Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-15 / 29. szám

a segítséget, a gyógyszert, mely a hasonló kellemetlen incidensek ismétlődését beszüntetné, nemcsak : sőt annak felette ezen nemzetünkre nézve áldásos működés iránt az illetékes helyeken figyelmet keltve, jóakaratú intézkedések által, a nagy munka megkönnyíttetnék és sikere biztosíttatnék. Egyik panasz ím ez: a húsvéti ünnepnapokban megtartatni szándékolt isteni tisztelet helyiségére nézve a magyar észak-keleti vasút igazgatósága azon biztatást, illetve igéretét adta, hogy ugyan azt az épület részt, melyet e célra előzőleg már több izben átengedett, most ez alkalommal sem fogja eltiltani, ugyanazért a misszió főnöke nt. Peterdy Károly esperes úr a szent szertartás végzésénél segédkező személyzettel, az Úrvacsora kiszolgáltatásához szükséges kellékekkel nagy lelki örvendezés és teljes megnyugvás között érkezet: meg a szokásos helyre, hová a buzgóságtól epekedő hívek a messze távolból összezarándokoltak; mily kínos megdöbbenést és zavart okozott aztán azon jelenet, midőn az állomásfőnök az igazgatóságtól hozzá intézett egy táviratot mutatott elő, melyszerint a különben a nap ezen szakában üresen álló, az utazó közönség által egyáltalában igénybe nem vett helyiséget a vett inegbiztatás dacára nem engedhetik át. És ez a letiltó rendelkezés éppen az utolsó pillanatban, a midőn már az Úr szolgája és a hívők gyülekezete részéről mindenek készen valának az Úr dicsősségére és lelkek üdvének munkálására. A zavar és meglepetésből némileg kibontakozván — leküzdve a méltó felháborodást, még egy kísérlet tétetett, nevezetesen az igazgatósághoz egy távirat lett intézve, hogy csak ez egyetlen egyszer engedtessék át a megígért s már többször használt terem, hogy így az egybesereglettek és az Isten szolgája ne kényteleníttessenek szégyenkezni és pirulni a más nemzetiségű és hit— felekezetűek előtt. A távirat válasz nélkül maradt. Hát hiszen, nem lett volna égbekiáltó nagy baj, ha az idén a húsvéti ünnep zord és hideg napokkal nem köszöntött volna be hozzánk, mert enyhe kellemes napon, szabad ég alatt is felzenghetett volna az Istent dicsőítő zsolozsma, az imára kulcsolt kezek még nagyobb megilletődéssel emelkedtek volna a magasságba a mindenség ura felé és mily szívet lelket emelő, mily nagyszerű jelenet lett volna, az élet és szeretet isteni erejétől megifjult természet ölén teríteni meg az Úrnak szent asztalát, járulni oda s részesülni a világot megváltó szeretet szent vendégségében, de mindez nem történhetett meg, mert a közeli havasokról alá süvöltő fagyos szél, a tagokat megdermesztő hideg nem engedte ezt a dicső, ezt a rendkívüli lelki élvezetet rögtönözni. Mit volt hát, mit tenni? Nem egyébb, mintáz összecsomagolt szent edényeket és szentjegyekül szolgálandó készletet magukkal hordozva keresni oly helyet, hol az Úrnak hajlékot szentelhetnének. A vándorló hívőket végre befogadá a Balajthy Mór szolgabíró úr istenfélő családja, melynek körében sok pakolás és rendezés után megtartható volt az Úrvacsora kiosztásával összekötött istenitisztelet. Az élő szóval történt elbeszélés után ezeket láttam célszerűnek elmondani itt e becses lapban is. A másik panaszt már Írásból pillantottam meg. Ez a panasz a hívők részéről nyilvánult most a legközelebb mult pünkösti alkalommal ugyanis, ekkorra az isteni tisztelet helye, Volóczra állapíttatott meg, helyiségről is gondoskodott tek. Bányay Lajos postamester úr, ámde Valócz bennt a hegyek között egészen Galícia közelségében fekszik, odáig hosszú utat kelletik megtenni, éppen ezért útközben azok közül — kik egy évvel ezelőtt s a legközelebbi húsvétkor Szolyván tartott isteni tiszteleten jelen voltak, többen panaszkodtak mikép hivatalos teendőjük s a nagy költség miatt nem mehetnek oly nagy útra s a panaszlók többsége a m. északkeleti vasútnál alkalmazott testvéreink közül került ki. Ez is egy oly akadály, mely az intéző férfiak jóakaratával nagy részben beszüntethető és mindenesetre érdemes arra, hogy az arra hivatott körök figyelembe vegyék, azért is vagyok bátor ezen megtörtént tényeket nyilvánosságra hozni, hogy a társadalom vallás-erkölcsi életének fejlesztése valamint a magyar nemzetiség és nyelv iránti érzék — az ország egyik szélső részében — lehető beplántálása végett, úgy az egyházi, mint a polgári elem részéről minden út és mód igénybe vétessék, a melyek t. i. a vezérlő és kormányzó férfiak által e közös szent cél elérésére a fennforgó körülmények számításbavétele mellett hasznosan alkalmazhatóknak ismertetnek föl. Nem különben a felemlíttetett, a pünkösti alkalommal végezett missziói ténykedés is, melyszerint a »munkácsi missziói körben« egy időben három helyen volt Úrvacsora kiszolgáltatásával összekötött isteni tisztelet; u. m. Munkácson a fegyházban is maga nt. Peterdy Károly esperes és missziói főnök, Dávidházán t. Mizsák Péter, Volócon t. Vigvári Mihály segédlelkész urak forgolódtak az Úr oltára körül, egyszersmind teljesíték, a mindenütt nagyszámmal egybesereglett hívek szükségeihez képest, a lelki és anyagi más természetű gondozásokat is. Én részemről ezen jelekből és tényekből azt vonom le örvendetes tanulságul, hogy míg a hivatott férfiak ugy is mint Isten szolgái, úgy is mint a magyar nemzetiség apostolai feladatuk fontosságától áthatva, lelkesen és egészen odaadással végzik a társadalomra nézve kettős haszonnal járó teendőiket, addig az ezen vidéken elszakadozva élő, társadalmilag és vallásos tekintetben csaknem minden érintkezési pontot nélkülöző magyar protestáns testvéreink egész örömmel és megvigasztaltatással fogadják azon róluk való atyai gondoskodást, mely nemcsak az egyes hívők lelki szükségletének kielégítésére terjed ki, hanem az emberi társadalom erkölcsiségét ezenfelül hazánk és nemzetiségünk ügyét is magába öleli. Ez utóbbi állítás igazolásául lehetetlenség elhallgatnom azt, hogy a magyar nyelven tartott istenitiszteleten, a más hitfelekezetű, de templomaikban más nyelvet halló egyének is, nők férfiak egyiránt, számosan szoktak megjelenni, hogy pedig ez a testvériesülésre, a magyar nemzetiség eszméjéhez való ragaszkodásra jótékony befolyást ne gyakorolna ? én legalább képzelni nem tudom. De hadd beszéljen már más is ! Hadd szóitassam meg e becses lapban a fennt említet »Munkács« 22-ik számát is, a melyből következőket idézni el nem mulaszthatom : »Ritkán, nagyon ritkán, adja elő magát vidékünkön most már oly esemény, mely maradandó hatással lenne reánk«, így kezdi a tudósító Volóczról keltezett levelét. »Ily alkalom volt községünkben« folytatja alább — »e hó : (t. i. május) 21-én pünköst másod napján, midőn úgy a helybeli, mint vidéki protestáns vallásúak összetömörülve megmutatták azt, hogy habár szét szórva laknak is az Isten szolgájának buzgó felhívására összejőve, bemutatják hódolásukat a legfőbb Úrnak. Már a húsvéti időben Szolyván tartott prot. istenitisztelet alkalmával határoztatott el, hogy a pünkösdi ünnepek alkalmával az Úrvacsora Volóczon osztatik ki. Birtuk igéretét nagytiszteletű Peterdy Károly esperes úrnak, hogy híveit itt is meglátogatja, sajnos összehalmozódott lelkészi tee'n-