Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-01 / 1. szám

akkor ez az arany változhatik s íog is változni bizonyára, az egyéb célok előnyére. De épen a kellő s már nem halasztható időpontban s épen az alapvetés és állandó al­kotás módját a missziókban találta el az Egye­temes Konvent, s ezzel tényleg megkezdette az eddigi elaprózás és a pilanatnyi szükségek pil­lanatnyi orvoslása helyett az állandó alkotások terére való átlépést. Mert azon 20—25 ezer forintnak, melyet az utóbbi két évben évenként missziói célokra adott, tetemes (több mint egy harmad) részét befektetésekre, templom-, ima­ház-, iskola-építésekre adta. Többi részét pedig missziói lelkészi s tanítói állomások szervezé­sére és azok állandó javadalmazására. íme meg van találva, meg van mutatva, meg van nyitva az út, melyen ezentúl, nem csak a missziói, hanem a Közalapból adandó mindennemű segélyezések terén járnunk kell. Nem pillanatnyi szükségeket pillanatilag orvo­solni csupán — ámbár az sem lesz mellőzhető soha, mert Krisztus urunk megmondta: „Szegé­nyek mindig lesznek veletek" (Mát. XXVI. n.) — hanem az állandó bajokat állandóan orvo­solni : ez lesz a Közalap főhivatása ezentúl. Erre nézve szándékozom nézeteimet egy második, befejező cikkben a jövő számban el­mondani. Szász Károly. ISKOLAÜGY. Pro domo et veritate. Az állami iskolák vallási irányáról irott cikkemet Háromszékmegye érdemes tanfelügyelője ugyancsak meg­kritizálta e lap múlt évi 47-ik számában. Kiváló ügysze­retettel ésszemélyem iránt teljes jóindulattal ugyan, de a kérdés lényegét tekintve nem remélt rigorosítással támad cikkem ellen, nyiltan kimondva, hogy felszólalásom »hamis vészjelzés« volt, mivelhogy wsúlyos vádjaim minden alapot nélkülöznek.« Nem állítottam pedig egyebet, mint azt, hogy a magyar állam az általa fenntartott iskolákban a vallás­erkölcsi nevelésre nem fordít kellő gondot; a vallásos és erkölcsi ismeretekben felületes s épen azért a hit és egyház iránt közömbös nemzedék kerül ki belőlök ; ami látszólagos kegyesség ápoltatik bennök, az csak értékte­len külsőség, melyben nekünk protestánsoknak, legkisebb örömünk sem telhetik. Továbbá, hogy az állami iskolák szervezete és rendtartása olyan, hogy a mi hazai viszo* nyaink között, ez iskolák akarva nem akarva is, a ka­tholicizmus szekerét tolják a protestantismus hátrányára. (Lásd e lap múlt évi 44. és 45-ik számaiban.) Ezek bizonyítására felemlítettem a következő té­nyeket : a) Hogy a magyar állam a vallásoktatásról való gondoskodás terhét a vallásfelekezetek vállaira nyomta; a saját maga által fenntartott iskolák hitoktatóit vagy egyáltalában nem, vagy csak alamizsnaszerűleg díjazza, ami pedig a mi szegény protestáns egyházunkra nézve, mely e célra sem kellő számú papi egyénnel, sem ele­gendő anyagi erővel nem rendelkezik, a háttérbe szorí­tással egy jelentőségű. b) Hogy a templomi énekek tanítása az iskolákban lehetetlenné van téve, az által, hogy kántorainknak az ilynemű ténykedés meg nem engedtetik. c) Hogy a növendékek templombajárását az állami iskolák tanítói és tanárai nem szorgalmazzák kellő buz­galommal, annál kevésbbé óhajtott pontossággal és szi­gorral; miknek következtében d) úgy a vallás-erkölcsi oktatás, mint a vallás-er­kölcsi nevelés sikere ez iskolákban nagyon problemati­kus, sőt igen sok helyen és esetben a semmivel határos. A katholicizmus praedominatióját illetőleg pedig két körülményt hoztam fel állításom igazolására, jelesen: a) hogy a katholikus ünnepeket a nem-katholi­kus növendékek és tanítók is megtartani kényszeríttet­nek ; és b) hogy az u. 11. nemzeti ünnepélyek alkalmával, (minők a koronázási évforduló, a király névnapja, s a hol szokásban van, március 15-ike és október 6-dika stb.) a mi protestáns növendékeink is a katholikus tem­plomba menni, ott misét és gyakran »szent beszédet« hallgatni köteleztetnek ; — nagy sérelmére úgy a törvénybe iktatott vallás-szabadságnak, mint veszélyeztetésére gyer­mekeink protestáns hit és érzelembeli hűségének. Eötvös K. L. úr mindezek igazságát semmibe sem véve állítja, hogy felszólalásom ^indokolatlan vészkiáltáscc volt, melynek semmi, de semminemű alapja nincsen; nemcsak, hanem tényeket sorol tel az iskolákban szoká­sos vallásoktatási rendszer és főnöke a m kir. kultusz­miniszter dicsőítésére, azon biztos reményben, hogy az általa felsorolt tények fentebbi állításaimat egytől-egyig halomra döntendik, végül ad personam is argumentál, úgy tüntetve fel engem, mint aki önmagával jött ellen­kezésbe, midőn az állami iskolák vallás-erkölcsi irányát megtámadja és saját gyülekezetében egy állami iskola felállítására készséggel nyújtott segédkezet. Az ügy megérdemli, hogy újból is visszatérjünk reát Mélyen tátongó és veszélyes sebe ez anyaszentegyhá­zunknak, melyre a konzultáló orvosok figyelmét leihívni másodszor sem felesleges. És én tartozom vele az igaz­ságnak is, magamnak is, hogy állításaim igaz voltát az igen tisztelt tanfelügyelő ur ellenében újólag is ad oculos demonstráljam. Teszem pedig ezt azzal az objectivitással, mely az ő cikkét is jellemzi és valóban értékes polé­miává emeli. Tisztelt ellenfelem argumentatioájának veleje a kö­vetkező 5 pontba foglalható össze. A magyar állam iskoláiban meghonosított vallás­oktatási rendszer ellen épen protestáns részről, semmi kifogás nem emelhető, mert: 1. az állami és községi iskolákat megteremtő 1868-ik évi törvény protestáns egyházunk több kitűnő férfiának irányadó közreműködésével alkottatott meg s így ránk, protestánsokra nézve, hátrányos és káros következmé­nyű nem lehet, sőt hasznunkra is válik, amennyiben a vallás-erkölcsi nevelés utvesztett mezején helyes nyomra vezetett, az által, hogy 2. a vallás-oktatás fontos tisztét az erre illetékes és szakképzett lelkészekre ruházta, nem tűrvén meg a maga iskoláiban a »leckéztető, lélek és értelem nélkül magoltató és kikérdező rektorok vagy praeceptorok« hitoktatói kontárkodását. 3. Az állami iskolák minden hitfelekezetnek e^y­r ' 1 formán kedveznek; csakhogy mig a hitoktatás fegyveré

Next

/
Thumbnails
Contents