Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-17 / 25. szám

dicsőségesebb, mint volt a régi s azon a helyen adjon az Úr nekik békességet: addig másfelől nem mulaszthattuk el, hogy meg ne ragadjuk az alkalmat, hogy üdvözölhessük nagyszabású, messze kiható s a magyar prot. egyházban egy egészen új életet előkészítő tervüket. Hogy a gyakorlatban miként fogják keresztülvinni: annak módozatát nem ismerjük, de különben is ez egyelőre birálgatásnak tárgyát nem képezheti. Itt maga az a gondolat érdekel bennünket, mely a tervben kifejezést nyert, s a melytől gyülekezeteink vallás-erkölcsi életének megújhodását várjuk, ha ezek is egyszer valahára megmozdulnának s követni akarnák legalább ebben Debrecen példáját. A cura pastoralis csak így lehetséges és csak a cura pastoralisnak lehető leglelkiismeretesebb gyakorlásával lehet híveinket megtartanunk s megóvnunk a secta protestantismus zavaró háborgatásaitól. Ha kisebb számú hívek vannak egy-egy lelkész gondozására bízva, ez lelkipásztor lehet s nemcsak anyakönyvvezető és statistikai adatokat stb. összeállító hivatalnok, több ideje s ereje jut tulajdonképeni papi teendőinek jobb és építőbb hatású elvégezésére. Külön-külön parochiák mellett megszűnik a nagy gyülekezetekben az a protestantismussal és magával a bibliával is ellenkező meg különböztetgetés : »első papcc, » második papa stb. mert nem az állás tesz valakit elsővé, hanem a szellemi suprematia: hanem mindenik lelkész függetlenül s összehasonlítás és fokozat nélkül, önálló papja lesz parochiális kerületének és mégis abban a nagy presbyteriumban együttesen építheti társaival az egyházat. Régen meg kellett volna ezt már tennie a debreceni egyháznak s más oly nagy gyülekezeteinknek is, melyek kolossz tagjaikkal mozdulni nem bírnak, s melyekbe nem tud mindenüvé életadó vért ömleszteni az az egy parochia. Azok a tagok aztán elhalnak, vagy leválnak. Debrecennek tervezett intézkedése sokkal hathatósabb védelem lehet az általa annyira félt unitárismus és más sectárius mozgalom ellen, mint akár mennyi vádaskodása, panasza, vagy elkeseredett polémiája. Az élhetés jogát mindenki követelheti magának ; de viszont ki erre jogot formál, annak kötelessége, hogy minden becsületes, tisztességes, isteni és emberi törvényekkel megegyező eszközzel biztosítsa is megélhetését. Nagy gyülekezeteinknek megélhetése csak oly módon biztosítható, mint azt Debrecen akarja tenni, ha hát élni akarnak, ezt az eszközt nekik is akarniok kell, sőt debuisset pridem! Anonymus. E x c e 1 s i o r. »Officium praeceditcc. Családos ember és lelkész létemre, harmad rendű foglalkozásnak tartom az általam legritkább esetben igénybe vett irod. ténykedést, s ezért csak most vehettem magamnak kellő időt, hogy Pukánszkv tanár úrnak az »Evang. Egyház és Iskolaa f. é. 20-ik számában megjelent s más oldalról a »Prot. Egyh. és Iskolai Lapa f. é. 19. számában közölt »Irodalmi központosítása című reflexióimra tett kissé alant járó megjegyzéseit magasabb és szélesebb körű talapzatra helyezzem. A tanár úr, úgylátszik, több tudományos merevséggel, mint szív melegséggel keresi szerény cikkem intentióját. Hiába említettem jelzett cikkemben a hármas számot, tanár úrnak utóvégre a kettős szám tetszik. Gondolataimból csak a testet s nem az átvonuló eszmét fogva föl, szerény intentióm fölnyomozása végett meg is kopogtat két ajtót, de a harma! dik ajtót föltárni, erre elvesztette a tanár úr nemes túrelmét. Pedig kár, mert itt a harmadik ajtónál találta volna meg a helyes utat; itt látta volna meg ama nemes érdekeltséget, mely a magyar tud. theol. tankönyvek kérdését, nem a részszerű, hanem egyetemes alapon I szerette volna megindítva látni; azon nemes óhajt, mely a vezérszerepet ez ügyben Pozsonynak szerette volna vindikálni. A lezajlott irod. mozgalmak azonban azt látszanak sajnosan prognostizálni, hogy az Unió derengő hajnala még távol késik az éji homályban! Nincs hozzá egy kis szív melegség, de annál több tudományos merevség! Itt keresse a tanár úr intentiómat, no persze egy kissé több és nemesebb akarattal, s meg fog érteni. A jó szomszédot soha életemben nem tartottam megvetendőnek, de sőt annak a jó szomszédnak, a nélkül természetes, hogy a magamét a legkevésbé elhanyagolnám, ügye baját, törekvéseit megfigyelni, vele érezni oly kelléke lelkemnek, a mely nélkül el nem lehetek. Hiszem azonban, hogy ez érdekeltségem miatt nem fogtanár úr az inquisitio nagy széke elé idézni. Hogy rejtett név, illetve nem egyenes adresse alatt Írtam, ez tanár urat ne irritálja, hanem mint tudományos férfiú, a ki hihetőleg első sorban az ügyre magára s csak azután tekint a személy kérdésére, nyugtassa meg magát Luther azon erőteljes mondásával : »Mag es Hinz oder Kunz geschrieben stb.a Egy sajnálkozó — quasi minorum gentium — hangulattal kérdezi mindezek után tanár úr: I o