Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-19 / 34. szám

vallású pap elmondhat s ő nélküle elvesztik minden mi beszédeink épen »kristianos« jellegüket. Végül még megemlítem a II. számú síri beszédnek művészi bevezetését (161. 1.), a melyben a bejei lelkész sírja felett a többek között ezeket mondja: wKihoztunk, hogy a hol a nyáj csontjai porladoznak, ott porladozzon maga a pásztor is és majd ha a lélek előjön a négy szélek felől, prófétáljon e szétomlott csontok felett életet« stb. Bár az oraciók elméletére nézve elvi ellentétben vagyok is szerzővel, azért mégis e beszédeknek, különösen pedig az imáknak praktikus használhatóságát, kivált ha a vigasztaló elem beléjük dolgoztatik, készséggel elismerem s e szempontból ajánlom őket a t. lelkészi kar becses figyelmébe. Kenessey Béla. BELFÖLD. Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű szerkesztő úr! Becses lapjának legutóbbi számában egy cikk jelent meg, mely elkésve bár, Tompáról elmékedik halálának évfordulóján, (a mi ugyan nem mint szerző úr írja, jul. 29-re, hanem igenis jul. 30-ra esett.) Tompa költőink egyik legnagyobbika és a mellett ref. lelkész volt. Szükséges tehát, hogy e lapok olvasói kiváltképpen tiszta, határozott és helyes fogalommal bírjanak élete — egyénisége — és működése képéről. De miután a fentemlített közlemény e kép fogalmának megszerzését s megalkotását nemcsak elő nem mozdítja, de sőt erre nézve csak zavarólag és hátráltatólag hat: kötelességemnek tartottam, hogy szerény megjegyzéseimet nt. Szerkesztő úr engedelmével közölni bátorkodjam. Cikkíró Tompát mint „a munka nagy emberét" igyekszik feltüntetni s mint ilyet a haza ifjúsága elé követendő példányképül odaállítani. E gondolat ntóbbi részét csak helyeselhetjük, de nem egyúttal a módszert is, mely szerint célját megvalósítani törekszik. Ah! hogy leszállít cikkíró úr amaz eszményi világból, melybe költőnk műveinek olvasásakor emelkedünk, a fáradtságnak és verejtéknek, mint a melynek gyümölcsei szerinte a szebbnél-szebb költemények, folytonos emlegetése által! Ah ! hogy nem ihlet, de izzadás szülte volna azokat a gyönyörű őszi, megható szépségű családi verseket, a megragadó hazafias allegóriákat s a kedves virágregéket. Ah! hogy nem az ihlet lehelte volna tollán keresztül a papírra híres Kazinczy-ódáját, de asztala mellett görnyedve küzdött volna egy-egy rim- és egy-egy sorért! Az ifjúkorban, mint mindenkinek, úgy Tompának is tanulnia s később is dolgoznia kellett és a mellett képezni magát a fényes pályám, melyen tehetsége által nagyra menendő volt. De a költő mnnkája nem az, mely verejtéket csal a homlokra. Azonban szerző ilyennek hiszi s ezért munkáit elég prózailag egy barackhoz hasonlítja, mihez bizony meglehetős nagy mérték kell a költészet iránti fogékonyság hiányának. Tompa bizonyára sohasem vágyott azon kitüntetés után, hogy ő az utódok elé mint a verejtékes és fáradságos munka példányképe állíttassék. Egyáltalában költővel ezt tenni nem lehet és nem szabad. Más munka vár egy költőre s más egy államférfi, egy szaktudós, egy feltalálóra és így mások a gyümölcsök, miket a munka itt és ott terem, más a mód, melyen a kétféle eredmény létre jő. Olyan verejtékes, fáradságos munkáról, minőt cikkíró úr Tompáé gyanánt emleget, lehet szó az utóbbiaknál, de nem egy költőnél, egy művésznél. Ha szerző dolgozata fölé nem Tompa, hanem Newton vagy Stephenson stb. nevét irta volna, s ezeknek fáradságos, küzdelemteljes életét és verítékkel kivívott sikereit mutatva fel, akarná lelkesíteni a fiatalságot: egyetlen szavunk sem lehetne ellene. De a költőket ne szállítsuk le az eszményi magaslatról, melyben őket csodáljuk s melyben kizárólag igazán költők, a prózai élet keserves, verejtékes küzdelmei közé. Ott nagyok, a késő századoknak is dicsőségei, míg ha ide levonva itt akarunk velük kérkedni, nem óhatjuk meg őket a portól, mely köröttünk szálldos... S hogy cikkíró úr betetézze a követett helytelen gondolat menetet, dolgozata vége felé még pénzszerzést is emleget. Pénzszerzés l Egy költő halálának évfordulója alkalmából irt elmélkedésben! Ezen kívül a közlemény oly általános hangon van tartva, hogy ne mondjam, olyan banalis frázisokban írva, hogy ugyanezt, a helyi vonatkozások elhagyásával, Aranyról, Petőfiről, Vörösmartyról stb. szórói-szóra el lehetett mondani, bár — mint már említém — mindannyinál helytelen volna, mert a költőnek és művésznek sem munkáját, sem e munka gyümölcseit nem mérhetjük azzal a mértékkel, melyet a mindennapi életben használni szoktunk. Csak azt fájlaljuk, hogy éppen koszorúsunk halálának huszadik évfordulójakor készült e dolgozat, mely kegyelet szülte bár, de irányt tévesztve oly prózai kézzel bolygatja a költő álmait. Különben vagyok nagyt. Szerkesztő úrnak legőszintébb tisztelője Szikszay Pál. Levél Felső-Baranyából. Nagytiszteletü Szerkesztőség! Mint a t. olvasó közönség előtt már ismeretes, a kiscsány-oszrói egyház lelkészévé Dányi Gábor egyházmegyei tanácsbiró egyhangiilag választatott meg aug. 5-én. A választások történetében csaknem példátlan e választás, mert a kitűnő férfiún kívül a jelölés után egyetlen jelöltet (sem mást) a hívek meg sem hallgattak. A jelölés előtt igaz, hogy egyet hallgattak, de hozzá be sem mentek. Ily nagy jövedelmű s a mellett Bararanyában népesnek mondható, tisztán földmívelőkből álló egyháznál azért neveztem ezt példátlannak, mert az ide való szokás a hallgatás jogát ellenkezőleg a túlságba szokta vinni, s már a jelölés előtt fűt, fát meg szokott hallgatni a küldöttség. Azonban őszintén és minden utógondolat nélkül gratulálhatunk úgy a megválasztottnak, mint a gyülekezetnek. A megválasztott nemcsak anyagi tekintetben I. osztályú, de vallásos, jóakaratú s általában csöndes természetű derék gyülekezetet nyert. A gyülekezet pedig elmondhatja, hogy E.-Baranya elég derék és jeles papjai közül az egyik legkiválóbbat nyerte meg. Dányi úr az egyházmegyében vezérszerepet visz, melylyel ót a valódi — s évek tapasztalásán alapult — közbizalom és tisztelet bizta meg. Kora ifjúságán kezdve ül a tanácsbirói székben, jelenleg egyházkerületi képviselő, egykor pedig zsinati póttag volt. Jelentékenyebb alkotások — minő a gyámintézet is — az ő nevéhez fűződnek, s az élet legszebb korában állván, egyházmegyénk tőle sokat vár. Azért őszintén ismételjük : »ad multos annos!« Más egyházi mozgalom nálunk alig van. A lelkészi