Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-28 / 44. szám

egyház helyet foglalhasson, elképzelni nem tudom. De kijelentem, hogy a prot. felekezetek külön működésében a prot. egyház feladatának teljesítésére nézve semmi veszélyt nem látok. Támogathatjuk azért egymás érdemes vállatait anélkül, hogy egy gyékényen árulnánk, egy kalap alá kerülnénk, mely könnyen a szabadságot megsemmisítő centralisatióra, tehát nem előre, de visszafelé vezet. »Gyujtsunk a régi fénynél új szövétneket«, de az új szövétnek új irányt mutatva, a bibliai keresztyén hittel, szeretettel és szabadsággal testvériesülve áraszsza a lélekre és századokra hatalmának ragyogását, erejének dicsőségét. Mély tisztelettel Kecskemét, 1888. október hava. Főtiszteletű püspök úrnak, a mi Urunk Jézus Krisztusban rokona: Czelder Márton, előbb hittérítő, jelenleg kecskeméti lelkész. ISKOLAÜGY. A tanítás filloxerái. I. Midőn a mesebeli Thoth az általa feltalált irás mesterségét Thamus aegyptomi királynak, mint a maga nemében egyetlenegyet s minden művészetek legjelesebbikét kimutatta, azt ígérvén, hogy ha az aegyptusiak ezt megtanulják, bölcsebbek lesznek és hűbb elmetehetséget fognak nyerni, mint tudjuk: Thamus király nem volt annyira eltelve a jeles művészet csodálatával, mint feltalálója, sőt ép az ellenkezőjét állítá annak hasznát illetőleg, azt mondván, hogy azok a kik az írást meg fogják tanulni, a betűkben bízván, az emlékező tehetséget el fogják hanyagolni, remélvén, hogy iratuk által minden időben vissza tudnak emlékezni; tehát az irás által a bölcseségnek csak némi látszata, de nem valódi bölcseség nyujtatik. Seneca is effélét akart mondani »Certior memória sit, quae nullum extra se subsidium habet« szavaival. Hanem azért az irás mestersége is megmaradt a maga nemében egyetlenegynek s az emberiség magasfokú fejlődésében nálánál egyetlenegy tényező sem játszott nagyobb szerepet s valószínűleg ezután sem fog játszani. Amint az emberiség mind magasabb magasabbra lép műveltség tekintetében, mind jobban terjed az irás, a betűk hatalma is, s ez úton nem egy tudós feje válik hatalmasabb könyvtárrá az ó-kor számos bibliothecájánál, már tudniillik oly tudósok feje, kik szentül vallják, hogy csak annyit tudnak, a mennyit bármikor képesek élőszóval is elmondani. Más faja talán nincs is a tudásnak, mint az eszmetársítás lényegében, útján kiki reproducálni képes. A tapasztalat és a könyvek e tudás megszerzésében ős időktől fogva karöltve járnak, metaphysicai eszmélődések, meg pláne az utóbbiak útján maradnak fenn, fejlenek rendszerekké, egyik egyén a másiknak, egyik emberöltő más nemzedékeknek adva át szellemi hagyatékát az irás segélyével. A könyvek ez utóbbi esetben kútforrások, de meg az ismeretszerzés s továbbfejlesztés eszközei is, s mint ilyenek az oktatás és nevelés történetében mindenkor fontos szereppel bírtak s fognak is bírni. Elménk korlátoltsága a tudományok mai magasfokú fejlettsége mellett kizárja az universalis geniek tenyésztését, s az általános műveltség nem is kiván többet mint ex toto aliquid... de aztán épen azon fordul meg minden, hogy mi az az aliquid, hogyan s mi célból szerzendő meg, az egyén benső lelki szüksége, lelkének fejlesztése-e a íő szempont, vagy az élet azon gyakorlati érdeke, mely az általános műveltség mellett egy bizonyos kenyeret adó pályára is belépti jegyül kell, hogy szolgáljon az ifjúnak. Középiskolai tanrendszerünk örökös vajúdásának, mondjuk sikertelenségének legnagyobb oka éppen abban áll, hogy a legmagasabb intéző körök sincsenek tisztában azzal, hogy az általános műveltség címén, mit várhatni a középiskolától, s hogy általában mennyiben van szüksége bizonyos szakok művelőinek azon ismeretekre, melyeket a középiskolai tanfolyam alatt, a jövő számos derék napszámos iÍjának kárba veszett fáradtság tanítani. Ismerem jól mindamaz ellenvetéseket, melyeket jelen szavaim felidézhetnek, de épen azért mondtam ki nyíltan eme nézetemet, mert tudom, hogy a fejlődés stádiumában levő ifjú még nem választhatja meg eleve szakmáját. Midőn ezt kimondjuk, egy lépéssel tovább is mehetünk s az általános műveltség detinitiója után talán megkockáztathatjuk azon állítást is, hogy az általános műveltség megszerzéséhez nem egészen helyes dolog hozzácsatolni nolle-velle postulatumként az egyes különböző tudományszakokra való alapos előkészítést is, mert bár e kettő közel áll egymáshoz kezdetben, de azért, épen nagyon szétágazó mivoltuknál fogva túlhajtva, csak gátlólag hatnának egymásra. Az ifjúság tudományos nevelése felett döntő fő-fő hatalmasságok már régóta érzik az ellensarkiasság c tüneményét, különben nem történnék meg azon anomália, hogy — • pl. csak egy esetet is említsek — a reáliskolában hetenként végzett két latin óra a classicai műveltség tekintetében pótolni képes a gymnasiumok heti 8 — io óráját, s hogy a tananyag nagy terjedelme miatt oly tantárgyaknak ki kell szorulniok, mint a chemia, geologia, acsthetica, melyek pedig az általános műveltség szolgálatában cseppel sem jelentéktelenebb tényezők akármely más bevett tantárgynál. Arról nem is szólok, hogy a görög nyelv és irodalom maholnap végkép agyonhallgattatnak. De hát mi is az az általános műveltség ? A mivel mindenkinek bírnia kell, ki művelt embernek akar neveztetni ; ami képessé teszi az embert főbb körvonalaiban megismerni a nagy mindenség s az emberiség életét befolyásoló természeti s lelki tüneményeket, azok alapokait, célját, múltját jelenét és jövőjét; a mi belátást nyújt minden tudomány rendszerébe s némi részben módszerébe; ami az egyoldalú pedanteriától ép úgy megoltalmazza az egyént, mint a felületes kapkodás, sokat markolás s keveset szorítás kellemetlenségétől; egyszóval csakugyan ex toto aliquid, de a melyben a részek többek a semminél, mert szerves egészszé foglaltatnak össze a nagy mindenség minden tüneménye közt fennálló szoros viszony ismerete által. Mikor az általános műveltséget így determináljuk, magától értetődik, hogy az alatt csakugyan nagyon sokat is lehet érteni, meg épen nagyon keveset is a szerint, a mint valakinek tetszik. Az ezen értelemben vett általános műveltség megszerzése talán nagyobb joggal képezheti egy egész hosszú élet, mint bárminemű középiskola célját. Azon korban, a mikor a reális ismeretek a túlságig vitt eszmeelviség révén részint megvettettek, részint szűk köröknél fogva könnyen felölelhetők valának, egészen mást értettek általános műveltség alatt, mint ma, s nem egy öreg középiskolai professorunk van máig, ki azt hiszi, hogy a középiskolai összes tananyaggal ma is játszva elbánhat, s mondjuk meg az igazat, sok tekintetben igazuk is van. Nem emlékezem nevére azon hamis íilosolusnak, ki az emberi életet a kis macska azon játékához hason-