Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

folyton utal a szerző Lipsius és Pünjer hasontárgyú ismeretes monographiáira és értekezéseire. Bevezető gondolatai után szól az empiria és spekuláció közötti viszonyról a beszédekben, majd tátgyalja a 2-ik beszéd nyomán a „vallás" s az „universum" fogalmait, végül ismerteti a »közvetitésnek« a beszédekben adott fogal­mát s annak a keresztyénség felfogására vonatkozó jelentőségét. A mély psychologiáról tanúskodó érteke­zés után Ítélve, szerző alapos ismerője a Schleiermaeher­irodalomnak, a melyre, főleg Bender, Dilthey s mások nagyobb műveire folyton utal a tudós szerző. Ilyen értekezéseknek átültetésére leend majd hivatva az Irod. Társaság által megindítandó Szemle, mert a produktivi­tást azt hiszen a theol. tudomány terén is a receptivitás előzi meg. Dr. Szlávik Mátyás. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. Szász Károly püspök és gróf Tisza Lajos főgondnok, mint a dunamelléki egyházke­rület elnökei f. hó 30-ikán részt vesznek a tassi gyü­lekezet új templomának fölavatási ünnepélyén. — Zoványi fenő sárospataki theol. segéd-tanár, kit magvas egyház­történeti tanulmányairól irodalmilag is előnyösen ismer a hazai prot. közönség, tanulmányai folytatása végett Hollandiába, az utrechti egyetemre utazott. — Sass Béla lelkészjelölt a Debrecenben kezelt Nagy József-féle ala­pítvány ösztöndíját a kezelő bizottság egyhangú szavaza­tával megnyervén, még egy félévet külföldön fog tölteni. * Lelkészválaszlás. A felsőbaranyai egyházmegyébe kebelezett d/áza-foki egyház lelkészi állomására fotyó hó 23-án szavazattöbbséggel Toronyai József csehi-i lel­kész választatott lelkipásztorrá. Kívüle még Morvái F. és Szűcs Endre nyertek szavazatokat. * Az uj vallás és közoktatási miniszter kineve­zését mult vasárnap hozta a hivatalos lap. Gróf Csáky Albin az uj miniszter, ki mint Szepesmegve volt főispánja kitűnő adminisztrátor hírében áll, és magas műveltségű embernek mondatik, bár tan- és valásügyi szakképzett­ségének még nem adta jelét. A napi sajtó bizonyos tartóz­kodással, bár jó várakozással fogadta kineveztetését. Bemu­tatója f. hó 26-án volt a kultuszminisztériumban, hol a személyzet élén Berzeviczy A. államtitkár üdvözölte és az uj miniszter nyílt és szívélyes fellépte általános rokonszenvvel talalkozott. Mi is jó reménynyel üdvö­zöljük és bizalommal várjuk, hogy azon nehéz körül­mények között, melyekbe vallás- és közoktatásügyünk jutott, nagy és értékes szolgálatokat tesz hazánknak, művelődésügyünknek és az egyháznak ! * Tiszánlúl a nőnevelésért akcióba készül. Ezt az örvendetes és nagy fontosságú hírt közli debreceni tudó­sítónk a legközelebbi egyházkerületi gyűlésből. A protes­táns nőnevelés elhanyagolását s az e téren mulhatlanúl szükséges reformok megtételét többen meggyőzőleg hang­súlyoztak. Bizottságot szerveztek, mely a debreceni egyház és kerület érdekeinek szem előtt tartása mellett azon megbízatást nyerte, hogy a nagy horderejű kérdést beható tanulmányozás tárgyává tévén, módját találja annak: miként leherne Debrecenben egy a kor követelményei­nek és a reform, egyház jól felfogott érdekeinek meg­felelő református felső leány-iskolát szervezni, illetőleg a debreceni leánynevelő-intézetet magasabb intézetté fejleszteni. — Őszinte örömmel üdvözöljük a tiszántúli egyházkerületet ez egészséges és korszerű kezdeménve­zésért, szívünkből kívánva munkájára Isten áldását, pél­dájának követését a többi egyházkerületek részéről! 1 * Emléklap a csermői ev. ref. leányegyház első harangjának 1888. julius 8-án tartott fölavatási öröm­ünnepélye alkalmából. Összeállította Vadas Gyula, ev. ref. káplán-tanító. Ára 30 kr. A tiszta jövedelem a harang árából íizetetlen maradt összeg pótlására fordít­tatik. Kecskemét, nyomatott Sziládi László könyvnyom­dájában. 1888. Nem mint könyvismertetést, hanem mint kedves kis emléklapját a hitbuzgóságnak, akarom bemu­tatni e most megjelent, értesítésszerű szerény, kis mun­kát. Csermő városának ref. leányegyháza, melynek ere­dete 1561-ig visszavihető, Vadász, aradmegyei reform, anyaegyházhoz tartozik. Az anyaegyház lelkésze, Hajdú Elek, felügyelő lelkésze e filiának, melynek káplán-taní­tója, Vadas Gyula, felügyelő főnökével karöltve, apos­toli buzgósággal működik a már hanyatló félben volt egyház megújításán. Az egyház birtok-aránylagos egy­házi adót léptetett életbe és ez úton 1884-ig 450 frt gyűjtött; a felügyelő lelkész szélesebb körben, Arad­megye birtokosai útján, 225 frt iskolai alapot szerzett; az adakozók között örömmel üdvözöljük József főher­ceg nevét is. Vadas Gyula káplán-tanító Csermő és vidékén, valamint Kisújszállásán gyűjtött harangra 141 frt 90 krt, rendeztetett e célra két táncvigalmat, melyek 42 frtot jövedelmeztek és kiadta a jelen emléklapot, mely szintén nem fog haszon nélkül maradni. Az emlék­lap érdekes tartalma e következő: Előszó. Hajdú. Elek­től. Rövid történelmi bemutatása e leányegyháznak és az a körül történt munkásságnak. Egyházi beszéd. Vadas Gyulától. Ez alkalomra illő jeligét, mint minő : Zsid. 6, 9 — 12 alig lehetett volna választani és lelkesebben commentálni, mint azt szerző tevé. Alkalmi beszéd. Hajdú Elektől. E szertartásos kis beszéd, melylyel az Aradon Hönig Frigyes által öntött, 240 forintba került, 138 kilogramm súlyú harang a közhasználatnak adatott át, első szakaszában értesítést ad az adakozásról, melyben rkathsok görögök és zsidókegyiránt résztvettek, második szakaszában rövid, de érdekes történelmi értesítést ad a harangok eredetéről és harmadik szakaszában »jó­akaratu papi intést és figyelmeztetést« ád a harang ren­deltetésére nézve, melyet rövid fohászszal fejez be. Imád­ság. Vadas Gyulától, méltó befejezése az ünnepélynek. Az adakozók névsora és az adományok felsorolása, élelmes gondolata a kiadónak, de egyúttal nyilvános nyugtázása az adományoknak. Bezárom ismertetésemet a csermői leányegyház vezetésének méltatásával. Ily gyengébb egy­házak erősítésére és fentartására a káplán-tanítói intéz­mény felette fontos és határozottan célszerű, de úgy, hogy a fiatal embernek a felügyelő lelkész intézményében támasza és ellenőrzője is legyen. Tisztelt olvasók! kér­jenek ezekből az emléklapokból Csermő javára ! Szolgál ezzel szívesen a felügyelő lelkész, kinek lakhelye : Vadász Aradmegye. •— L^áng Adolf. * A magyarhoni egyet. ev. egyházi gyámintézet­nek Pécsett, 1888. október hó 13 —14. napjain XXVIII. évi közgyűlése. Szombaton, október 13-án: Délelőtt 9 — 12 és délutáni 3—6 óra közt központi bizottmányi ülés. Este 6 órától értekezlet. Vasárnap, október 14-én: Délelőtti 9 órakor istenitisztelet, Bognár Endre lovászpatonai lel­kész és egyetemes gy. jegyző szónoklatával és offerto­riummal a »szeretet adománv« javára. Délelőtti 10 és 1 /2 órától egyetemes gyámintézeti közgyűlés a templomban. 1. Világi elnök megnyitó beszéde. 2. Egyházi elnök évi jelentése. 3. A némethoni Gusztáv Adolf-egylet adomáyai. 4. A bányakerületi, dunáninnení, dunántúli és tiszai egy­házkerületi gyámintézetek elnökeinek jelentése. 5. A hazai l ev. egyház szegényügyének, kivált pedig a missiói pon-1 toknak ismertetése. 6. A központi bizottmány jelentése

Next

/
Thumbnails
Contents