Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-16 / 51. szám

felsőbb hatóságok alakításának joga, mit a zsinati törvény akként valósít meg, hogy a magasabb egyházi hivatalnokok, kormányzó s törvényhozó testületek tagjainak megválasztását a gyülekezetekre bízza s ezek, mint a gyülekezetek képviselői és megbízottai végzik teendőiket. Sőt a magyar ref. egyházban úgy a régibb gyakorlat, mint a zsinati törvény a gyülekezeteknek nagyon is nagy mérvű jogot ad, reá bízván az egyházmegyei, egyházkerületi hivatalnokok nagyobb részének, az egyházmegyei, legtöbb helyütt a konventi és zsinati tagok választását, mely széleskörű jog egyházunk egy másik alapelvébe, a képviseleti rendszerbe ütközik, illetőleg annak következetlen kifejtése, amint ezt később részletesen is látni fogjuk. A gyülekezet egy magában teljesen bevégzett egyházat képezvén, saját belügyeire nézve független mind az államtól* mind az egyházi felsőbb hatóságoktól. S e tekintetben a magyar ref. gyülekezet oly széleskörű önállóságot élvez, amilyennel talán egy nemzeti egyház gyülekezetei sem bírnak. A vallás-erkölcsi életre saját kebelében felügyel, az egyházi fegyelmet a viszonyokhoz mérten önmaga gyakorolja, őrködik az isteni tiszteleti cselekmények és eszközök jó rendben tartása felett, iskoláit a törvények határozatai között maga kezeli, az egyház vagyoni ügyeire vonatkozólag a kellő gondviselés és idejekorán való intézkedés, valamint a saját hivatalnokainak, lelkészeknek, tanítóknak, fő-és algondnokoknak, presbytereknek, s minden egyébb szolgálattevő személyzetének megválasztási joga egyedül és kizárólag a gyülekezetet illeti. Mindezen ügyekben a gyülekezet a saját körében intézkedik, anélkül, hogy kötelezve volna elfogadni a felsőbb hatóságok rendeleteit vagy tanácsait. A gyülekezet ezen jogain a debreceni zsinat nagyon keveset változtatott, sót annyiban még adott hozzá, hogy birói jogokkal is felruházta a gyülekezeteket, illetve ezek törvényes képviselő testületeit, a presbyteriumokat. Némi megszorítást mégis tett, különösen a lelkész-választásra vonatkozólag, mely azelőtt teljesen korlátlan volt, azóta azonban a gyülekezet kénytelen elfogadni lelkész-jelöltekül az egyházmegyei hatóság közreműködésével kijelölt egyéneket. De az együvé tartozás gondolatából önként foly az is, hogy a gyülekezet belügyei felett a felsőbb hatóságoknak felügyeleti joga legyen; mi két alakban nyilvánul; először is a felsőbb hatóságoknak joga van előlegesen tudomást szerezni a gyülekezetben készülő fontosabb mozzanatokról, s előre megakadályozni az esetlegesen felmerülő helytelen, s az egyház kárával járó, vagv törvényeivel ellenkező áramlatok káros munkáját, amit azáltal eszközöl, hogy jelenlétével őrködik ; még inkább pedig történik e felügyelet azáltal, hogy a gyülekezet összes belügyeiről utólagosan tudomást szerez rendes felügyelő — egyházlátogató — közegei által, s a fontosabb intézkedések csak az ő jóváhagyása után foganatosíthatók. Korlátokat szab a gyülekezet önállósága elé különösen az egyházi törvényhozás, melynek törvényeit a gyülekezet elfogadni s azok szerint eljárni tartozik. Az egyházi felsőség ezen felügyelés! és megerősítési joga felette szükséges és nagy fontosságú, mert ez kapcsolja leginkább a gyülekezetet a nemzeti egyházhoz, miután ez azon gondolatot is magában foglalja, hogy ami egyik gyülekezetnek ügye és érdeke, az az egyetemes egyház ügyét és érdekét is képezi; ezáltal míg egyfelől feláldozza a gyülekezet szabadságának egy részét, másfelől törvényes jogainak gyakorlásában biztosíttatik s valódi érdekei magasabb védelemben is részesülnek. Ezért lényeges dolog az, hogy míg egyfelől a gyülekeze| teknek megadatik az önkormányzati jog, másfelől azok felett a felsőbb hatóság, az egyetemes egyház érdekeinek szem előtt tartása mellett, s azok megóvása végett felügyeletet gyakoroljon. De a gyülekezet a részére biztosított jogokat legnagyobb részben nem közvetlenül gyakorolja, hanem az általa saját kebeléből szabadon választott képviselő testület által, mely presbyterium név alatt ismeretes. Ez megfelel a Kálvin-féle kiválasztás gondolatának, s egyik lényeges ismertető jele lett a ref. egyházszervezeteknek s egyszersmind megalapítója az újabbkori nép-képviseleten alapuló alkotmányos állami életnek. Maga a gondolat, kapcsolatban az előbb említette* t. i. hogy minden jog a hivő közönségtől származik, a legcélszerűbb szervezetet hozza létre ; mert visszaadja a népnek természetes jogát, hogy önmagát kormányozhassa, de egyúttal gátat vet a vak tömeg-uralomnak, mely igen könnyen tulságokra s az emberi szenvedélyek korlátlan kielégítésére ragadtatnék. Az emberi természetnek azon őskövetelménye van e két gondolat s azoknak gyakorlati alkalmazása által kielégítve, melynélfogva , megkívánja, hogy felette, mint öntudatos szellemi lény felett csak azok uralkodhassanak, akikre ő jogait átruházza. Ez az elv egyházunkban úgy korábban, a XVI—XVII. századokban, mint jelenben a hazai alkotmányos élet formái szerint volt megvalósítva. Régebben sem a tömeg kormányzott nálunk, de nem is választott képviselő testület, hanem az akkori állami élet szerveinek megfelelőleg a papság és a nemesi osztály, mely tekintélye s gazdaságánál fogva született törvényhozónak tekintette magát az államban s született kormányzónak, igazgatónak az egyházban. Legfeljebb a gyülekezet legbelsőbb ügyeire nézve, vagy inkább az anyagi viszonyok rendbentartása végett volt a gyülekezetnek presbyteriuma, mely feleit is azonban a földesúr — ahol ilyen volt — tetszése szerint rendelkezett; s a gyülekezet legtöbbször nem annak, hanem a földes úrnak rendeletét volt kénytelen teljesíteni. Képviseleti alapon egyébb szervezett egyházi felsőbbség nem létezett. A felsőbb egyházi hivatalnokok választása nem a gyülekezetek joga volt, hanem a zsinatoké, és egyébb gyűléseké, amelyek szintén nem a nép képviselőiből alakultak, hanem a papságból s a tekintélyesebb földes urakból és nemesekből. Amily mértékben fogyott azonban a prot. nemesek száma s minél inkább volt érezhető a szabatos szervezkedés szüksége, oly mértékben nyerte vissza a nép is a maga jogait s a kiválasztási elv is azonnal alkalmazásba vétetett s folyvást nagyobb tért hódítván magának, már a debreceni zsinat előtt jóval általános elterjedésnek örvendett, különösen a szorosabb értelemben vett magyarországi ref. egyházban. A debreceni zsinatnak egyébb feladat nem jutott, minthogy rendezze s kodifikálja a választási eljárást, mely eddigelé rendezetlen és igen sokféle volt, valamint törvényesen megállapítsa a kormányzó s törvényhozó testületeket, melyek a választási s képviseleti elv alapján eddigelé is jórészt kifejlődtek. Fájdalom, azonban a zsinat csak kodifikált, de nem rendezett, amennyiben csak írásba foglalta az addigi gyakorlatot, anélkül, hogy komolyabban megbírálta volna annak az elvvel való öszhangzását. Véleményem szerint a választási elv azt hozná magával, hogy a gyülekezet válaszsza meg papját s presbyteriumát, a presbyterium szavazzon a közvetlen felette álló egyházi hatóságra, az egyházmegyei tisztviselőkre s az egyházmegyei közgyűlés tagjaira, de azután a felsőbb hatóság: az egyházkerület tisztviselőinek választására ne legyen befolyása, hanem azokat, valamint az egyházkerületi közgyűlés tagjait válaszszák