Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-23 / 39. szám

tatási kormány részéről olynemü intézkedés, mely megakadályozza azt, hogy a tankönyvek kizárólagosan a magánvállalkozás üzleti cikkei legyenek. Mindanynyian valljuk, hogy a sikeres tanításnak két főeszköze van : a jó tanító és a jó tankönyv. A mint az állam magának tartja fenn a tanítóképzés főfelügyeletét s a képesítés ellenőrzését, akként gondoskodhatik az intézeteknek jó könyvekkel való ellátásáról is, s erre kiváló szolgálatokat tehetne maga a közoktatási tanács. Az indítványt a tanács magáévá tevén s kiegészítvén bizonyos szakmák és körök megjelölésével, melyekben a magánkiadás eredményt nem is mutathat fel, azt elfogadás és valósítás végett a közoktatási kormányhoz felterjesztendőnek határozta.« * A prol. árvaház köréből. Alig van valami szebb, különösen ma napság, midőn folyton azt látjuk és tapasztaljuk, hogy bármennyire beszélnek is itt-ott e vagy ama dologban az emberek, hogy másokat nézeteiknek megnyerjenek, eszméik megvalósítására bírjanak, s szavaik nyom nélkül hangzanak el, alig van szebb, mintha e mindennapi jelentésekkel szemben olyat is észlelünk, mely a jóért nemcsak lelkesülni, hanem azért tenni, s mi még ritkább: áldozni is kész. Én már két esetben tapasztaltam ezt különösebben. Egy évvel ezelőtt Polgárdin, most Mező-Keresztesen hirdettem az úr igéjét, s mint amott, úgy itt is próbát tettem a keresztyéni szeretet tettleges nyilvánítására hívni fel a hívek figyelmét és buzgalmát. És sikerült mindkét helyen. Az országos prot. árvaház volt mindkét helyen gondolatom tárgya, s annak segélyzésére hívtam fel a híveket, melyben az ország különböző részeiből szedi össze az emberbaráti szeretet az apák és anyáktól megfosztott árvákat, kikkel az árvaság keserű kenyerét nem éreztetve, azon munkál, hogy sokszor a sorvadásnak indult fiatal növényből életerős fat növeljen, hogy a jobb családok gyermekei ne pusztuljanak el, hanem fölnevekedvén, jó cselekedeteikkel dicsőítsék a mennyei atyát. Tudom, nem sok az annak a 90 gyermeknek, kik az árvaházban vannak, a mi a szeretet oltárán összegyűlt; de mégis egy jótékony csepp, melyhez, ha mások is, egyesek és gyülekezetek, annak arányában járulnak : néhány év múlva tekintélyes alappá növekednék, s 90 gyermek helyett 2—300-at mentene meg a krisztusi szeretet a hazának, melynek pedig oly nagy szüksége van életerős és tettrekész honfiakra és leányokra, az egyháznark, melynek pedig különben talán ellenségeivé lennének. — Sok kicsi sokra megy — mondja a közmondás. Ha azok, kiknek tehetségűkben áll, ilyenek pedig igen nagy számmal vannak az országban, mivelünk felemelik szavukat, s a barátok, jóismerő^ök és mások körében gyűjtést rendeznek: bármily csekély legyen is külön-külön az adomány, hiszem, hogy összeszámlálva az ország különböző helyeiből begyült filléreket, szép összeget fognak kitenni, melyből sok özvegyen és árván lehetne segíteni. Ha elgondoljuk, hogv egyszer egy évben a legszegényebb ember is kész volna legalább egy krajcárt az árvák részére áldozni, könynyen kiszámíthatjuk, mennyire rúgna az adomány, melyet pedig egyenként senki meg nem érezne és a csekélységgel is nagyon jót tenne. A r. kath. egyház nem szorúl koldulásra; annak prímása maga 70 árva gyermekről gondoskodik, de ő teheti és ha teszi, meg is aldja Isten érte; de mi protestánsok nem rendelkezvén nagy vagyonnal, sokszor kénytelenek vagyunk a felebaráti könyörülethez folyamodni, a mit, ha kellő időben és módon teszünk, szavunk viszhangra talál, mert bármenynyit panaszkodnak is némelyek korunk romlottsága felett: a jótékonyság sohasem volt oly kiterjedt, mint ma, a midőn minden nagyobb és egyesek által csak nehezen, vagy sehogy el nem érhető célt társadalmi úton igyekeznek megvalósítani. Sokan vannak, tudom, a kiknek jótékonyságuk több oldalról vétetik igénybe, de hát az ad, a ki adhat és a ki ma ad, holnap kérhet, mert tapasztalás szerint ilyen az élet. Emeljük fel egyszerre, tegyük nagygyá az árvaházat egy országos segélvgyüjtés altal, hogy ne legyen az a véletlennek kitéve, hogy ne szoruljon az többé segítségre! Keresztesi Sámuel. * A brassói magyar evangélikus esperesség törvényszéke egyhangúlag hivatalvesztésre Ítélte Mihályi Károly apácai lelkészt. Midőn a brassómegyei magyar ev. egyházközségeknek a szász egyházkerülettől való elszakadása már ténynyé vált, Mihályi Károly felhívást intézett ez egyházakhoz, térjenek vissza a szász püspökség fennhatósága alá s egyúttal felmondta a magyar esperesnek és püspöknek az engedelmességet, ezen álláspontján még akkor is megmaradván, mikor az újonnan alakult magyar esperességet ő felsége a király is megerősítette. Ennek következtében felfüggesztetett hivatalától. Emelkedtek ellene egyéb vádak is, s mindezek következtében a befejezett vizsgálat után a tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület törvényeinek 149. §. a) és b) pontjába ütköző nagyfokú hivatalos hanyagság, makacs engedetlenség, a felsőbbség iránti köteles tisztelet megtagadása és botrányos, s állásához nem méltó magaviselet miatt hivatalvesztésre Ítéltetett. Ugyancsak elitélte őt a brassói kir. járásbíróság is levéltitok megsértése miatt. Mihályi Károly, aki eredetére nézve román, már el is távozott Apácáról. A szász püspük Teutsch dr. ajánlata folytán — ki neki keresztapja — a segesvári szász algimnaziumban megválasztották tanárnak. Talán érdemnek nézték benne azt, hogy megtagadta az engedelmességet magyar egyházi felsőbbségének ? * Ebrard professor halála. Néhány héttel ezelőtt nagy csapás érte a theologiai világot : a német reform, egyház nagynevű theologusa Dr. Ebrard 71 éves korában Erlangenben meghalt. Dr. Ebrard működése különböző mezőkön közel félszázadig tartott. Saját egyetemén, az erlangenin kezdette el carierét 1842-ben mint privatdocens. 1844-ben Zürichbe hivatott egy theologiai tanszékre. Három évvel későbben ismét Érlangenbe vitetett vissza tanárnak a palatinatus unialt egyházának ujonan felállított tanszékére. Itt sem működhetett sokáig, mert 1853-ban a rajnai palatinatusban fényes egyházi állást kapott: prédikátorrá és a speyeri Consistorial Rath tagjáva neveztetett ki. Ezen állásában 1861-ig maradt, a mikor harmadszor és utoljára visszament az erlangeni egyetemhez, hol élete végéig tanárkodott és tanársága mellett 1875-től kezdve az erlangeni francia kis reform, gyülekezet papi teendőit is végezte. Nemcsak kitűnő tanár, hanem egyszersmind hatásos szónok, jó lelkipásztor, erélyes egyházkormányzó és ügyes polemizateur is volt. Neve akkor kezdett ismertetéssé lenni, midőn fiatal korában egy munkájaban Straussnak válaszolt. Később, midőn Németországban az unió feletti nagy vitatkozások folytak, melyekben ő is tévékeny részt vett, neve egész Németországban ismertté lett. Ujabban irodalmi téren működött: dogmatikai, exegetikai és apologetikai munkákat irt. Nagyszámú munkái között leghíresebb nagy tudományos apparatussal irt. Apologetikája, de figyelemre méltó a dogmatikája is. Ebrard az Tholuck és Beck iskolájához tartozott, kik hallgatóik lelkiismeretéhez is szóltak. Általában mély és őszinte vallásossággal bíró ember volt, kinél a vallásossággal bámulatos sok oldalú tevékenység párosult.