Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-08-05 / 32. szám

volna bennünket« (Masznyik): akkor egyenesen nemzeti érdekünk követeli mind hangosabban a legjobbaknak amaz unióját, melynek tekintélyével, súlyával aztán elhallgattathassanak azok, kik saját házunkat gyújtják fel, pedig ők maguk is velünk egy fedél alatt laknak s ebből folyólag nemzeti érdekeinknek tartoznának szolgálni. Hogy mi miért voltunk tartózkodók — ha ugyan valamikor azok voltunk — »a nagyobb szabású sajátos lutheri theologiai szellemi mozgalmakkal szemben, sőt ellenszenvesek«: annak az volt az oka, mert e sajátos lutheri theologiai szellemi mozgalmak a múltban legnagyobb részt nemzetiségi jellegűek voltak, s közülök nem egy Hurbán nevéhez és a hlubokai paplakhoz voltak kötve. Mikor a Luthertársaság megalakult szivből üdvözöltük, minden dolgát regisztráltuk, kiadványait ismertettük, tehát mind alaptalan vád, a mivel e tekintetben is Masznyik úr bennünket illet. Örülünk a „theol. szakkönyvtár" vállalatnak, s ha derék műveket fog produkálni, elsők leszünk, kik elismeréssel adózunk. De mihelyt az a Luther-társaság a Masznyik úr exegesise alapján megint nem tenne egyebet, mint hogy a nemzetiségek aspiratióit dédelgetné, a mit ugyan eddig nem tett, s reméljük ezután sem fog tenni: mi lennénk az elsők, kik a legkeményebben elitéinők. És ha Eperjesen és Pozsonyban oly igazi magyar lutheránus papokat nevelnek, mint Debrecenben vagy Budapesten, nem kell akkor nekünk sem olyan unió, mely Eperjest beleerőszakolja Debrecenbe, vagy Pozsonyt Budapestbe. Pláne Eperjes csak hadd maradjon annak, a mi; az jól betölti helyét. De míg Pozsony oly eszméket hirdet, mint most egyik theologiai professora: addig nem szünhetünk meg mi sem egyházpolitikai elveinket hirdetni s azokért küzdeni. A magasabb nemzeti aspiratiók tartották fenn ezer éven át a magyar nemzetet, s csak ezek biztosíthatják számára a jövendőt. Elismerem Masznyik úr eme szavainak igazságát, hogy »mindenik felekezetnek megvan a maga sajátos szelleme és történeti missziója, s hogy e missziót hazánkban még egyik prot. felekezet sem oldotta meg«; de e misszió nem lehet egyébb, mint hogy mindegyik a maga körében a vallás-erkölcsi élet építésével a magyar nemzetet erősítse meg, hogy legyen ennek szilárd fundamentuma a tiszta erkölcs. A vallás-erkölcsi életet azért kell ápolni, hogy ezzel maradandó alap vetessék a nemzet épülete alá. Mi a munkában — Isten segedelmével — majd előre is megyünk! S ha Manyszik úr erre azt kérdi ismét, hogy »mi köze a Krisztusnak Beliálhoz?<( — csak hivatkozunk isteni Mesterünkre, ki a saját népének betegeihez jött legelső sorban, s a ki könyezett hazája fővárosának romlására gondolva. Mert a mi liberalitásunk is, sokkal inkább, mint a Masznyik úré, a Krisztus szellemében birja jogát és szabályát! Isten velünk! Kenessey Béla. A zárdai és protestáns nőnevelésről. Ámbár kijelentéin, hogy míg az ellenem megindított herce-hurca véget nem ér, közügyeinkben nem emelem fel csekély szavamat; mindazáltal, azt hiszem, nem fogok vádoltatni szószegéssel, ha ily egyetemes kérdésben, mely minket mint protestáns egyházat, úgy erkölcsi mint anyagi tekintetben a legközelebbről érdekel : felszólalok, s ez által addig is, míg többre segélne Isten, némi komolyan meggondolni valóra irányítom a figyelmet. Jelen tárgyam a róm. kath. nőzárdák alapítása. Ezt a kérdést, mint róm. kath. szempontból szükségest, a mostani váci püspök vetette fel Kecskeméten, Félegyházán,, Hódmezővásárhelyen. Eennt tisztelt püspök "úr e célra 140 ezer forintot tett le a váci székeskáptalannál gyümölcsözés végett oly kikötéssel, hogy ha nevezett városok róm. kath. egyházközségei, természetesen a városi községnek is hozzájárulásával, három év alatt nem építenének az alapító terve s tetszése szerinti zárdát vagy rkath. nőnevelő-intézetet: más városokban hasoncélú intézetek létesítésére fog az fordíttatni. Nem lehet feladatunk, hogy a bizonyára nemesnek mutatkozó célt kifogásoljuk, s a róm. kath. egyház intézőinek ebbeli eljárását helytelenítsük. Hiszen a római katholicismus intézői Magyarországon csak következetesen járnak el. Törekvésük vasszálai századokon át lenyúlnak a mai létei szívéig, hogy azt összeszorítsák, s a kiomló vér dicsőségük támadó napjának jeléül tekintessék. A múltban a prot. egyházi községekbe kerítettek a föld alól is és besegítettek egy-két vagy néhány róm. kath. egyént, családot ; aztán a betelepítettek révén a községek vagyonához jogot formáltak; elfoglalták s foglaltatták a maguk részére a protestáns templomokat, iskolákat, s a prot. egyház ingó és ingatlan vagyonát csúfságúl elárvereztetve mint Nagy-Bányán még az úrvacsorai kelyhet is; hogy aztán, az ő ellenes községek, földönfutókká legyenek, egyházilag szétmáljanak, s az általok képviselt evangyéliumi elv zászlaja megalázva, széthasogatva porba tiportassék. Hála Istennek, s az evangyélium által elterjesztett felvilágosodás díadalmának, úgy az állami, mint a társadalmi viszonyok között, mai napon a régi ölő fegyvereket többé használni nem lehet. Maguk a tisztábban látó róm. katholikusok kivernék azt a használni akarók kezéből. De elvetni sem szabad, nehogy a róm. katholicismus vezetői Magyarországon hűtlenek legyenek a múltban a protestantismust tűzzel-vassal pusztítani, ha lehet a föld színéről is kiirtani törekvő nagy elődeikhez. Be kell tehát a régi fegyvereket borítani a humanitás ragyogó fátyolával; a hol jelentékeny számban vannak a protestánsok, s a róm. kath. atyafiakkal békességben élnek, egymás templomába kölcsönösen eljárnak s elismerik, hogy mindenik templomban lehet Istent imádni s a Jézus tudományának örök fenségén lelkesedni:

. üszköt kell dobni közéjük, hogy a keresztyén PÁPA ífCKHírfl