Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-22 / 30. szám

Erre a feleletet megadni valamely más alkalommal kisértjük meg. Végül ki kell emelnünk az ismertetett dolgozatoknak tiszta voltát s azokban a feltűnő helyesírást. Dr. Kerékgyártó Elek. TARCA. Párhuzam a Krónikák s a Sámuel és Királyok könyveinek elbeszélései között. (Folytatás). Jórámnak, a Júda királyának szomorú történetét a 2. Kir. 8, 17—24 és a 2. Krón. 21, 5—20-ból ismerhetjük meg, de csak nagyon röviden. 32 éves korában kezdett el uralkodni, 8 évig ült a trónon, és ez alatt a 8 év alatt csapás-csapás után érte az országot. A király elpártolt ősei Istenétől és az Izrael királyainak útjain járt, mert Akháb leányát vette feleségük Az Úr azért nem akarta elveszteni az országot a Dáviddal kötött szövetségre való tekintetből, de úgy látszik, hogy a csapásoktól sem kimélte meg. Elszakadt Edom, és bár Jórám megverte az edomitákat, nem lett annak semmi eredménye. Edomot követte Libna. Eddig terjed a két iró egyhangú tudósítása, s a Kir. itt utal a Júda királyainak krónikájára s közli Jórám halálát; míg a Krónika a fentemlített tudósításokat azzal fejezi be, hogy : »mivelhogy elhagyta volna az ő atyjainak Urát Istenét.« Megjegyzi ezt azért, hogy annál világosabban feltüntesse népe előtt, hogy az ország sorsa mindig attól függött, hogy mennyire ragaszkodott a király és a nép Jehovához. Á krónikás, mint kizárólag Júda történetírója természetesen még egyéb dolgokat is mond el. Részletezi Jórám hűtlenségét, közli Illyés prófétának egy levelét, melyben csapásokkal s kínos betegséggel fenyegeti Jorámot. A fenyegetés teljesült. »Felindítá azért az Úr Jórám eíle n a Filiszteusok és Arábiabeliek elméjeket«, kik aztán a király házát kirabolták, fiait, feleségeit elvitték, csak a legkisebb fiút, Joakházt nem. Nem sokára ezután meghalt Jórám irtóztató kínok között. Temetésénél nem füstöltek, s bár a Dávid városában temették el, »de nem a Királyok koporsójában.« A Királyok könyvének íróját ez nem érdekli, de a krónikás szükségesnek látta megmondani, hogy egy bálványimádó király tetemei nem fertőztethetik meg a nagy királyoknak, Dávidnak és Salamonnak szent nyughelyét. A 2. Kir. S, 2J—2p és a 2. Krón. 22, 1—6 között lényeges eltérés nincs. Elmondják e részek, hogy Jórám után Akházia lett Júda királya, ki is azt cselekedte, a mi az Ür előtt nem vala kedves, mert anyja tanácsán járt. Hadat vezetett Hazael ellen Jórámmal, az Izrael királyával együtt, Rámánál megveretett az egyesült sereg, s Jórám maga is megsebesülvén elment Jezréelbe gyógyulás végett, hol Akházia is meglátogatta. Itt aztán a Királyok könyvében a 9. és 10. fejezetekben hosszadalmas és körülményes leírása következik a Jehu-féle forradalomnak, miről a krónikás csak röviden emlékezik meg, mindössze három versben, a 2. Krón. 22, 7—9-ben. Ennek oka az, hogy amaz események a legnagyobb részben Izrael országát érdeklik, s mint ilyenek a krónikás művének keretén kívül esnek nagy részben, s általa csak annyiban vehetők fel, a mennyiben Júdára közvetlen vonatkozással vannak. De a Júdát érdeklő eseményeket is csak nagyon kivonatosan terjeszti elő a krónikás, részint azért, mert ő egy könnyen áttekinthető, rövid történelmet akar népe kezébe adni, részint pedig azért, mert ő az effélékkel nem is igen szeret foglalkozni. Elmondja, hogy Akházia Jezréelből Jórámmal együtt kiment Jehu elé, (ki Elizeus tanítványa által királylyá kenetvén, haddal ment Jezréel ellen) és miután Jehu Akhábon boszút állt (1. 2. Kir. 9, 7 stb. a Jehunak adott kijelentést), Akházia fiait és környezetét is leölé, ő maga pedig menekült, de sikertelenül, mert őt is elfogták és kivégezték. Ide aztán told be egy megjegyzést a Krónika, mit a Királyok könyvében nem látunk. Akházia temetésekor így szólnak az emberek: »Ez a Josafát fia, ki keresi vala az Urat teljes szívéből.« Minden rövidsége és sietsége mellett is ráér egy-két dicsérő szót ejteni a Dávid házára. A 2. Kir. 11 és a 2. Krón. 22, 10—21 előadja Atáliának, Akházia anyjának borzasztó gyilkosságát, mely elől a királyi ház férfi tagjai közül egyedül Joás menekült meg Joseba által. Atália a bitorlott trónon nem soká ülhet, mert Jójada pap az egész néppel egyetértőleg a szeretett dávidi ház utolsó sarját, Jóást keni királylyá, Atáliát pedig megölik. Mindezt részletesen, s a főbb vonásokban megegyezőieg adják elő, de mégis meglátszik a két írón, hogy az egyik csak a politikai eseményeket tárgyalja, a másik pedig kiválóan a vallásra vonatkozó dolgokra fektet súlyt. Á krónikás minden alkalmat megragad, hogy a papokat, levitákat felemlítse, s a hol a másik századosokról beszél és fejedelmekről, ő mindenütt felemlíti a levitákat s a leviták seregét. S a hol a másik azt mondja, hogy a Baál papjainak megölése után »a Pap helyére állítá a tiszteket az Úrnak házában«, ő ott azt is megmagyarázza, hogy azokat a tiszteket, melyek a levitákra bizattak volt, kiket Dávid rendelt e tisztekre, úgy a mint az a Mózes törvényében megíratott. Látszik ebböl, hogv ő minden áron be akarta bizonyítani, hogy a kultust és a levitákat már Dávíd úgy rendezte, a mint az a »Mózes törvényében« le van írva. Jóás dolgai a 2. Kir. 12, és a 2. Krón. 2^-bcn vannak letéve. Megjegyeznek ezen elbeszélések abban, hogy mind a kettő szerint Jóás 40 évig uralkodott, anyja Sibja Beersebabek; hogy ő még Jójada mellette, volt, nem pártolt el Jahveh törvényétől, ő renováltatta a templomot, megsürgetvén a levitákat az összegyűjtött pénzek bevitelére; hogy Jóás uralkodása alatt Hazáéi, megtámadta Jerusálcmet; mind a kettő szerint alattvalói ölték meg a királyt, mivel a kettő a királyokról írt könyvekből merítette adatait. Lényegesebb eltérések. A Krónika bővebben leírja Jóás családi viszonyait mint a Kir., mert az csupán Júdával foglalkozván, jobban rá ér a Királyok könyve meg azt írja le bővebben, hogy a király meginti a levitákat, hogy a pénzt bevigyék, s így szól: »Ezután azért ne vegyétek a pénzt hozzátok, hanem az Úr háza romlásainak megépítésére adjátok azt.« A krónikás nem adhatott ilyen kemény szavakat a király szájába az általa mindenütt annyira kiemelt levitákkal szemben. A Kir. azt mondja, hogy a templom renoválására begyült pénzből nem jutott a templomi szerek beszerzésére, a krónikás meg épen ellenkezőleg azt beszéli, hogy a maradék pénzből csináltatták meg a felszerelést is ; talán, hogy ezzel is magasztalja az adakozási buzgóságot? A Kir. nem említi Jójada halálát, Zakariás megölését, a krónikás pedig egész bőven foglalkozik ezzel, részint azért, mert ő a júdabeli eseményekkel bővebben szeret foglalkozni, részint és inkább azért, hogy illustrálja a királynak Jójada halálával történt megváltozását, és hogy a király ilyetén gonoszságával mintegy okot adjon a következendő