Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-26 / 35. szám

A kivitel módozatját illetőleg, azt hiszem, hogy a mostani konventi javaslat, mely a nyugdíj-intézet működésének kezdetét szintén bizonytalan időre tervezi, egészen helyes alapon nyugszik s a dunamelléki egyházkerület azon módosításával, hogy a belépés csak a jövőben alkalmazandó papokra nézve legyen kötelező, a legsikeresebben elvezet egy erős és életképes gyámintézet várva-várt megvalósulásához, Váradi F. ISKOLAÜGY, * A közvizsgálatokról. Herder 1795-ben tartott iskolai beszédében »a nyilvános vizsgálatok céljáról« szólván, aphoristice utal arra, hogy milyeneknek kellene a vizsgálatoknak lenniük, miután megmutatta, minőknek nem kell lenniök. »A nyilvános vizsga feladata, mondja, nem lehet az, hogy valamely tantárgynál elmondassék mindaz, a mit a tanító tanítása alkalmával elmondott, hanem mutassa ki azt, hogy pontos és alapos volt... A tanítás gyökere maradjon a földben; csak a növényt, virágát és gyümölcsét mutassa meg.« Azért ne tévessze össze a tanító a vizsgálatot a tanórával, a melyen tanítania kell, és felteszszük, hogy a lelkiismeretes tanító csakugyan tanít. Azon veszély ellen, hogy vizsgálás helyett tanítson, a tanító megóv a gyermekek elkészültségének alapos ismerete, a mint azt Herder akként fejezi ki: »a tanító, ki osztályát ismeri és szereti, oly kérdéseket fog tenni, a melyekre felelni lehet;« és Niemeyer: »a tanító valósággal legyen examinator, nem oktató, a ki tudományával feltüntetést akar kelteni.« És hogy mennyire nehéz az examinálás művészete, ugyancsak Niemeyer is tudta; »az examinálás művészete magának igen tudós és derék iskolatanítónak csak ritka adománya.« Dacára annak, hogy a vizsga ne legyen tanóra, mégis olyan legyen az, hogy egyszersmind a tanítás képét tükröztesse vissza. Hogy ez lehetséges, megmondja nekünk Frick az »Encyklopaediá«-ban, mert a vizsgán »nemcsak a tanmód nyilvánul, hanem egyszersmind a szellem és kedély, mely az iskolában uralkodik. Nyilvánvalóvá lesz, vájjon bírja-e a nyelvet és a tudományt, melyet tanít, mily módon tudja előadni, mily eredménynyel működik; vájjon tisztelik-e, szeretik-e tanítványai, vagy csak félnek tőle és megcsalják őt; vájjon terhére van-e neki az osztály és ő az osztálynak.« Mindezt megtudja a szakértő egy vizsgára kiszabott néhány rövid óra alatt; a nem szakértő is azt hiszi és követel, hogy mások is elhidjék, hogy ő is képes megítélni a tanítót, és dicsérni valót talál ott, a hol a tanító, talán jóhiszeműleg, tévedésbe ejtette. Hogy miképen kell ezt tenni, az mindig a tanítótól és a rászedettek egyéniségétől függ. A tanfelügyelő megdicséri a tanítót, mert „fényes eredményttudott felmutatni, minden kérdésre látszólagosan kész lévén a feleletre mindenki. Holott mindenki, de legjobban társai tudják, hogy az illető megdicsért igen gyenge tehetségű tanító. De az eredmény látszólagosan fényes volt, mert a tanító minden gondját a rászedésre, nem pedig a tanításra és önmívelődésre fordította, a mire talán képtelen. A közvizsgák mindig csak azt mutatták és mutatják most is, milyen vem az iskola, holott azt kellene mutatniok, hogy milyen az iskola. De azzal nem szabad a tanítónak előállania, mert könnyen kockáztatja a »fényes eredményű és dicséretet, melyre minél gyámoltalanabb a tanító, annál többet kell adnia, mindig a külső' támogató eszközökre szorulván nem találván támaszt és vigaszt tudományában és tiszta lelkiismeretében. A tanító kényszerítve lévén »fényes eredmény« felmutatására, nem tanít, hanem az egész iskolai évben nem tesz egyebet, mint folytonosan előkészíti a tanulókat a vizsgára. Legjobb esetben is 6 hét, 2 hónap elraboltatik a tanévből, hogy a sokféle vizsgálati előkészületekkel a szegény tanuló feldíszíttessék azon célból, hogy a tanító »fényes eredményt« mutathasson fel. A tanuló mindég mellékes, nem magának, nem az életnek, hanem folytonosan csak a vizsgálat cifra fényessége kedveért tanul, melylyel az »ügyes« tanító port hint a szemekbe. Oly vizsgák pedig szót sem érdemelnek, mikor a tanító már jóval előbb tudja, hogy egy év múlva lesz a nagyszerű, fényes iskolalátogatás és visitatio. A lelkiismeretes tanító irtózik a szemfényvesztéstől, s azért inkább eltörülni kivánja a vizsgát, mintsem hogy a gyermekek erkölcsisége rovásán »fényes eredménytcc mutasson fel. A lelkiismeretlen tanító kevés fáradsággal olcsó babért szerez. A világ meg akar csalatni, tehát megcsalja. Az a kérdés támad tehát1 megtartandó-e vagy eltörlendő-e a nyilvános vizsga vagy nem? A közvizsgák megtartása részben régi hagyományon nyugszik, mely hagyományon a paedagogiai elméletek sem változtattak lényegesen, részben az ujabb kornak nyilvánosság utáni törekvése biztosítja azok jogosultságát. Hogy valami régi tradition alapul, abból még nem következik, hogy az a modern kor szellemével megegyeztethető és megtartandó volna, különben minden haladást csirájában elfojtanánk; és mert valami, mint a mi közvizsgáink, a nyilvánosság látszatával bír, még nem következik. hogy a valósággal nyilvánosság is egyszersmind. Hát ha az úgynevezett nyilvánosság csak egyesek önkényének és szeszélyének a szentesítésére szolgáló eszköz, s nem egyéb mint önző erőszakoskodás, melylyel valamely kedvelt, de tehetetlen egyén ismeretbeli s erkölcsi hibáit s fogyatkozásait takarni lehet, talán takarni kell?! Szomorú, de való, hogy »fényes eredményü« vizsgálatok nagyon is csábítják a tanítót; de még szomorúbb, hogy vannak emberek, kik az ily szemfényvesztést »fényes eredmény«-nek, »szabatos«, »jó«, feleleteknek hirdetik; holott a szakember a legjobb esetben csak üres darálást hallott, melyet a »fényes eredményű hajhászó tanító folytonos »jó«, »nagyon jó«, »kitünő«, »helyes« jelzőkkel hangosan kísér, kényelmesebb lévén ez, mint az anyagot jól elsajátítani, a hibás vagy hiányos feleletet helyre igazítani, kérdésekkel a megállapítandó eredményt kifejteni s megállapítani, s mínd e mellett a tanításnak még a látszatát is kerülni. De ilyes eljárással a tanító magára vonná a felsőbbség kegyvesztését, mert nem tud jól tanítani, s vizsgáján nem lehet »szabatos« feleletet hallani] Helyesen mondja — s azért teljesen elfogadom Dr. Sz. K.-nak »A évi zárvizsgálatokrók a Néptanítók Lapjának f. é. 54. számának vezércikkében elmondott szavait : »A fényes eredmény oka és körülménye mindig szemügyre veendő. Két eset van: az egész osztály és egész iskola fényes eredményt mutat fel; második eset, hogy csak egy-két tanító, vagy talán épen egy lép fényes eredménynyel a közönség elé. Az első esetben az intézet alkalmazkodó szervezetű, egységes szellemű, helye-