Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

említi meg, akkor teszi hozzá : »Mert Akház az Úr házát, a Királyét, a Fejedelmekét megfosztá, és az Assiriabeli Királynak adá.« Mindez a krónikás pragmatismusának természetes következménye. A Kir. egyszerűen, mint történelmi eseményt, és részletesen mondja el, hogy mint építtet Akház a damascusí oltár mintájára oltárt, minő változásokat eszközöl a templomon stb.; a Krónikás pedig ezeket csak röviden, tömör mondatokban említi fel, mert ő nem szeret a templom megfertőztetésével hosszasan foglalkozni, s tudósításának keserű hangon utána teszi : »az ő atyjainak Urát Istenét e képen haragra felingerié.« Forrásul itt is ugyanazt a gyűjteményt említi fel a két író. A krónikás itt is felemlíti, hogy Akházt nem temették a királyok temetkezési helyére. Kir. 18—20 fejezet, és 2. Krón. 29—-32 fejezet. Hiskiásnak, a Júda királyának mozgalomteljes uralkodásáról mind a két szerző igen bő tudósítást közöl, de természetesen a maga céljának megfelelőleg mindegyik más-más eseményt emel ki. A két író tudósít bennünket Hiskiás reformjáról, Senakherib támadásáról, Hiskiás betegségéről, Esaiás csudatételéről, Hiskiás felfuvalkodottságáról, haláláról. Források ugyanazok. A kultus reformját említi mind a két író Hiskiás első tettéül. Azonban a Királyok könyve a tulajdonképeni reformról nem is szól, csak annyit említ, hogy Ő rontatci le a magasságbeli oltárokat, ő törette össze a bálványokat, a Mózes érckigyóját, stb. »és megőrizé az ő parancsolatit, melyeket parancsolt vala az Úr Mózesnek« ; ellenben a Krónika ezt igen terjedelmesen beszéli el, s különösen azokat a dolgokat, mik a levitákra, kultusra, ünnepekre vonatkoznak. Mindjárt az elbeszélés elején egy az ő felfogásának megfelelő, az ő szellemét lehelő beszédet ad Hiskiás szájaba, melyben elmondja a papoknak és levitáknak, hogy Júda elfordult az Úrtól, ezért nehezedett rá Isten haragja, s épen ezért ő most szövetséget szerez az Úrral. Felszólítja a levitákat, mint a kiket az Úr a neki való szolgálattételre hívott el, a templom kitisztítására. Részletes leírást ad aztán a szerző arról, hogy kik voltak ott a leviták papok közül, hogyan tisztították meg a templomot, hogy tartott azután Hiskiás áldozatot az előkelőkkel stb.; körülményesen leírja a húsvét nagyszerű megünneplését, melyre még az Áser, Menassé és Zebulon nemzetségéből is jöttek némelyek; leírja aztán, hogy mint rendeltettek el a leviták a különböző papi functiókra, mint rendeli el, hogy a nép megadja^ a tizedet s ennek lesz is eredménye, mert . »Mióta az Úr házába kezdék az ajándékokat hozni: eleget ettünk, meg is maradt sok«; az ajándékok befogadására tárházakat építenek stb. Sehol el nem mulasztja kiemelni a papok és leviták fontosságát, s általában kitetszik az szerző előtt ném annyira a politikai események, mint inkább a vallást érdeklő dolgok a fontosak, s a szerző judaisticus szellem előhírnökének látszik, mi a zsidók között a fogság után nyert megerősödést. Ha pedig a Krónikásnak a Senakherib támadásáról szóló tudósítását olvassuk, összehasonlítva a Királyok könyvének elbeszélésével, úgy fog az előttünk feltűnni, mint ennek rövid kivonata, megtoldva Hiskiásnak egy beszédével, melyben — az előkészületek megtétele^ után — biztatja a Júda fiait az Úr segedelmeivel. Az Úrban való bizodalomra természetesen teljes joga van annak a királynak, ki annyit tett a tiszta jahvismus érdekében. A történetet aztán csak röviden adja elő. Senakherib megtámadja Júdát, Lákisból elküldi szolgáit (kiket ő névszerint nem említ fel, mint a Kir.) Hiskiáshoz. Röviden közli Rabsaké beszédét (miből kitűnik, hogy a zsidók előtt a magasságbeli oltárok lerombolása nem volt valami kedves dolog), közli Sanherib levelét s azt megemlíti, hogy Hiskiás, Jesajah, az Ámos fia imájára az Úr elbocsátá az ő angyalát, s megszabadíta Hiskiást ellenségei kezéből. Mind ezekkel a Királyok könyve sokkal bővebben foglalkozik, előadja Jesajah biztató beszédét, Rabsaké visszatértét urához, újra visszajövetelét, új beszédét, terjedelmesen közli Hiskiás imáját, az erre Jesajah által adott isteni kijelentést, elmondja, hogy az Úr angyala milyen öldöklést vitt véghez az assir táborban, tudósít Senekherib haláláról. A Hiskiás betegségét, felgyógyulását is egész részletesen mondja el a Kir., míg a Krónika csak megemlíti, felmutatván, hogy, mihelyt a király megalázta magát az Úr előtt, rögtön meggyógyult. Jesajah csudatételét is csak megemlíti a Krónika, míg a Kir. elmondja azt is, hogy mi volt az (Jesajah visszatéríté az árnyékot a mutató órán). A babyloni követekkel való barátságát csak megemlíti a Krónika, s az mondja, hogy ezért az Isten megkísérté őket; míg a Királyok könyve terjedelmesen elmondja, hogy a babyloni követeknek a király megmutogatta egész házát, gazdagságát, s ezért Jesajah egy fenyegető beszédet tart hozzá, miben Hiskiás megnyugszik, csak azt kívánja, hogy az ő életében legyen békesség. A kultusra s levitákra vonatkozó dolgokkal bőven foglalkozván, emezeknek kevés hely maradt a Krónikában, mely a politikai eseményekkel különben sem szeret behatóan foglalkozni. 2. Kir. 21, 1 —18 és 2. Krón. 33, 1 — 20. A 2. Kir. 21, 1 — 9 és a 2. Krón. 33, 1—8 között, mely helyek Manasse uralkodásának tartamáról s a bálványimádás visszaállításáról tudósítanak, semmi lényeges eltérés nincs, ép úgy nincs e 2. Kir. 21, 17—18 és a 2. Krón. 33, 18. 20 között sem, hol e munkák forrásairól és Manasse haláláról találunk értesítést. Annál nagyobb az eltérés a 2. Kir. 21, 10—16 és a 2. Krón. 33, 9—17 között. Az az Úrnak egy próféta által tartott fenyegető beszédét tartalmazza a Júda fiainak elpártolása miatt, s egy történelmi feljegyzést, mely szerint Manasse sok ártatlan vért is ontott; de erről bővebb felvilágosítást aztán hiában keresünk. Emez pedig történelmi feljegyzéseket tartalmaz. Első tekintetre különösnek fog feltűnni, hogy itt a Királyok könyvének szerzője és a krónikás ebben az egy esetben szerepet cseréltek, az közöl prófétai beszédet, ez pedig történelmi tényeket; de megértjük ezt rögtön, ha megnézzük, hogy milyen eseményeket közöl itt a Krónika írója. Manasse az Úr intésére sem térvén meg, Assyr fogságba esik. Itt megalázza magát az Úr előtt, imádkozik, s megszabadúl. íme a Krónikás pragmatismusa. Azért vette fel hát ez eseményt, mert ez az ő céljának egészen megfelel. Haza térvén Manasse, egészen megváltozik, a bálványokat lerombolja, az Úr oltárát felépíti, s megparancsolja »a Júdának, hogy szolgálnának az Izrael Urának Istenének.« . E parancsnak lett is némi eredménye, mert bár »még akkor a nép áldozik vala a magasságokon: de csak az ő Urának Istenének." Ez meg a kultussal van összefüggésben, azért mondta el a Krónika írója. Anionnak rövid uralkodásáról tudósítást a 2. Kir. 2r, 19—26 és a 2. Krón. 33, 21—25-ben találhatunk. A bálványimádó Amon csak-két évig uralkodott, pártütés vetett véget életének. Ennyi egész története. A krónikás azt mondja róla, hogy meg sem alázta magát, mint atyja, a Királyok könyvének irója erre természetesen nem hivatkozhatik, mert ő Manasse megtéréséről sem szól. A Kir. a szokott módon fejezi be történetét: