Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

klasszikus rendeletet kiadni és ezen intelligens fejedelem közbejöttével akkor, mikor még sem vasút, sem táviró nem volt, az országot 5 nap alatt megtisztítani azokból, kik a király politikájába ártották magukat. Spanyolország e bajában a pápához fordul. De ő szentsége csak oly feltétel alatt akar a carlista papok ellen fellépni, ha az ország, mélyásók ingyenélő főpap roppant nagy fizetési összegeit készült budgetjében megnyirbálni, kész a főpapság jövedelmeit érintetlenül hagyni. Ezt azonban a pápa feltétlenül is megtehetné, mert jól tudja, hogy Don Carlostól a maga részére mitsem várhat. Mennyire ellenkezik a politikának az egyház ügyével való összekeverése Krisztus tanításával! Láng Adolf. IRODALOM. Magyar nyelvtan a fogalmazásra alapítva. Polgári, felső nép-, ipar- és gazdasági iskolák számára irta dr. Kerékgyártó Elek főv. polgári iskolai tanár. Első rész. Budapest, 1888. Az Eggenberger-féle könyvkereskedés kiadása. Új módszerű tankönyv, melynek célja mint a szerző kifejezi: »a magyar nyelv tanítására vonatkozó törvényes utasításokat akként értelmezni, hogy a csupa merő nyelvtani ismertetések a fogalmazás előnyére, az ifjúi érzelem, kedély és gondolkodás javára háttérbe szoruljanak. Az anyanyelv tanítását tehát nemzeti és nevelési feladatok eszközévé kivánja emelni ; oly tényezővé, a mely az iskolai élet központja, mivelhogy a lelki élet alkotó elemeit folytonosan figyelemmel kiséri és fejlesztő hatása alatt tartja.... »E rendszer egyik sarkpontja az, hogy a tanulók kezdetben igen lassan haladva, az iskolában együttesen dolgozzanak s még dolgozataikat is közösen javítsák. A nyugodtan körültekintő tapasztalat folytán pótolja a tanár a tanulók gondolkozásában mindazt, a miket azok előkészítése körül észre vesz.« A tankönyv a szerző által ekként jellemzett módszer szerint van szerkesztve s készséggel ismerjük el, hogy gondosan, öntudatosan és a methodus következetes alkalm azasavai dolgozott a szorgalmas és irodalmilag is jónevű szerző, kit tanügyi cikkeiről lapunk olvasói is közelebbről ismernek. Más kérdés azonban az : vájjon a nyelvtan ez új módszerű tanítása gyakorlatias és sikeres fog-e lenni ? vájjon fog-e valamit lendíteni szép anyanyelvünknek általánosan elismert oktatási hiányain ? Ezt a szerzendő tapasztalatok fogják eldönteni. A dolgoztató módszernek a nyelv tanításra való alkalmazását külföldön pl. Carré és L. May francia tankönyvírók már megkisérlették és rendszerük nagy elismerésben részesült. Kívánjuk, hogy a derék szerző kísérletét helyesnek bizonyítsa az élet és tapasztalat, mi végből melegen ajánljuk e könyvet a szakférfiak figyelmébe. Próbálják ki, mit ér ez új methodus. Ára? A „Magyar Kalliopé" című énekgyüjteménv egyik szerzője, Deák Gerő úr, Didimus bírálatára terjedelmes észrevételeket küldött be hozzánk, melyekből — Lapunk terjedelme nem engedvén meg az egész cikk közlését — a fontosabbakat méltányosnak tartjuk kiadni megjegyezvén, hogy a kérdés további vitatása előtt a szerk. sorompót lezárjuk. Dalgyűjteményünk szerkesztésénél — mondja Deák úr — főleg két újitást igyekeztünk megvalósítani. Az első által arra törekedtünk, hogy templomi énekeskönyvünk dicséret- és zsoltár-dallamaiból a melizmák kimaradjanak s a melódiák magyaros rithmust nyerjenek. Mert ugy gondolkoztunk, hogy — miután van oly zenénk, melynek lényege, szelleme viagyar azaz nemzetiséggel biró — tehát helyes és természetes eljárás lesz tőlünk, (mit különben előttünk mások is alkalmaztak már), ha a zene külsejét feltüntető kozmopolitikus formát eldobjuk s a dallamokat a magyar zene lényegének megfelelő alakkal látjuk el. E reformra Didimus azt a lakonikus kritikát kockáztatja, hogy ezzel »az ügynek nem tettünk jó szolgálatot és ha ez ellen az igazgató-tanács nem tett kifogást, ő sem teszen.« S valóban egyetlen árva szócskával sem kisérti meg eljárásunk helytelenségét kimutatni, hanem megelégszik a fennebi tudós passzussal. Pedig éppen az a körülmény, hogy »az ev. ref. dallamokban országonként, sőt egyes vidékenként is az eredetitől elég eltérés van ;« meg az, hogy Szenczi Molnár Albert, illetőleg id. Sz. Nagy Károly különböző időkben szükségesnek találták attól eltérni: mellettünk azt bizonyítják, hogy »a régi, nagyobbára Gergely-féle hymnusok és jobbára (tehát szerinte is csak nagyobb részt) nemzetközi jellegű classicus kálvinista zsoltárokcc nem olyan ne bántsd virágok, minőknek holmi zenemetaphysikus feltüntetni szeretné. Csak örvendetes lehet hát, ha öntudatra ébredt nemzeti szellemünk e téren is igyekszik a zenei kozmopolitizmus külformáinak bilincseiből szabadulni és nemzeti közérzékünk e dallamokban is magyar érzést, magyar esztétikai ízlést keres. Második újításunk lényege abban áll, hogy könyvünkben a népdalokat az életben és a társaságban is használni szokott szöveggel, nem holmi gyarló iskolai fércelményekkel közöljük. Mert — ismétlem előszavunkból — ugy vagyunk meggyőződve, hogy a gimnáziumban van helye és ideje, hogy a tanuló ifjúság legszebb népdalaink dallamaihoz szövegűi nem másod-, harmadrangú verseket, hanem halhatatlan lírikusaink örökbecsű költeményeit énekelje. Az életben, a társaságban mindenütt csak ezeket használják, nem pedig ama kétes értékű gyermekszöveget. Miért fosztanók meg tehát a gimnáziumi ifjúságot egy Petőfi, Tompa, Tóth Kálmán stb. szerelmi költeményeitől ? Vájjon nem joggal állítják ide vonatkozólag is : »non scholae, sed vitae discímus?!« Alaposan hiszem, hogy ez álláspontnak biztos jövője van. Mind paedagogiai, mind lélektani szempontból elhibázott eljárás : a gyermekkerti, a népiskolai és gimnáziumi énekes könyveket egy és ugyanazon theoritikus elvek és nézetek szerint alkotni össze. Ez esetben miként lehetne megkövetelni az énektanítástól azt a gyakorlati célt, mit az országos közoktatási tanács, mely testület hazai tanításunknak már annyi üdvös reformját tervezte, a következőleg jelöl meg: »Az énektanítás célja az, hogy a templomban vagy az iskolában, a családban vagy a társaságban minden olyan alkalommal, midőn az ének hivatva van az ünnepélyességet emelni, vagy a vidám jó kedvet előmozdítani, a tanulók egyéni képességűk szerint közreműködni vagy legalabb az éneklőkkel együtt érezni tudjanak.a A ki elfogulatlanul képes gondolkozni, beláthatja, hogv annak az énekgyűjteménynek, mely eme helyes gyakorlati feladat megvalósítására törekszik, számos és nagy nehézséget kell legyőznie, főleg ha az úttörés, a kezdeményezés munkájával is meg kell küzdenie. Mert a vállalat szerkesztőjének nemcsak a tanulók korára, nemére, az iskolából való kilépés utáni élethivatására, hazafias és egyházias érzületök nemesítésére; nemcsak a dallam költői, hatásos voltára, hangnemére, hangterjedelmére, rithmikai bonyolultságára stb. kell tekintettel lennie, hanem főképpen arra, hogy a dalok szövege