Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-04 / 45. szám

népet, az igehirdetés siket fülekre talált. Most már nem szól többet, várja a megtérést, hisz tudja a nép, hogy mit kell cselekednie. És Izrael tudta, érezte ezt jók Jelszó lett »ragaszkodás Jahvéhoz, az ő akaratának teljesítése, ez pedig volt az irott törvény. Nem hangzott már a próféták intése : »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!« »Szeresd a te Uradat Istenedet!« Egy volt minden mindenekben: a törvény. Jehovah ismét a megközelíthetetlen fényességében lakó szent Isten lett. Ekkor keletkeztek az u. n. apocalypticus jóslatok, mindnyájan álomban vett kijelentésből származva. Dániel i, 17 azt mondja: »És annak a négy gyermeknek ada az Isten tudományt és értelmet minden írásban és bölcseségben, Dánielnek pedig, hogy értője lenne minden látásnak és álmoknak.« Ime őt már nem is egyébre rendeli Isten, mint álommagyarázásra. S valóban, ő ennek köszönheti gyors emelkedését, s kijelentést is mindig álomban, vagy legfelebb visióban vesz. Álomban jelentetik meg néki a király álma s annak jelentése, (Dán. 2, 18—19) álmot lát a négy feneállatokról, melyben birodalmak létrejöttét és elenyésztét s a világ végét irja le phantasticus képekben, a vég : »És ítélet lészen. És ország és hatalom, és országnak nagysága az egész ég alatt adatik a magasságok szenteinek népének.« Álmot lát a kosnak bakkal való viaskodásáról, stb. Ennyit az álomról megjegyezvén végül, hogy ha itt csak arra vagyunk tekintettel, a mit a próféták önmaguk tanítanak önmagukról, akkor azzal zárhatjuk be fejtegetésünket, mit már fentebb is mondottunk, hogy az álom a prófétáknál mint kijelentési forma, vagy az elhivatás eszköze, fontos szerepet nem játszik. 6. §. Visio. Sokkal nagyobb szerepet játszik a prófétai iratoka visio, mint a prófétai elhivatás eszköze. Ez, mint kijelentési forma a tudományban az álom felett áll. Más népeknél is találkozunk vele, s pedig a leggyakrabban úgy, mint mesterségesen előidézett állapottal, természetesen az Isten akaratának megtudása végett. Ez már kuruzslás, s össze nem tévesztendő a próféta visiójával. A prófétát a »lélek« vivé lélekben egy más világba, az Isten mutatá néki a >)látásokat,« s nem túlcsigázott idegek furcsa szüleményei voltak azok. Nem lehet azonban tagadnunk, hogy néha, bár csak nagyon elvétve, a prófétáknál is találkozunk bizonyos aszketikus eszközökkel ezen állapot előidézésére. Általában a visio a prófétáknál a vallásos léleknek az Isten lelkével elteltsége által előidézett állapota, s mint ilyen a prófétai elhivatás eszköze. Jóel nem szól róla. Ámósnak már mutatott az Úr néhány »látást,« Ámos 7, 1. 4. 7. és 8, 1. s 9, 1. Ha e visiókat elolvassuk, azonnal belátjuk, hogy itt a próféta csak egyedül azért használt visiót kijelentési formául, mert az nagyon illett azokhoz a képekhez, melyekben ő prófétai kijelentéseit előterjeszti. Egyéb beszédeiben pedig ő sem szól visióról, hanem: »azt mondja az Úr!« Hóseás, Sofoniás szintén nem szól róla, Mikeás pedig, a nagy Ézsaiás kortársa egy helyen, az I. rész i-ső versében mondja: »melyet látott Samaria és Jeruzsálem felől,« de itt sem lehet visióra gondolnunk, mert előbb meg így szól a próféta: »Ez az Úrnak beszéde, melyet szólott a Moréset városból való Mikeásnak.« Azzal tehát, hogy »melyet látott,« csak azt akarja a próféta jelezni, hogy ő már előre látja az elmondandó fenyegetések teljesülését. Tehát ő sem visióban hivatott el. Ézsaiásnál egy visio van, a 6—ik fejezetben, a 13. r. nem az. E visio Ézsaiás prófétai elhivatását irja le, és mivel e fejezet hitelességét kétségbe vonni nem lehet, a legnagyobb próféta nyilván tanítja magáról, hogy őt az Isten visióban hívta el prófétai tisztére. O nem lép fel egyszerre a hatalmas szóval: »azt mondja az Úr!« szükségét érzi annak, hogy előbb az Isten egy visióban megadja neki a felhatalmazást. Tehát ő olyan transcendens istenfogalommal bírt, mely megtiltja az embernek, hogy az Istent szívébe fogadja? Tehát ő nem érezte lelkében azon isteni ihletést, mely a prófétákat minden visio nélkül felhatalmazza, hogy szóljanak az Úrnak nevében ? Tehát ő nem hallotta azt a hangot, a lélek hangját, mely fül nem hallhat, de a lélek megérthet a nélkül, hogy extasisba jöjjön ? Ha valakinek szívében immanenter lakott az Isten, Ézsaiás volt az. Ha prófétált valaki ihletett ajakkal, Ézsaiás volt az. Ha valaki megértette Istennek kijelentését az ó-testamentumban, Ézsaiás volt az. De hát akkor mi szükség van erre a visióra ? Tagadhatatlan, hogy Ézsaiásnak kortársai között a legtisztultabb, a legmagasztosabb fogalmai voltak Istenről, még is azt hitte, hogy hozzá bűnös ember nem közelíthet, (1. Ézsaiás 6, 5.). Másrészt pedig senki nem érezte annyira saját gyarlóságát sem, mint épen ő, mert hiszen ez többnyire jellemzi a nagy lelkeket. Hogy mert volna tehát ő, a gyarló ember, a szent Isten nevében prófétálni? Neki előbb meg kellett tisztulni. (L. 6, 6—7.). Csak miután megtisztult, azután hallotta az Úrnak hívó szavát, s csak azután engedett a szónak. E visió tehát csak Ézsaiás lelkiismeretének gyöngédségét mutatja. Az ő vallásos érzéke épen oly finom volt, mint azoké a prófétáké, kik a tiszta ihletés által hivattak el; de lelkiismerete sokkal gyöngédebb, gyarlóságának tudata sokkal mélyebb volt, de egyszersmind prófétai méltóságát is legjobban érezte. Bűnös ember ugyan, de Isten jóvoltából megtisztult, s Isten rábízta a maga akaratának hirdetését. Úgy tekinthető e vísio, mint Ézsaiásnak a prófétai hivatalra való felavatása, mely képessé tette őt az Úr szavának folytonos hallására. Épen ilyen felfogás alá esik a Jer. 1, 9-e, mely Jeremiás felavatását irja le. Bár a próféta nem mondja, ezt is visiónak kell venni, annyival is inkább, mert hozzá egy csomó látomás van kapcsolva. Ha az első fejezet 5 —10 versét elolvassuk, látni fogjuk, hogy Jeremiás megkülönbözteti az . elválasztást az elhívástól. Az elválasztás még a születés előtt történik, az elhívás pedig annyi, mint a hivatalba beállítás, s együtt jár vele a szükséges tehetségekkel való felruháztatás is. Sok visió van aztán Ezékiel próféta könyvében. Ezék. 1, 1—3. és 2, 8—10. és 3, 1—25. s 8, 1. vagy 37, 1. és 40, 1—2. Ennek magyarázatát azon körülményben kereshetjük, hog}' Ezékiel korában már kezdett megcsontosodni a judaismus, a leviticus íelfogás kezdett előtérbe lépni, s épen maga Ezékiel volt egyik előharcosa a lévitai szellemnek, mely szellem nem tűrte a prófétai léleknek azt a szabad nyilvánítását, mit a profetismus virágzó korszakában láttunk. Fontos körülmény az is, hogy Ezékiel hasonlatokban szeret beszélni. Ha a fenteinlített helyeket elolvassuk, látni fogjuk, hogy ő ott oly jelenetek látását irja le, melyek az ő prófétáinak ábrázolásai. Például a 4-ik fejezetben Jerusalem bevételét jósolja meg : »És te embernek fia, végy magadnak egy téglát, és tedd azt elődbe, és írd meg rajta Jérusálem városát. Es irj ellene megszállást és építs ellene sáncot, és tölts ellene földtöltést, és szerezz ellene tábort és vess ellene köröskörül kosokatcc stb.; vagy, mikor Izrael bálványozását ostorozza. (8. fej.). »És látám