Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-21 / 43. szám

plomba tereitettek, egészség kockáztatásával s a templomra szórt szidalmazások közben. A paedagogikával nem törődött; »mit nekem paedagogika — úgymond — eleget tanultam a magam theologiájából; most a szántás, vetés, aratás s megélhetés ad gondot.« A tanító alkalmazkodott a lelkész úr tanítási ízléséhez, mert nem akart »rosz egyháztagcc lenni. Gymnasiumi nyelvtan tanára is lehet iskolaszéki tag; ennek legfőbb törekvése kipuhatolni a népiskolai tanulók nyelvtani jártasságát. Kedveért meg is tette a tanító azt, hogy a IV. osztálybeli elemi iskolai fiúkkal az windicativust, conjunctivust« tanultatta. Földes úr méltán aspirálhat iskolaszéki tagságra, bár meggyőződése nem összhangzó az iskola érdekeivel. »Hej — mondá — jobb idők voltak 48 előtt! Ott állt a pince szomszédságában a deres ; ráfektették a buta parasztot s rávertek huszonötöt úgy, hogy a derest marta kínjában ; és a mikor felkelt, tudta, mi a becsület, tudott engedelmeskedni. S ez a fő; parasztnak nem kell iskola, hanem engedelmesség.« A tanító e földesúri nézethez is alkalmazkodik, meggyőződése ellenében ócsárolja a parasztot; különben egyik erős pártfogóját idegenítené el magától. Az ó-kor paedagogikájával felszerelt tudós is lehet iskolaszéki tag, aki azt mondja, hogy a tanítóképzés nem önállósítás, hanem dressura, avégett, hogy mechanice taníthasson és előjáróinak engedelmeskedni tudjon; mert Németországban is így képezik a tanítókat. A tanító, bár némán, e tudós nézete előtt is meghajtja magát, hogy akadékoskodónak ne tűnjék fel. Különben pedig úgy rémlett neki, hogy a dressura e barátja a közoktatásügyi tanácsosságra aspirál. Ügyvéd is való az iskolaszékbe. Meg is jelentik az elemi iskola vizsgálatán és — ami rosz néven nem vehető — csodálkozik azon, hogy a tanító a számkörök szerint »lassan« halad a számtanban. Mert hiszen a »régiek« már a második osztályban ezresekkel, milliomokkal számoltattak. A tanító ennek is kedvére járhatna még pedig haszonnal, mert a vizsgálatok némely tanúi megelégedéssel nézik a milliókig emelkedő »jó tanítást.« Orvos ritkán kerül az iskolaszékbe ; felszólalása pedig valószínűleg materialistikus túlkapásnak tekintetnék. A vizsgálati elnök legtöbb joggal biró iskolaszéki tagnak tekintheti magát. Szigora nem kíméletes. Szülők és gyermekek előtt esetleg így szól a vizsgálat végén a gyenge tanulókhoz : »Nem ti vagytok okai annak, hogy keveset tudtok, hanem a tanítótok.« A tanító pirul és hallgat e megintésre, mert »minden fesőség Istentől vagyon.« A hanyag tanulók nem bánják, hogy helyettök a tanító rovatott meg, a jobbak sajnálják őt, a szülők pedig megütköznek a megintés helytelenségén. Elég ennyi az iskolaszéki működés eshetőségeiből, melyek sok tanítási visszaélésnek okozói, a tanító jobb meggyőződése ellenére is. Nem csoda, hogy Németországban az iskolaszék ellen nyilatkozik a szakvélemény. Az iskolaszéknek csak az iskola külszervezésében lehet hivatása és hasznos működése (iskola fentartása, anyagi jóléte, tankötelezettség, felszerelés körül) ; a belszervezetet (tanterv, tanmód, vizsgálat stb.) hadd irányozzák önálló gondolkozású és a népoktatásban kiválóan jártas tanfelügyelők (akár állami, akár felekezeti) és tanítók. így nem szenvedhetnek a népoktatásnak sem észszerű állami, sem józanul felfogott felekezeti érdekei. 4. Némely társadalmi betegségek mélyen nyúlnak bele az iskolai nevelés-tanításba. Egyik ilyen betegség az orvosoktól constatált és sokszorosan ismertetett ideggyengesége a mai nemzedéknek. Nálunk egyebek közt Laufenauer Károly tárgyalja azt a természettudományi felolvasások sorában ; külföldön most megjelent füzetben (»Nervösitát und Erziehung«) dr. C. Pelman a gráfenbergi tébolyház igazgatója szól ugyanezen betegségről. Mindkettő értekezése egy értelemben ismerteti az ideggyengeséget, okait, jeleit, és figyelmeztet az életmódra, melylyel e bajt enyhíteni lehet. Hadd szóljanak ők helyettem füzeteikből kiszedett következő töredékekben. Szerintök az ideggyengeség manap elterjedt betegség; eredetre nézve lehet öröklött és életmóddal szerzett (testi és szellemi elfáradások). Ideggyenge embernek idegzete könnyen izgatható, gyors működésű s gyorsan fáradó (gondolatban, indulatban, cselekedetben); fáradtsága legközelebb testi és szellemi aléltságban, kellemetnel érzetben nyilatkozik, amely érzet izgató szerek vágyát kelti fel (fűszer, ital, olvasmány, zene stb. után) ; ez izgató szerek természetesen ismét az idegzetre hatnak vissza kártékonyán. Ideggyengeséggel kapcsolatban áll az álmatlanság, gyakori fejfájás, fülzúgás, szédülés, ideges nehézhallás, forróság érzete, sebes érverés, szeszélyes éhség vagy étvágytalanság, izomerő csökkenése, reszketés, félelem, fixa-ideák stb. Életmódunk sok viszássággal gyengíti az idegzetet. Különösen a modern tanmód rongálja az idegzet erejét, mert az »korán«, »sokat« és »roszul« tanít. Az iskolakötelezettségi 7-dik év meg nem felel a szokásos sok tananyagnak és számos tanóráknak. A sok tananyag s tanóra korlátozza a kellő mozgást, soványnyá, görbedetté, rövidlátóvá, túlérzékenynyé, szórakozottá, a tanulásban kedvetlenné és korlátolt elméjűvé teszi a tanulót. Ezek a leggyakoribb iskolai betegségek. Legközelebbi orvosságuk: mértékletesség evésben, ivásban, munkában, jó levegő s különösen elegendő alvás. »Hogy némely gyermekek e bajokat némileg kikerülik, hála természetük könnyedségének s erősebb ellentálló képességének, hála a restség isteni adományának.« Ideggyengeség leginkább a nők körében dúl, s így egyrészt egyéni jólétöket zavarja, másrészt az új nemzedék szenvedésének csirájává lesz. A leányok szokásos nevelése olyan, aminő sem egyéni sajátságaiknak, sem hivatásuknak meg nem felel; fiúkkal együtt egy kaptafára huzatnak s elméletek segítségével emeltetnek az u. n. »műveltség« színvonalára, az egyéni, családi és társadalmi jólét rovására. De-Candolle svájci jelentése szerint feltűnő nagy a száma azon leányoknak, kik tanítói pályára szánták magokat és tébolyházakba jutottak. Gróf Shaftesbury az angol felsőházhoz terjesztett jelentésében mondja, hogy 1882-ben 183 tanítórendi személy vétetett fel az angol tébolyházakba; ezek közt 145 nő volt és 38 férfi. 1879. január i-jén az összes poroszországi tébolyházakban 317 tanító volt, még pedig 131 férfi és 186 nő. Ezekhez az év folyamán 100 vétetett fel, t. i. 44 férfi és 56 nő. Ilyenek felgyógyulása pedig — mint Pelman mondja — igen kétséges és nehéz. 1877-ben beható értekezést tartott dr. Finkelnburg az Egészségápolási német Egyesület nürnbergi gyűlésén: »A mai iskolai tanelvek befolyása a serdülő nemzedék egészségére.cc Az értekezőnek öt pontba foglalt javaslatai az egyesület elfogadta. E pontok értelmében : 1. a mai korai és túlterhelő tanrendszer kártékonyán hat az agyra, izomzatra, az egész testfejlődésre s különösen a látásra; 2. összhangzatos egyéni képzés érdekében a tananyag s tanidő leszállítandó; 3. az egészségtan elemeiben utasítás adassék a tanintézetekben; 4.- iskolahatóságok tagjai tanférfiak és orvosok is legyenek. Elég ennyi az orvosi nézetekből s adatokból. Az iskolára ható betegségek sorában nem lehet