Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-10 / 24. szám

pedig a nélkül, hogy a hirhordó, újdondász illetőleg levelező az elkapott szavak felett kissé behatóbban is gondolkodni kötelességének ismerné. Nem célom részletes jelentést közleni a gyűlés tárgyairól, a mi talán lehetetlen is volna, más részről pedig nagyon hosszadalmas, hanem csak azon kiemelkedőbb pontokra vetem figyelmemet, a melyek elvi jelentőségüknél fogva, e lapok olvasóira nézve is közérdekűek. Ezek között első a prot. irodalmi társulatba való belépés kérdése. Van a mi egyházmegyénkben egy áldott jó szokás* i. hogy a jegyző urak nemcsak referálnak, de behatókig tanulmányozva az ügyet, már előre határozati javaslatokat is készítenek, melynek az a megbecsülhetetlen haszna van, hogy a tárgyak természetéből kifolyó irányelvek megjelölve levén, az aranyidő kárára nem divergálnak a nézetek. Ez ügyben Szeremley főjegyző referált s adta a hátározati javaslatot; de a mely ezúttal csak részben fogadtatott el. O ugyanis, csekély nézetem szint, nem a nélkül hogy ezt több elvtársaival is már előre meg nem beszélte volna, azon álláspontra helyezkedett, hogy fejezze ki ugyan egyházmegyénk nem helyeslését, sőt megdöbbenését is a felett, hogy a conventi végzés mellőzésével az unitáriusok is bevétettek; de érezze egyszersmind azon kötelezettségét is, hogy már tényleg belépett a társaságba. Erre aztán megindult a vita! A kisebbség a főjegyző határzati javaslatát tette magáévá, azon reményben, hogy a mi az alakuló gyűlésen figyelmen kívül hagyatván a kérdés egyháztársadalmi oldala, a tiltakozókkal szemben oly merevül élére állíttatott, az még a szervezkedő gyűlésen kölcsönös jó akarattal megigazítható. Ne vágja tehát be útját egyházmegyénk, saját kezeivel azon befolyásának, mely eshetőleg sokkal nagyobb hasznot hozhat egyetemes egyházunkra, mint a kivonulás éppen onnan, hol a helyzet komolysága mi tőlünk is áldozatot kér. Eg3'ébként nem volt közöttünk semmi ellentét, miután lehetetlen a legkomolyabban számot nem vetnünk azon megdöbbentő jelenséggel, hogy — éppen akkor, midőn a budapesti kezdeményezők az exclusivitást nem tűrő protestáns elv nagy jelentősége előtt meghajolva a testvériség lobogóját emelték fel, tették rá jobbjukat az unitáriusok confessiőjukra s használták fel a törvényt representáló egyházi hatósággal ujjathuzö békételenkedők szenvedélyét arra nézve, hogy sorainkra rohamokat intézhessenek. íme így zárták ki ők önnönmagukat s így tették a különben nagy elvi kérdést a „corpus juris" kérdésévé ! Ezért mondta ki az országban legnagyobb ev. ref. egyházmegye, hogy a társulatba nem kíván belépni. A másik tárgy a mezőberényi ügy, hol egy Kis Sándor nevű politikai agitátor vezénylete alatt, a miatt hogy a békési szomszéd egyház, törvényadta jogával élvén, a határában levő — mezőberényiek által megvásárolt — földeket adó alá vetette, nyolcvan család lépett át az unitárius egyházba, holott pedig az itteni lelkipásztor úr tanúsága szerint, csak e szavakban fejezték ki a megtántorított hívek unitárius ismeretüket, hogy „ezik is olyanok, a minők mi vagyunké' E kényes ügyhöz igen természetesen az egyházmegye intézkedésileg nem szólhatott, hanem e helyett, a békési egyháztanács igazán humánus, minden ízében krisztusi szeretetet sugárzó levelére, illetőleg a mezőberényi egyházhoz intézett átiratára támaszkodva, helyet engedett — nagyon helyesen — a kölcsönös kiegyezkedésnek, annyival is inkább, mert mindnyájunk előtt köztudomásu dolog, hogy a békési törvényes szigort, a mezőberényiek nagyon ki<méletlen magaviselete provokálta. A harmadik a batonyai ügy. Itt azt az eset forog lenn, hogy azok közül a kik a lelkészjelölő bizortság által felvétettek, a batonyai küldöttek csak kettőre szavaztak s a még ezeken kívül felvett három ellen nyomban tiltakoztak. S mert ez figyelembe nem vétetett, sőt — egy itt meg nem nevezhető erkölcsi okból, figyelembe nem is vétethetett, a batonyai egyház nem élt választási jogával, és sem az első, sem a második választásra kitűzött napon, nem adta be a jelöltek egyikére sem szavazatát. Mit tehetett tehát most az egyházmegye, mint csakis azt, hogy az egyházi törvények 192-ik §-sa alapján a jelöltek közül Böszörményi Béla gyulavári segédlelkészt megválasztotta s rendes lelkészül Batonyára rendelte. Ha hibát vagy törvénytelenséget követett volna el a jelölő bizottság, mindenesetre szó férne az intézkedéshez ; miután azonban az eljárás — amint a részletes előterjesztésből mindnyájan meggyőződtünk felőle,— correct és teljes mértékben kifogástalan, csakis elismerést érdemel egyházmegyei közgyűlésünk azon komoly elhatározásáért, hogy ott, a hol nemcsak joga, de egyszersmind kötelessége is volt erkölcsi méltóságának magaslatára emelkedni, nem alkudozott a körülményekkel, dacára annak, hogy Batonyán is az unitárizmus védszárnyai alatt kívánjak a törvénnyel dacoló elégedetlen elemek e vélt sebet begyógyítani. Csak az a szerencse, hogy Böszörményi Béla személyéhez rokonszenvet látszanak fűzni a batonyai higgadtabb emberek, mit bizonyít azon körülmény is, a minek éppen a gyomai gondnok nyilatkozatából jöttem tudomására, hogy maga a batonyai képviselő is ezen ifjú emberre adta szavazatát. Szép és nagy feladat várakozik tehát e kirendelt lelkészre annyira, hogy a a jogosan remélhető siker áldása vele áll vagy esik. Ha pedig az unitárizmus, dacára ennek, itt is beleártaná magát a dologba, nem mondhatunk mást, mint csupán csak ezt: ám szaporítsa testvéri érzületének babérleveleit! Érdekes még megemlítenem a nagykikindai miszsziói telep lelkésze, Fekete Gyula választásának megerősítését is. Ebben az ifjú emberben ügyünk itt nagyon sokat nyert, miután ő nemcsak képzett lelkész, de igen buzgó ember s még ezek mellett hatásos szónok is. Két évet töltött ő mellettem a gyomai egyházban, mint elhunyt társam helyettese s én őszintén mondhatom, hogy 17 évi itt működésemnek ideje alatt, ő volt az a segédlelkész, a kinek igehirdetési téren bámulatosan gyors emelkedése felett, nemcsak én magam, de velem együtt a gyülekezet is fokozatosan emelkedő elismeréssel örvendezett. Adjon Isten áldást munkájára! Nagyérdekü jelenség még, a nagybecskereki és ríttbergi templomépítés, melyeknek szép tervei e gyűlésen erősítettek meg. Sőt volt még sok egyéb is, a melyek ez egyházmegye anyagi, szellemi és erkölcsi emelkedésére vallanak és a melyek biztos zálogai annak, hogy bizony itt nem alszanak a pásztorok stb. Ezekben kívántam — zavart helyzetemben, miután éppen uj lakásomba hurcolkodunk s összevissza van mindenem — megfelelni a tisztelt szerkesztőség azon megtisztelő felhívásának, hogy szíveskedném valamit irni egyházmegyei gyűlésünk dolgairól. Örömmel engedtem a felhívásnak, melynek szolgálatában ha szomorú dolgokat is kellett érintenem, mentsen ki ezen őszinte nyilatkozatom, hogy inkább akartam híven az igazsághoz valót mondani, mint kellemest írói reputatiom rovására. A szeretet lelke legyen velünk! Gyoma, 1888. junius 7. Garzó Gyula.