Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

hogy Apafi M. Erdélyi Fejedelem Wendelinusnak a Ker. Isteni Tudományról irott 2 Könyveit Magyar nyelvre lefordítvánn 1674-dik esztendőbenn Kolozsvártt kiadta, senki Systemába befoglalt egész Dogmatika Theologiát a mi Hitfelekezetünkből Magyar Nyelvenn sem maga úgy nem írt, hogy kinyomtattatta volna, sem más nyelvből lefordítvánn ki nem adott : azért is, nem lévénn Szent Hitünknek Sorsosi a Ker. Vallás Dogmatica részét, annak egész kiterjedésében tanító Könyveknek bővségébenn, úgy vélem, nem törekedtem haszontalan és felesleg dolgot azzal, hogy Systemába foglalt Dogmatika Theologiát írtam és azt Nemzeti Nyelvünkön ki is nyomtattattam.« Somosi »Ker. hittudomány«, 1836 mellé teendő és 1838; Szeremley Gábor »Ker. vallástudománya« pedig nem 1859. hanem 1860. jelent meg. „Az ev. dogmatika forrásai"-ná\ nem fogadhatom el azt az ó-prot. szűkkörü fogalommeghatározást, a melyszerint: »a dogmatika forráskönyve . az ág. hitv. ev. egyház nyilv. hitvallásainak és taniratainak, szóval a közhitvallás-könyveknek hiteles gyűjteménye: az u. n. Concordia- vagy Egység-könyve«, mert e meghatározás nagyonis a hitvallásokhoz és taniratokhoz kötné — mint az ó-prot. scholasticismus korszakában — a hittant, a melynek főforrása az irás, mint norma normans, de forrása a vallásos tudat is. Irodalmi részénél Frank »Die Theol. der Conc. f.« című művének megemlítésénél nyomt. hiba 1558, s helyébe 1858 teendő. A Möhler ellen irt munkáknál kimaradt Nitzsch és Hase polemikai műve, pedig ezek, s nem Bauré a Möhler ellen irt főmunkák. A kassai püspöki könyvtár tulajdonát képező lleczés-féle magyar Form. Conc. nem 1598, hanem 1596. nyom. Német-Keresztúron Manlius által, s közelebbről ismerteti azt Csisko János a kassai ev. egyház 1887. évkönyvében. „A kinyilatkoztatás és igéről" szóló 5—ik §-ban nem fogadható el az igének ama meghatározása, a melyszerint az ,,az emberi ész felett áll s általa felfoghatatlan.''1

Itt nagyon tévedtek az ó-prot. dogmatikusok, a midőn feledték, hogy az igének örök tartalma az embernek, mint vallásos szellemi lénynek szól, s általa el is sajátítható. „Az ige könyv vagyis a szent ivásról" szóló 6. §. irodalmi része említi Péczeli Józsefnek »Az ó-szöv. kánon története«, Sárosp. 1881. című művét, melynek semmi nyomát sem találtam a hazai irodalomban. Ugy tudom, hogy Péczeli „Az ó-lest. ekklesiának históriája" (Majzonet után) című művet adott ki 1791. E helyütt meg lehet még említeni Mindszenti S. »A religióról való hist. Lexicon« (Braugthon után), Komárom 1792—93. című 3 kötetes művét. Dr. Masznyik hittanának bevezető és első részéről tárgyi tekintetben többet nem szólok, áttérhetünk most már a fontosabb II. résznek, a tulajdonképeni hitrendszernek rövid ismertetésére, úgy azonban, hogy tárgyikig véve itt is csak néhány megjegyzésre fogunk szorítkozni, a mire különben már művének tisztán objektív lörteneti jellege is utal. Mert amit itt tárgyi tekintetben Dr. Masznyik kartárs művéről mondhatunk, ugyanaz áll az ó-prot. luth. tanrendszerről s mindazon hittani rendszerekről, a melyek a szigorúan hitvallásszerű iránynak állanak szolgálatában. „Az isten tidajdon s ágai'c

-nak (9. §.) meghatározában nagy érdeme van az ó-prot. tanrendszernek, a midőn azokat az Istennek önmagához, a természeti s az erkölcsi világhoz való viszonya szerint osztályozza. Itt azonban Masznyiknak az újabb meghatározásokat meg is kellett volna említenie, így névszerint Luthardt, Martensen, Schleiermacher és Philippi stb. osztályozását. Szép és tanúságos itt Masznyik fejtegetése, a midőn a tulajdonságoknak minden oldalról való megvilágítására törekszik. A háromság tanánál helyesen emeli ki a szerző, hogy az, »mint a hit legfőbb titka, az isteni lényeg teljes kijelentése, csakis Jézus Krisztusban érthető meg«, a mi más szóval annyit jelent, hogy az a legsajátszerűbb ker. tan. Érintenie kellett volna azonban az oeconomiai s az ontológiai háromság közötti különbséget. A „gondviselésnél" (12. §.) kimaradt az'irod. részből Beysehlag tanárnak »Zur Verstándigung über den christl. Vorsehungsglauben« cimű jeles cikke, mely az általa jelesen szerkesztett »Deutsch-Ev. Blátter« jelen folyamának V. és VI. füzetében jelent meg. A »Jézus élete« művének megemlítésénél kimaradt a 63. I. Weiss berlini tanár 2 kötetes műve. A gondviselésnél föl kellet volna tüntetnie azt, hogy az nem speciális ker. tan, hanem egyetemes vallási fogalom. „Az ember eredeti állapota" (15. §.) kérdésének irod. részében kétszer idézi Zöckler »Die Lehre vom Urstand des Menschen stb.a 1879. cimű művét, míg a „romlott állapot" (16. §.) kérdésénél erős dogmatikai keménységbe esik a szerző a Form. Conc. azon tételével : „Az ember, az eset után, kő, tuskó, és iszap — lapis, truncus et limus, — kinek némi szabadsága csakis a külső polgári dolgokban — in rebus civilibus -—• maradt. Mint ilyen állatember az Isten igazságának megszerzésére a szent-lélek nélkül egészen képtelen." Ha ez áll, akkor hol maradt az embernek erkölcsi lényege? hogyan fogjuk az embernek a megváltásra való képességét kimutatni, hiszen az írás az istenképet egyrészt az eset után is maradandónak, másrészt pedig visszaszerzendő eszménynek tünteti fel ? Nemcsak a Form. Conc., hanem még az Augustana idevaló fejtegetései is kiegészítendők. az újabb theol. felfogás alapján. A substantiát pedig következetesen a régiek után állatnak, s nem állagnak fordítja. A christolőgiai részben (17. s köv. §.) érdekesek Masznyik fejtegetései, bár e rész is az újabb theologia szellemében kiegészítésre szorul. Tudjuk, hogy hitvallásaink a chalcedoni zsinat álláspontjára helyezkedtek, s ez maradt az uralkodó egészen Schleiermacherig, ki újból fölelevenítette Irenáusnak ama gondolatát, a mely szerint Jézus az emberiség ősképe, annak eszményi fogalma, mely gondolat most már az ev. prot. theologia közkincse. A Form. Conc. s az ó-prot. tanrendszer dokétikus christológiával bír, s az újabbak közül csakis Donier volt az, ki a maga hittanában az isteni, s az emberi természetnek bensőbb egységére, az egységes istenemberi személyiségre törekedett. Az exinanitiót (Entáusserung) Masznyik »megüresítéssel« fordítja; jobbnak nem létében magam is elfogadom e fordítást. Krisztus hármas művének, főleg pedig az „ordo salutis"-nak meghatározásánál legtanuságosabb és legmararadandóbb alkotású az ó-prot. tanrendszer, s itt Masznyik dogmatikája sikerrel használható. A kiengesztelés, megváltás és megigazítás tárgyalásánál kimaradt Ritschl »Rechtfertigung und Versöhnungcc 2. kiad. 1883. cimű iskolát alkotott jeles művének, hittani és dogmatört. monographiájának megemlítése. Az úrvacsoránál tanítja Luther után a „szájjal" való élvezést, míg a fődolog a Krisztussal való életközösség nincs kellőleg kiemelve. Az „egyház"-ról szóló 26. §. Masznyik hittanának egyik legsikerültebb része, s nagy gonddal s fáradsággal hordta össze az i. v. külföldi és hazai irodalmat. Köstlin művei mellett meg lehetett volna említeni annak az egyházról szóló hosszabb jeles cikkét is Herzog óa