Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

»Az egyes osztályok tananyaga az alaktanban és a mondattanban különböző betűnemek által van szembe­ötlővé téve, miről a bevezetés előtt levő táblázat bővebb felvilágosítást ad. A nyomtatás ezen különböző alakja élesebben és áttekinthetőbben emeli ki az egyes osztá­lyok tananyagát, mint pl. az osztályoknak a szöveg szé­lén számokkát való megjelölése.« »A dolog természeténél fogva, — hogy ismét szerző szavaival éljek — nem lehet kikerülni, hogy egyes esetek­ben kétely ne merüljön fel, vájjon nem volna-e célsze­rűbb egyik másik pontot más osztálynak jelölni ki.« S hogy szerző szavait kibővítsem, ez az eset, e tankönyv mellett, különösen akkor állhat elő, ha valamelyik osz­tály a szorosan megjelölt anyagnál többet is megbír, mert ennyit a leggyengébbnek is meg kell birnia. De hát mi akadályozza az osztálya tehetségi színvonalát helyesen értékelő tanítót, hogy ha jónak látja, az osztály pensumán túl ne lépjen s azt egy felebbi osztály, szom­szédságában és szerves kapcsolatban levő pensumából ne bővítse. Aztán már az maga is nagy nyereség, »hogy egy tisztán meghatározott pensum áll előttünk, hogy tehát a tanító minden esetben tudja, hogy az osztályába lépő tanulóktól mit követelhette Mindezt a fentneve­zett, vagy más azokhoz hasonló nyelvtanok segítségével sokkal nehezebben lehet eszközölni, úgyhogy a tanító­nak, természetesen az első osztályon felüliekben, az év egy részét a tanulók ismeretanyagának kipuhatolásával kell eltöltenie; a mi a tanítás rendes menetére és a tovább haladásra zsibbasztólag hat. Az állam által kiadott gymnasiumi utasításokban határozottan ki van mondva, hogy a nyelv- és mon­dattani részt a négy alsó osztályban be kell fejezni. Többi nyelvtanaink a tananyag beosztásában szorosan alkalmazkodnak e követelményhez. E tankönyv csak annyiban felel meg az utasításoknak, hogy a III. és IV. osztályban e szerint is bevégzik a tanulók az álta­lánosabb és leggyakrabban előforduló szabályokat (azaz annyit, a mennyinél többet odáig a tanuló meg nem emészthet), de a tananyag kimerítő feldolgozását hét, illetve mind a nyolc osztalyra osztja be. Hogy helye­sen-e, feleljen a tapasztalás. Én magam 12 évi gyakor­latom alatt ugy tapasztaltam, s másoktól, köztük akár­hány államgymnasiumi tanártól is, azt hallottam, hogv a nyelv- és mondattan teljes anyagát, a IV-ik osztályig bezárólag, lehetetlen ugy feldolgozni és elsajátíttatni, hogy a további osztályokban ne legyen szükség minden lépten-nyomon kiegészítő, ismétlő gyakorlatokra; a mi bizonyosan megkíván annyi, vagy még több időt, mint a mennyit a tankönyv a rendszeres tanításra szánt, mert a felsőbb osztályok fokonként nehezedő olvasmá­nyaiban, a dolog természeténél fogva, sok olyan mon­dattani nehézségbe ütközünk, a milyenekkel az alsób­bakban az olvasmányok sokkal könnvebb szerkezeténél fogva nem találkozhatunk. E mellett talán sehol sem igazabb a »lassan siess, tovább érsz« elve, mint itt. E nyelvtan a felsőbb osztályok számára az egész anyagból épen azon részt tartja fenn, a melyre legnagyobb szük­ségük van, s ez által alsóbb és felsőbb osztályok, tanuló és tanító dolgát egyaránt megkönnyíti; az alsóbb osz­tályokban nem kényszergeti a tanulót olyan dolgokkal foglalkozni, a melyeknek begyakorlására sem alkalmuk sem elég idejök nincsen, hanem ad annyit a mennyit oly alaposan elsajátíthatnak, hogy később nem kell a felsőbb osztályok tananyagának rovására újra tanulniok; e mellett a tanár sem kénytelen minduntalan a hézago­kat töltögetni, hogy meg-megcsökönyösödő tárgyát tovább vonszolhassa. Egy szóval e beosztás mellett idő és eredmény egyenes arányban állanak: a gymnasium egyik részének nem kell azzal vesződnie, hogy felüle­tesen tanulja azt, a mire még nincs szüksége, a másik­nak pedig azzal, hogy kipótolja azt, a mit az előbbi nem tudott megtanulni, s így a maga pensumától rabolja el a szükséges időmennyiséget, hanem végezheti minde­nik a maga feladatát. Leginkább megtetszik ez a felsőbb osztályok stylusgyakorlatainál, melyekre még gondolni sem lehet a nehezebb mondattani szabályok ismétlése nélkül. Elképzelhetni azokat a nehézségeket, melyekkel a tanárnak küzdenie kell, ha a négy osztályos beosz­tással csak felületesen elsajátított mondattant csaknem egészen ismételnie kell, hogy teljesen meg ne rekedjen, hanem kínnal-bajjal tovább sántikáljon. Ennyit a kön}^v általános jellemzésére. A részletek kidolgozásában is, elejétől végig, szembetűnő az a mindent pontosan mérlegelő gondos­ság, mely ügyelt arra, hogy minden tárgyára vonatkozó szükséges ismeretet felöleljen, a nélkül, hogy a tanulót fölöslegessel terhelje. Röviden, tartalmasan, igazán taka­rékos teljességgel«, végezte feladatát. Térfogyasztó nyom­tatása ellenére is, 95. lapon tárgyalja az alaktant, 91. lapon végzi a mondattant; 41 lapon a nyelvtan-stilisztikai sa­játszerűségeket, 18. lapon a latin verstant, a római nap­tárt, a latin szövegbeli szórövidítéseket magyarázza; 19 lapra terjedő tárgymutató rekeszti be a könyvet, holott pl. a Schutz Dávid-féle apró nyomtatása és a nyelvtan-stilisztikai sajátszerűségek teljes mellőzése mellett is 314 lapra terjed. Minden a mellett tanúsko­dik, hogy szerző nyomról-nyomra kisérte s szorgosan megfigyelte, hogy a tanítás menetében mi ütközik na­gyobb nehézségekbe, s hogyan lehet azokat elhárítani. A declinatiókat szám szerint nevezi el s a régi methodus szerint tárgyalja, de párhuzamos jegyzetekben a törzsrendszert is kellő figyelemben részesíti, hogy az esetleges könnyítések vagy felvilágosítások eszközlésére mindig kézügyben legyen.. . Ezt különben átdolgozónak előszavában kifejezett véleménye szerint csak a negye­dik osztályban kellene tüzetesen eltanítni, előkészítésül és átmenetül a görög nyelv tanításához, mely nyelvet már csakugyan a törzsrendszer szerint kell tanítnunk. Nézetem szerint a törzsrendszer segítségéhez folyamo­dás szüksége, ha nem hamarább a második osztályban okvetlen beáll, hol a név- és igeragozásban előforduló rendhagyó jelenségeket ennek segítségével, meg a hang­tani okoknak figyelembe vételével rövidebb uton meg lehet értetni, s tehát el is sajátíttatni, mint a puszta be­emléztetés által. A szabályok finom, szabatos, de a lehető legtaka­rékosabb fogalmazása különösen akkor tűnik ki, ha a többi nyelvtanok megfelelő paragraphusaival párhuzamba állítjuk. Vegyük pl. a 23, 24. §§-kat: »A Plur. Nom., Acc., és Voc.« »ia« végzettel képezik azon seml. nemű főnevek és melléknevek, melyeknek Sing. Abl.-ban »i« van, valamint a participiumok. A melléknevek közép­fokainak tehát -a- végzete van.« Ennek kiegészítése a másik. »A Plur. Genitivust »ium«-mal képezik mind azon szók, melyeknek seml. Plur.-sában »ia« van.« A Schulz Dávid-féle nyelvtan ezt szintén két §-ban (31, 32), de másfél apró betűs lapon tárgyalja s a tanulónak még sem ad oly kitűnő utmutatást, mint ez, mert az a sze­rencsés gondolat, hogy az »ia« végzetű eseteket szoros kapcsolatba hozza a sing. abl. »i« végzetével, s ezáltal a III. declinatióra tartozó seml. főnevek többes számá­nak képzésére, valamint az idetartozó melléknevek ra­gozására közös kulcsot adjon, nem található benne, nem a többi nyelvtanok egyikében sem. A kivételeket is

Next

/
Thumbnails
Contents