakat. »Nem azt akarom, hogy oly iskolák állítassanak, mint eddig voltak, amelyekben a fiú 20 — }o évig Donátot és Alexandert tanult, de semmit meg nem tanult. Véleményem, kérelmem és kívánságom az, hogy e szamárhelyiségek és ördögi iskolák (ezek közt a kolostoriak) vagy alásüllyedjenek vagy keresztyén iskolákká alakíttassanak át.« Luther esküdt elensége az értelmetlen magolásnak; elvként hangoztatja azt, hogy »aki nem bír a dolog vagy cselekvés imeretével, annak a szavak ismerete mitsem használ.« »Egyszerűen, értelmesen, világosan kell tanítani.« »Ha gyermekeket akarunk nevelni, velők gyermekekké kell lennünkw ; a tanításban oly szavakat kell használni, melyek a közéletben divók és a tárgyaknak megfelelnek. És különösen a katekizmus tanításmódjáról szólva kiemeli, hogy a gyermekek »ne csak a szókat emlézzék s elmondják, mint az eddig történt, hanem részletenként kell őket kérdezni és feleltetni arról, mit jelent minden szó s hogyan értik azt.« E tekintetben sok tanító, tanár, ki büszkén veri mellét, ma sem Luther követője ; tanúságot tesznek róla pl. a tanulók vallástani »szép feleletei«, melyekkel vizsgálatokon a praeseseket elbűvölik. A könyvekre vonatkozólag Luther ajánlja a könyvtárak alapítását, hogy egyrészt a jók megőriztessenek, másrészt a tanulmányozást elősegítsék. De megjegyzi azt is, hogy »nem sok könyv teszi az embert tudóssá sem pedig olvasás, hanem a gyakori olvasás.« Ezekkel L. hallgatag elismerést fejez ki a kolostorok és szerzetesek irányában, kik csakugyan szép szolgálatokat tettek a könyvtárak őrzésével. (Folyt, köv.) Fabriczy János, praepar. tanár. T A R C A. Spencer Herbert elmélete a „Megismerhet"lenről. (Folytatás és vége.) E. Az egyesülés. íme tehát azon eredmény, melyhez az utóbbi fejezetben a priori jutottunk, megerősíti az előző két fejezet által a posteriori eszközölt következtetést. Az értelemnek tehetetlensége, mely nyilvánvalóvá lett, a midőn az objectiv tudomány legfelső kérdéseire hiába kísérlettünk feleletet adni: a subjectiv tudomány bizony-