Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

mely az élet minden pillanatát igénybe veszi. Nem állítom hát önök elébe magamat úgy, mint egy elismert tudóst, na ezt tenném, nagyon rossz véleménynyel lehetnének felőlem az én kitűnő collegáim, kiknek mindenike a maga szakjában a legjelesebb mester, és a kiknek fényétől és testvéries közreműködésöktől várok én mindent. Hanem hozok önöknek némi tapasztalást a lelkészi hivatalból, életből, predikálásból. Nem hiszem, hogy a tapasztalás ellehetne a tudomány nélkül, mint a példabeszéd mondja, hanem a tapasztalásnak is megvan a maga értéke. 25 évig egy nagy egyházban lelkészi functiot végeztem, a lelkek gondozása hát előttem nem ismeretlen, valamint az egyházi igazgatás se, predikálással, katechumenusok oktatásával is sokat foglalkoztam. De épen e pásztori kötelességekről az egyházi admiministratióról, a predikálásról fogunk mi együtt beszélgetni, és e külön területen az én tanácsaimnak talán némi hasznát vehetik önök. Hozok azután egy sugárt, egy lángot délről, a mi lelkesedésünkből, régi emlékeinkből, a mi huguenotta büszkeségünkből és szabadságunkból. Nagy kiváltság az, hogy én a protestáns függetlenség eme földjén, e földjén a prófétáknak, hősöknek és vértanuknak éltem. Ugy szólván az az egész vidék volt az én egyházam, az én parochiám. Nincs egy városa vagy tanyája, nincs a hegyeknek oly szegelete, hogy vagy a templomban vagy a szabad ég alatt ne beszéltem volna őseinkről, hitökről, heroismusokról, az igazságért való feláldozásokról. E hagyományt, ez emlékeket, e lelkesült hitet, az igazságnak eme szenvedélyét, a huguenotta délnek ezt a lángját, ezt hozom uraim önöknek. Hozom a békesség lelkét is. Ha én ide egy heves küzdtérre jöttem volna, az rám nézve nagy szerencsétlenség lenne, mert egész hitem, egész multam, egész lényem, visszariad az elkeseredett és erőszakos vitáktól. Én oly bánat, köny, és fájdalommal hagytam oda az én nagy és szeretett egyházamat, hogy annak se mélységét, se terjedelmét megmérni nem tudom. És el merem mondani, és ez a legnagyobb áldás, a melyért Istennek hálát adok, hogy mind collegáim, mind hallgatóim, ortliodoxok vagy liberálisok, szívélyes emlékezettel, rokonszenvökkel sőt áldó könyörgéseikkel kisértek ide. A békességnek és szeretetnek eme lelkét, ezt hozom önök közé uraim! Végül hozom önöknek egész lelkemet nyomoraival, gyöngeségeivel, de hitével, nemes buzgóságával és szent vágyaival is. Fogadjanak önök engem bizalommal s az Isten áldja meg munkálkodásunkat! Elmondám. Baksay László, sámudi református lelkész. ISKOLAÜGY. Tanügyi sötét vonalak. A tanügy .állapotáról szóló statisztikai kimutatások eléggé szép színben tüntetik fel a művelt országok tanügyét. A Nap teljes színképe a gyönyörű hat szivárványszínből all, de vannak benne nagyszámú s nagy jelentőségű sötét csíkok az u. n. Frauenhofer-féle vonalak, melyeket a szakértő felfedez, vizsgál és következtetésekhez alapul vesz. A tanügyi kimutatások színképe nem teljes és a tanügy sötét vonalaiból, a gyarlóságokból keveset tüntet fel. Az érdeklődőnek és szakértőnek ki kell egészítenie a kimutatás színképét: a tapasztalatban kell keresnie a teljes színképet és a nagy jelentőségű tanügyi sötét vonalakat. Elég számosak ezek. így pl. nálunk állítólag az iskolakötelezettek 84%-ja jár az elemi népiskolába; tűrhető e szám. Ámde a 84u

/0

-ba foglaljuk be azokat a gyermekeket is, kik egész éven át csak 4—5 hónapig látogatták az iskolát, és azokat, kik 8 hónapon át 50—100 tanórát mulasztottak, vagy akiknek szülői csak fenyegetés és büntetés folytán engedelmeskedtek a törvény parancsának. A statisztikai táblázatokon nem látható azon egyének száma sem, kik az iskolát a kor fölösleges terhének tekintik s talán így szólnak : »Az apám sem járt iskolába, én sem jártam, és mégis becsületes emberek vagyunk.« Sötét vonal ez a tanügyben; veszélyes is ily »becsületes emberek« vágyaira bizni a népoktatást. Isten ments itt az ochlokratiától. Emeljük ki a főbb sötét vonalakat; tanulságot rejjenek magokban. 1. Sajátságos, hogy még a 19. század végén is van nagy számú néptömeg, mely az iskolától idegenkedik; hiszen talán ideje már annak, hogy legalább a mivelt országokban mindenki belássa az iskola s tanulás hasznát s képző erejét. És mégis hiányzik ez a belátás; hiányzik a belátáson alapuló szeretete az iskolának. Ez egyik sötét vonal a tanügy színképében. A becslés legközelebbi irányzója a haszon, melylyel az egyén magát érvényesítheti a természettel és társadalommal szemben. Az iskolázástól is hasznot szoktak várni. Az iskolázás haszna eléggé szembeszökő szokott lenni akkor, ha a nép fia magasabb iskolákat végezvén — mint mondani szokták — »úrrá lesz és könnyebben megél.« Ámde az elemi iskola közvetlenül nem vezet urasághoz; legjobb esetben csak ehez vezető első tanulmányi lépcső, mely könnyen veszítheti értékét, ha a többi lépcső is nem járul az igények kielégítéséhez. Az első lépcsőnek hasznát a köznép egyáltalán nem látja, nem érzi kel^lően. Alapos a gyanú, hogy a népoktatás tartalmilag és alakilag mulasztast követ el jelenben is ama belátás fejlesztésében, nem hat a népre úgy, hogy ez az elemi ismereteket saját java óvásában és gyarapításában értékesítse. Tartalom s alak tekintetében más a népoktatás, mint aminőnek ezt a törvény s jelentés, tünteti fel és mint aminőt a népélet kiván. Némi igazolás végett célszerű lesz a tantárgyakra legalább rövid tekintetet vetni. A zsenge gyermek nehéz vallástani anyagot magol (pl. kathekizmust már az I. és II. osztályban) avégett, hogy e nagy tömeget a vizsgálat elnökeinek zajjal lepörögtesse, hogv magát egyébnek se ismerje, mint önérzetre érdemtelen s vak hódolatra kárhoztatott páriának, hogy formalitással vakíthassa magát s embertársát, és olcsó imádsággal keresse Isten kegyeimét. Ez nem haszon, mert erkölcsösségre biztosítékot nem nyújt és nem táplálja azt a bizalmat s jóhiszeműséget, melylyel embertársaink vallásos cselekvényeit megítélnünk kellene. Déli imája közben fát lopott X munkás 1 Börtönök, javító-intézetek s az elharapódzó képmutatás és servilismus arra intenek, hogy a vallásoktatást úgy kell megváltoztatni, hogy az ne a vizsgálatra, hanem az életre szóljon. A beszéd- s értelemgyakorlat, eme legképzőbb elemi iskolai propaedeütika, sok iskolában mellőztetik ; gyakran csak »paragraphusok« nyomán haladó beszédgyakorlat az, értelemgyakorlat nélkül. Honnét vegyen a nép fia valami positiv ismeretet, és mennyire gyakorolja gondolkozását, s nemesítse kedélyét, ha pl. szint, alakot, növényt, állatot, határt, tüneményt nem látással, hanem csak hallás útján tanul ismerni. így a nép lelki korlátoltsága változatlan marad, és kárpótlást nem nyer az irás-olvasás tanulásában sem, melyet a míveltség merlegének szoktak tekin-