Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

nem várhat az előszobában« biztatott és ösztönzött Henrik herceg váratlan belépése befejező koronáját képezi a vatikáni látogatásnak, s oly élénken emlékeztet a vaskancellárnak nem eléggé megtartott ama határozott mondására: Canossába vem megyünk! Mondják, hogy a császár Umberto királyt, a német követet és Crispit a részletekre nézve is értesítette a maga vatikáni látogatásáról, a melynek jelentőségét a minimumra leszállítani azóta a kúria legfőbb feladatát képezi. Feltűnő a Rampolla bibornokkal szemben tanúsított politikai eljárás. Míg Crispi a fekete sasrendet kapta, addig Rampolla csak egy kereszttel lett kitüntetve, a mi visszatetszést szült a Vatikánban. Tudósítónk szerint általános Rómában az a kérdés, mit akart azzal Németország elérni. Gróf Bismarck a pápai audientia után nem kereste föl Rampollát, a mi minden diplomatiai szokás ellen van. Határozottan politikai tapintatlanság a pápát oly közelről érdeklő e lépés, a mivel a kivánt eredménynek épen ellenkezőjét fogják elérni, s újból csak a mellett bizonyít, mily kevéssé ismerik a pápát Berlinben. Rampolla bibornok továbbra is a pápa bizalmas embere marad, s ' űzi továbbra is német- és olaszellenes kuriás politikáját : ez a császári látogatásnak legbiztosabb resultatuma, mi mellett kétségtelen, hogy a kúria Francia- és Oroszországhoz fog közeledni. Erre nézve oda nyilatkozott egy prálátus, hogy Bismarck politikai szerepe sokszor tévúton jár. Tekintetbe kellett volna vennie a császárnak azt, hogy 14 millió kath. alattvalónak a fejedelme, a miért is a politikai belátás megkívánta volna azt, hogy a vatikáni látogatásnak sajátosabb jelleget adjon, s nem kellett volna azt oly annyira kézzelfoghatóan szükség szülte lovális látogatásnak föltüntetni. Római tudósítónk a pápának adott császári látogatásról sem felejtkezett meg. A Vilmos császár által XIII. Leo pápának átnyújtott dohányszelence oly korból való, a midőn a hohenzollerek még jó katholikusok voltak. Leo kellemes ember lévén szeretetreméltó mosolylyal fogadta el az ajándékot, a melynek értéke állítólag 22 ezer frankra rúg. 2. A jövő titk.a Tudósítónk Beyschlag szakközlönyének említett füzetében rövid pillantást vett a pápai jubileum által előidézett hangulatra, a befolyt temérdek jubileumi ajándékokra és péterfillérekre, mi mellett kiemeli Leo pápának mély megbotránkozást keltő fukarságát és nepotismusát. Ezzel kapcsolatban fölhozza, mily felületesen fogja fel a római egyház nevelői kötelességét, a melyre különben igényeinek, a gyóntató szék s egyházi büntetéseinek alapján oly kiváló mértékben hivatva és képesítve van. Uralmi vágya s pénzszerzése mellett teljesen érintetlenül hagyja az emberi szívnek mélységeit, a mi oly régi tapasztalat, mint »Mexikónak meghódítása.« A fölvilágosodott szerzetesnek s geniális mély értelmű philosophusnak, az olasz származású Bruno Giordánónak emelendő emlékszobor ügve sem kerülte ki tudósítónk figyelmét, a melynek helye a Campa dei fiori tere leend. Említett bölcsész a pápai hierarchiai tekintély által lebilincselt középkori humanistikus jellegű philosophiának vértanúja s a pápai inquisitiónak áldozatja lett, a. midőn 1600-ban máglyára ítéltetett. Mindennél fontosabb Cesare, »I1 conclave di Leone XIII. ed il futuro conclave« című művének tavaszi megjelenése, mely a pápaság jelenje és jövőjére nézve felette érdekesnek mondható. A szerző az összes kardinálisokat ismerteti, kik 1878-ban pápaválasztás céljából összegyűltek a konklávéban. »Ma — úgymond — a pápaság a fennálló kormányok eszköze, a miért is az a nagy veszély fenyegeti, hogy a katholikusok érzelmeit magától elidegeníti s az egyház érdekeinek ártalmára van, anélkül, hogy elérné azt, a mit a kormányoktól óhajt, t. i. a világi hatalom elnyeréséhez szükséges támogatást.« »A jövendő pápaválasztással az a fontos kérdés függ össze, vájjon az új pápa folytatni fogja-e XIII. Leo művét ? Barátja lesz-e — mint Pecci — a kormányoknak ? A társadalmi rend fenntartása érdekében fogja-e igénybe venni a hierarchia erejét s az egyház befolyását? Német- vagy Franciaországhoz fog-e közeledni? Engedékeny lesz-e Olaszországgal szemben, s mint Leo a csak Rómára kiterjedő kis egyházi államnak követelésével fog- e megelégedni, vagy pedig mint Pio nono mereven a múltra támaszkodni ? Más szóval kifejezve: megszűnik-e a konfliktus vagy pedig még élesebbé íog-e fejlődni ?« Tudósítónk s a szerző az utóbbit gondolja, a mennyiben a világi hatalom helyreállt tása képezendi továbbra is a kúria követelésének kedvelt tárgyát. Berlini körökben a pápaság ideálja XIII. Leo, azonban Franciaország érdeke más pápai typust kiváií. XIII. Leo nem Franciaország inye szerinti pápa. Leónál az okosság, sejtelem- vagy hideg számítás, míg Franciaország oly pápát óhajt, a ki ért a megáldáshoz, de az átkozódáshoz is.« wNémetországgal megkötötte a békét, a septennátus kérdésénél híven követte Bismarck intéseit, oly dolgok, a miket nem könnyen felejtenek a franciák.« »Németotszág a legközelebbi konklávénél nem lesz képes Franciaország befolyását ellensúlyozni. Hohenlohen kívül nincs megbízható bíborosa. Ketten a német cultura áldozatai, a harmadik, a bajor, képtelen befolyást gyakorolni. A Vatikánnak egyetlen reménye a háború, mely esetben a tanácsosok a futást ajánlanák a pápának, akkor azonban az olasz kormány a Vatikánra tenné kezét, a mit 1878-ban Crispi már Pietro bíboros előtt is kilátásba helyezett. A vatikánt bírni pedig jelenti a muzeumok, könyvtárak s a féltékenyen őrzött levéltáraknak a lefoglalását, a melyekben a római pápaság egész története van letéve !« — E néhány próba is mutatja, mily szakértelemmel van e könyv megírva, s milyen különböző áramlatok észlelhetők a római kúriában. Tudósítónk szerint igaza van a szerzőnek, ha a jövő konklávétől egy „intransigeur" pápát vár, s itt két „papa^iU" bibornokot említ, névszerint a 61 éves La Valltttet (Rafaelé Monaco) s a mantuai molnárfi Parochit, Viktor Emanuelnek megtért tisztelőjét. A szerző azzal fejezi be művét, hogy az egyháznak reformjáta pápaságnak a modern korszellemhez való közeledését sürgeti. A »fej ében és tagjaiban való reformnak« az eredményét ismerjük a XV. században tartott reformzsinatok történetéből, mi felett aligha fogunk csalatkozni ! Az olasz kormánytól függ, hogy a maga egységes nemzeti életének örökös ellenségével fölvett nehéz harcában kitartó legyen s Németország cselekedje ezt hasonlóképen ! 3. Irodalmi szemle. Bécsben egy tiszteletreméltó irod. vállalat indult meg, a melynek kimondott célja rövid népszerű brochurekben küzdeni „az áramlat ellen!" Eddigelé 16 füzet jelent meg, fejtegetve a népszerű olvasmányok, a polgári becsület védelmének, a gazdálkodásnak, a reklámnak, a korrupciónak, a nagyzásnak s más a gyakorlati erkölcsi életbe vágó kérdéseknek az ügyét. Nagy feladatot tűzött maga elé a vállalat, eléggé nem tudjuk hangsúlyozni e hasznos füzetek jogosultságát s valóban mai modern viszonyainknak sok félszegségét leend az hivatva eloszlatni vagy legalább is purifikálni. Olvasóinknak nagyzásról" szóló füzetet akarjuk bemutatni, a miből aztán könnyű lesz a következtetést megvonni a többi füzetek tartalmának erkölcsi becsére is. A „;nagyzás hóbortja" korszellemünket jellemző modem