Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-11-18 / 47. szám
üresedésének ideje alatt i órával a nap lemente után a város összes kapui elzárassanak, éjjel pedig 50 arany lefizetésének terhe alatt kiki lakásának egyik ablakát kivilágítsa, az összes kézművesek a holmijukat a ház elől eltakarítsák, hogy senkinek alkalma ne legyen e tárgyak mögé való elrejtőzésre. József császár e rendeletekből megértette, hogyan áll a dolog Rómában a közbiztonsággal s a főpapi felsőség iránti tisztelettel. Márc. 16-án meglátogatta a vatikánt, a hol a bíborosok épen a pápaválasztás megejtése céljából gyűltek össze a konklávéban. S íme itt mit tapasztalt! A vatikán egy megostromlott várhoz hasonlított: katonák, zsoldosok, ágyúk és bajonettek mutatkoztak mindenfelé, s hogy e valóságos ostromállapotnak képe teljes legyen, még az angyalhíd is láncokkal volt elzárva, s a megtöltött ágyúk egyenesen az örök város felé voltak irányítva. S a mint a császár e rendkívüli rendszabályoknak oka után tudakozódott, azt kapta feleletül, hogy a bíborosoknak élete és vagyona az interregnum alatt szokásos tumultumok ellen biztosíttassék. A scala regia tövénél fogadta a konkláve marschallja az ifjú császárt, onnan a benső termekbe vezettetett, a hol a biborosok már kíváncsian vártak reá. A császár mindent megtekintett, s a mint búcsúzni kezdett, egyértelműleg magas kegyeibe s hatalmas karjaiba ajánlották az egyház s a szent szék jogainak megvédését. A császár közvetlen szemlélet és tapasztalat alapján tanulta ismerni Rómát s a kúriát, s hihetőleg innen merítette azt a hatalmas ösztönzést, mely őt később a római egyház elleni reformintézkedéseinek keresztül vitelére oly biztosan sarkalta. 11 q éve annak, hogy német császár a Vatikánban meg nem fordult. 1888. okt. 12-én lépte át II. Vilmos német császár a vatikán küszöbét, és pedig minő gondolatokkal és érzelmekkel ? Ezt megmagyarázza az a körülmény, hogy Vilmos evangyeliomi keresztyén s a pápaság történetének alapos ismerője. Valljon minő benyomásokkal hagyta el az olasz földet, főleg a vatikánt? Hasonlítanak-e azokhoz, a melyekkel II. József császár távozott Rómából ? II. Vilmos császár római utazása alatt kétségtelenül három dologról győződött meg. Mindenekelőtt arról, hogy „Róma csak Olaszország fővárosa lehet" s akar is lenni, s hogy meglehetősen hidegen fogadja a pápának trónkövetelését. Ilyennek mutatkozott mindjárt kezdettől fogva, a mint az egyházi állam ledőlt, s a legkissebb hajlamot sem mutatta e korhadt épületnek újbóli felállítására. Ha Vilmos császár összehasonlíthatná a 18 év előtti Rómát a mai olasz fővárossal, csodálnia kellene a gyors haladást! Az a lendület, a melyet a város azóta nyert, s azok a munkálatok és átalakulások, a melyek ott újabban végbementek, oly valamit jelentenek, a mire az ultramontánok részéről még 111a. is dicsőített pápai kormány nem is gondolt. Ama sötét Ghetto, ahol a pápai *" »atyai« kormány évszázadokon át a zsidókat kinozta, örökre eltűnt; Róma környezete mérföldnyi távolságra az állami törvények alapján lett rendezve stb. A Rómában székelő kir. háznak magas vendégét, a német császárt Róma lakossága okt. 11-én lelkesen fogadta, de korántsem azért, mivel a pápát is meglátogatta. Vilmos császár azzal a benyomással távozott Olaszországból, hogy XIII. Leo pápa Rómában idegen talajon lakik s hogy trónkövetelésének nincs többé helye a római lakosság hazafias szivében. A császár továbbá mindazon tisztán földi anyagi érdekekről győződött meg, a melyekkel telve van a vatikán. Nem csekélyebbről, mint egy koronáról van itt szó, a mely aztán meglehetősen megnyitja a világ szemeit. Köztudomású dolog ugyanis, hogy a vatikán »urbi et orbi« azt hirdeti, miszerint a keresztyénségnek, az emberiségnek legfőbb s legszentebb jogait és érdekeit képviseli, sőt a pápa azt is hirdeti a világnak, hogy még a tisztító tűzben lévő lelkekre is kiterjed az ő szerető gondolkodása, mi célból szept. 30-án általánosan megváltó miséket olvastatott. S ugyanaz a vatikán tanácskozik ama hallatlan kisszerű kérdés fölött, milyen kocsival és lovakkal közeledjen a császár a »Sacri palazzi apostolici« felé. A vatikán ép annyira isteníti a pápát, mínt a római senátus egykoron a császárokat, s az azt megengedő pápa az emberinek szűk körén felül álló állásának megóvása céljából szükségesnek tartja, hogy a császár ne egyenesen térjen vissza a Quirinálba, hanem előbb a német követségi palotában szálljon le. E dolgok hasonlítanak ama benyomásokhoz, a miket II. József császár a római kúriánál szemtől szembe nyert, s a melyekre az volt a felelet: »mi a római kérdést befejezettnek tekintjük!« A császár végül arról is meggyőződött, mily igaztalanság uralkodik a Vatikánban, ha a pápát „fogoly"-nak mondjak, ki annak szerepét át is veszi. A császár megfordult XIII. Leo pápának u. n. „fogságában" s hihetőleg bámulva szemlélte azt a fényt, mely a pápai udvart bármely fejedelmi udvar fölé emeli. A pápának szabadságában áll kénye kedve szerint fogadni királyt vagy császárokat; ezt megengedik a rendelkezésére álló, s szerényen „péterfilléreknek" nevezett anyagi eszközök is, és pedig teszi azt ugyanazzal a pompával, a melyet hagyományképen elődeitől vett át. Az aranytól ragyogó fényes trónuson ülő fogolyt saját szemeivel látta a császár, ép úgy, mint II. József császár a kúriának elvilágiasodását, mely elvilágiasodás lényegileg véve ma is ugyanaz a Vatikánban, s csak a külalak változott a mennyiben az aranyrózsák, szép szavak s tudományos encyklikák (p. o. »de libertate humanacc) még ma is annak benső ürességét és világias érzékét takarják. A császári látogatás a Vatikánban is döntő benyomásokat hagyott hátra. Ha ezek örvendetesek volnának, úgy a pápai sajtó azzal bizonyára nagy zajt ütött volna. Egyszerű száraz tudósítást hozott e nagy fontosságú látogatásról, mi mellett elhallgatta azt a feltűnő körülményt, hogy Vilmos császár saját kocsiján a Vatikánból egyenesen a quirinálba, nem pedig a szövetség házába hajtatott. Nagy mértékben föltűnő volt az is, hogy oly rövid ideig tartózkodott a vatikáni múzeumban s Szent Péter templomában, s rövid 11 /2 óra alatt tekintette meg e páratlan kincseket. A művészettörténetben meglehetősen jártas császárnak e sietsége a pápai látogatással összefüggésben értelmezendő: »er eilte hinaus, um andere Luft zu athmen,« jegyzi meg azt »K.-Z.« említett tudósítása. Hogy a magas császári látogatás mily benyomásokat hagyott hátra a pápai körökben, az Olaszországnak vidéki klerikális sajtójából is kitűnik. P. o. felette fontosnak találják, hogy a császár már a 2-ik napon látogatta meg a pápát, vagy világtörténeti fordulatot látnak ama körülményben, hogy a császár saját kocsiján ment a Vatikánba : mind kisszerű dolgok, a melyeket az ultrámontanismus bőven s nagy hangon kommentál. A császár és a pápa beszélgetéséről különböző hireket hozott a napi sajtó. A pápa arra utalt a császár előtt, hogy mostani helyzete nagyszerű hivatásával össze nem egyeztethető, valamint utalt a nagyhatalmaknak remélhető ama szövetségére is, mely a pápát újból egyházi államának birtokába helyezné. A császár nyílt
