Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-28 / 44. szám

merve; Reusck, a tudós kutató a dogmatika-morális, Írásmagyarázat és katekhetika tanára; Langen az egy­háztörténet és segédtudományainak tanára, végül Birlin­ger a liturgiának s a többi ide vágó gyakorlati dolgok­nak előadója. E férfiak előadásmódja amellett tesz bizonyságot, hogy az ó-katholicismus a vallásos lelki­ismeretben gyökredzik, s keletkezését tekintve korántsem mondható némely akadémikusok egyháztörténeti protes­tátiójának, a minek még némely elfogult prot. körök is tartják az ó-kath. mozgalmat. Valóban tisztelet ily lelki­ismereti reactiónak, oly vallásos-erkölcsi érzületnek s ker. hűségnek és szabadságnak Rómának mindent lebilin­cselő hierarchiai tekintélyével szemben ! Mennyire külön­bözik a férfiak katholicismusa a dogmatikai vatikanis­mustól s a politikai ultrainontanismustól! Elénk bizony­ságot tesz amellett, hogy a katholicismus még nem mindig viseli magán a jezuitismus bélyegét, s csakis a római egyház az, mely mindnyájunk szerető atyja helyére a vatikáni „szentséges átyát" J. Krisztus helyére annak anyját, s a szent lélek helyére az egyházat s annak hierarchiáját helyezte, s a hol a valódi katholicismusnak, az igazi traditió elvének utolsó nyoma is eltűnt. Beyschlag finom vonásokkal ecseteli a római s az ó-kathol. egyház közötti mélyreható különbséget, de a közönyös­ségnek egynémely indokait is, a melyekkel e mozga­lom még prot. részről is találkozik. Az ó-kath. theologusok tudományossága íőleg az Írásmagyarázati s történeti theologia terén valóban köve­tésre méltó. Az írás náluk is a ker. vallásos-erkölcsi igazságok legfőbb normája és forrása, s e téren Reuscli és Langen ó- és új-szövetségi tanulmányai eléggé isme­retesek. »Bevezetéseiket« prot. theologus is tanulmá­nyozhatja, s a római theologusoknak scholastikus appa­rátusának semmi nyoma. A római casuistikus ethika s annak jezsuita elferdítése számára nincs ott hely, s Gury és mások casuistikáit teljesen kiszorította Sailer, IVes­senberg és Hirscher valóban evangy. ethikai szelleme. A ó-kath. theol. studiumot a bonni fakultáson az 1887. megnyilt s prot. fillérekkel is segélyezett ama konvik­tus mozdítja elő, a melyre az előirányzott évi 6000 márkányi államsegély a porosz képviselőház által törölve lett. A képviselőháznak eme felekezeti szűkkeblűsége gazdagon kárpótolva lőn egy ó-kath. nőnek 60 ezer márkát tevő alapítványa által. Az ó-kath. theologusok benső viszonyban élnek a prot. komilitónokkal vagy a többi fakultások hallgatóival, míg a római theologusok maguk között tósztoznak a pápára s a Vatikánban hang­zanak vissza a salamanderek. Áz ó-kath. theologusok jó hazafiak, a kiknél az ultramontanismus s a patriotis­mus közötti Syllabus-féle ellentétről szó sem lehet, s teljes tudatában vannak annak, mily nehéz harcot kell egykor megharcolniok a pápával, az egyházzal, s az állammal szemben. Az ó-kath. mozgalomnak emez ideális evangy. irá­nyát s egészséges egyházi-vallásos életét mutatja a Hei­delbergben szept. 1—4. napjain tartott (9-ik) ó-kath. kongresszus is. Ez alkalommal a derék müncheni Gat­zenmaier az ősz Döllingerről értekezett, kiemelvén azt, hogy e híres történész soha sem volt ultramontán, soha a jezsuitáknak uszályhordozója vagy a protestán­sok ellensége, mi mellett birálatilag csak azt jegyezzük meg, hogy nagy különbség van a reformáció történeté­nek vagy a „Kire he u. Kir elten" egyházirója s a mai Pöllinger között, ki ma Luther művében az isteni gond­viselésnek kiváló ténykedését látja, s az egyes egyház­felekezeteknek charismatikus működését az Isten orszá­gára nézve előnyösnek és üdvösnek tartja. Egy másik szónok az ó-katholikusokat a modern eszmevilág köve­tőinek, jó hazafiaknak s türelmes keresztyéneknek tün­tette íöl: mind olyan dolgok, a melyek a mai romanis­mussal homlokegyenest ellenkeznek. Schulte a reform­mozgalom benső viszonyait ecsetelte, mely mozgalomnak íőtörekvése a gyülekezeti élet megteremtése s nem az 1870. dogma elleni tudományos theol. oppositió hívta ki annyira az ultramontánok ádáz gyűlöletét. Róma ret­tenetes haragja élő bizonyság az ó-katholicismus életre­valósága mellett, mert egy haldokló egyházra a római sereg soha sem haragudnék, mi mellett az egyesek s a gyülekezetek páratlan áldozatkészsége is bizonyít a mel­lett, hogy itt egy szép jövővel és eszményi ker. hiva­tással biró kath. egyházi reformmozgalommal van dol­gunk. Az ó-kath. sajtó s az ó-kath. szellemű népiro­dalom fejlesztésének ügyében egy ó-kath. egylet kelet­kezett, a mi hasonlóan élénk egyházi érdeklődésről tesz bizonyságot. A jövő kongresszusnak helyéül Köln városa tüze­tett ki, s a püspök azzal bízatott meg, hogy Németal­föld és Svájc püspökeivel érintkezésbe lépjen a jövő kongresszuson való egyesült megjelenés céljából. Érdekes párhuzamot vont Renikens püspök, az egyháztörténet­nek egykori boroszlói tanára egyik nyilvános ülésen IX. Pius és XIV. Lajos között, a melynek főbb gondo­latait Beyschlag kék füzetei után ide igtatjuk. Mindketten — úgymond Reinkens — igen hiányos nevelésben része­sültek. Anno 1868 arról biztosította a püspököt a kúria egyik előkelő tagja, hogy a pápa 20 év óta még csak meg sem kisértette valamely könyvnek tanulmányozását, s e hiú embernek a theologiában való járatlansága köz­tudomású dolog. Ugy Pius, mint Lajos a jezsuiták s a vallást és a politikát összezavaró rendszerűk uralma alatt állott, s mindkettő a közvéleményt hajhászta, a melynek egyes hízelgőik az igazság rovására adtak kifejezést. Mindkettő gyönyörködött a személyiséget dicsőítő tün­tetésekben s költséges hódolat bemutatásban, mely öntet­szelgésben teljesen eltűnt mindkettőnek személyes gyar­lósága ; s végül mindkettő a szent szűznek inspirátiójára alapította a maga tökéletlenségeit. A következmény az volt, hogy mindkettő ragaszkodott az absolitismushoz s az alattvalók vak engedelmességéhez, s a legszélsőbb türelmetlenségben kulminált az ő ideáljuk, úgy hogy a „l'état c'est moiu teljesen megfelel ama hiú Pius-féle szózatnak : „a traditió én vagyok." Az egyik az összes francia lakosok és birtokok, a másik az egész világ min­denható urának tartotta magát. Mindkettő nyílt ellentét­ben állott az igazsággal. Három esetben tudtára adatott Piusnak a 8—ik parancsolat notorius áthágása, s míg Lajos az államot, addig Pius az egyházat aláásta és megron­totta. Végül Schulte XIII. Leo Pápa személyét, világ­nézetét és ismeretes egyházpolitikai törekvéseit ismer­tette annak encylikái alapján, mely ismertetésben élénk szinekkel festette »békepápának« sokak által félreis­mert békepolitikáját.« Mi más a kongresszus, mint a Windthorst befolyása alatt álló freiburgi egyet. kath. érte­kezlet, hol a pápa világi hatalmának visszaállítása, az olasz kormánynak állítólagos erőszakoskodása s az iskoláknak szigorúan felekezeti, rendi jellege képezte a megvitatás tárgyát. Pedig a pápa világi uralmáról többé szó sem lehet, mert magok a római lapok is azzal üdvözölték legújabban az ifjú német császárt, hogy Róma csak Olaszországé lehet s a pápa átkainak többé nincs helye a modern korszellemben. A mi az ó-katholicismusnak benső szervezetét illeti, itt a gyülekezet elve keresztül van víve, s nála sem állami egyházról, sem pedig sektáról szó

Next

/
Thumbnails
Contents