Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-27 / 22. szám

fontosabb helyek látogatásánál fogva, felette hosszú út. Ehhez pedig jó körárusok kellenek; mert tiz jó körárus nem képes kiköszörülni a kárt, melyet egy rossz kör­árus okozott. Dr. Revei. Edinburg egyetemének tanácsa Revei Albertet, a flórenci theologiai iskola tanárát, theologiai doktorának nevezte ki és ezzel a mondott iskola mind­három tanára, Comba, Geymonat és Revei el nyerte a theologiai méltóság ezen fokát, miről örömmel adunk hirt. Hűséges hitvalló. A »Bollenttino« március havi szá­mában »Az Ürnak utak cím alatt a következők ol­vashatók: 186...-ik évben keleti Liguria kedves kikötő váro­sába érkeztem Lombardiából, hozva magammal egy kis éneklő madarat, mint egyik barátomnak ajándékát. Isme­retség nélkül lévén a városban, egy kisebb fogadóba szálltam és ott maradtam két hétig. Ezalatt meghalt kis madaram, az ut fáradalmai vagy az éghajlat válto­zása miatt. Ez volt e városban első veszteségem és ebben előjelét gondoltam további kellemetlenségeimnek. De hála Istennek, ez nem lett igaz. A kalitkát madaras­tól odaadtam a pincérnek, ki azt a konyhába vitte. A kalitkát az »Eco della Vesita« egyik régi számába csa­vartam ; e lapot akkoriban D. Desanctis Luigi szerkesz­tette. Másnap jelenté nekem a pincér, hogy a szakács nagj'On óhajtana velem beszélni s_ engedelmet kér arra, hogy estve a szobámba jöhessen. Én megüzentem neki, hogy jöhet. Meg is jelent estve. A szakács hatvanas évii, nyájas képű ember volt. Mosolyogva mondott nekem köszönetet azon újságért, melybe a kalitkát ta­kartam volt. Mert ebben, úgymond, megtalálá azt, mit lelke számára rég ideje keres, az üdvnek útját, az álta­lam irt két cikk olvasása folytán. Társalogtunk azután éjfélig és meggyőződtem róla, hogy a szent Lélek ez ember lelkével valódi csodát tett. Két nappal később újra meglátogatott a szakács és közölte velem, hogy az »Eco«-ban olvasta, hogy az üldözött betegek számára Milanóban ev. kórházat ké­szülnek állítani, s hogy ő szeretne e célra adakozni, átadva nekem 20 frank aranyat, melyeket én az illető helyre el is küldtem. Ez volt szeretetben munkás hité­nek első szép gyümölcse. Később hivatalosan felvettük őt egyházunkba. Soha sem láttam ehez hasonló hitrokont. Az Isten házában mindenkor legelőbb jelent meg, a szokott helyén, még pedig oly áhítatba merülve, hogy az én jöttömet nem vette észre. Öt évi ottlétem alatt mindenkor ugyanaz maradt, kegyes, szeretetteljes és hithű, példája mind­nyájoknak. Nem volt semmije, mit magáénak nevezett, páratlan önzetlenséggel bírt. Szíve Krisztusé és testvé­reié volt. A fentirt két heti ottlétem utolsó éjjelén velünk virrasztott, mivelhogy igen jókor kellett elutaznunk. El­váltunk azután egymástól — viszont nem látásra. Egy év múlva halála hírét hozták nekem s e hír meghatott engem, de Isten iránti hálára is kötelezett engem, mert hisz ő mindvégig híven és nyiltan vallotta hitét és ajkán Jézus Krisztusnak nevével szenderedett el. A stuttgarti egylet, mely az evangyéliomnak Olasz­országban elterjesztése végett gyűjt adomanyokat, mult évi ápril i—tői ezidei ápril i-éig 5955 márkát és 37 fil­lért tett az olaszországi evangelizátió oltárára. Evangelizátió, jöjjön el a te országod hozzánk is! Láng Adolf. KÜLÖNFÉLÉK. * A dunamelléki reform, fanári gyámegyesülef, f. hó 23-án Budapesten képviseleti gyűlést tartott, melyen az egyházkerület kebelében levő fő- és középiskolai tanárok képviselői jelen voltak. A gyűlésen Csabai Imre elnökölt s elnöki megnyitójában, mely egyszersmind a lefolyt év több mozzanatait is felölelte, mindenek előtt a Szakáts István haláláról emlékezett meg, ki éveken keresztül buzgó titkára volt az egyesületnek, s kit az utóbbi honapokban, midőn betegsége súlyosra fordult, Fazekas J. kecskeméti tanár helyettesített. Majd a gyám­intézet pénzeinek elhelyezéséről szólva, kiemelte, hogy tőkéi kivitel nélkül biztos helyen kamatoznak és alapít­ványai egynek kivételével teljesen biztosítva vannak. A lefolyt.évben 9 özvegyet, 10 árvát és két anyát segélyezett az egyesület összesen 2400 frttal. Az egyesület tőke va­gyona 53,960, mely az utolsó év alatt 2818 frt 67 krral szaporodott. Ehhez járultak : a halasi főgymn. növendé­kei egy előadás jövedelméből 134 frt 52 krral, a kecs­keméti gymn. tanulók egy bál jövedelméből 73 frttal, a pesti hazai első takarékpénztár szokásos 100 frt ado­mányával stb. A gyámintézet ez évi közgyűlése augusztus 30-án Kecskeméten fog mgtartatni. * Köz- és magánvizsgálatok a dunántúli evang. reform egyházkerület/^^' főiskolájában az 1887—88-ik iskolai évben. Május hó 14 és 15-én tartatik a YlII-ik osztály nyilvános vizsgáiata; május hó 16 és 17-én tar­tatik a VlII-ik osztályú magántanulóké; május hó 22-én és a következő napokon Írásbeli érettségi vizsgálat; május 28-án a IV-ed éves tanítónövendékek vizsgálata; junius hó 17-én d. e. francia nyelv- ének — és gyors­írásból; junius hó 17-én d. u. képzőtársulati örömünne­pély és tornából; junius hó 18-án a III. éves tanító­növendékek vizsgálata; junius hó 18-án a VII. osztályé; junius hó 18-án az I. osztályé; junius hó 19-én I. és II. éves tanítónövendékek vizsgálata ; junius hó 19-én a Vll-ik osztályé ; junius hó 19-én a II—ik osztályé; junius hó 20-án tanítónövendékek magánvizsgálatai; junius hó 20-án a AT-ik osztályé ; junius hó 20-án a III—ik osz­tályé ; junius hó 21-én d. e. tanítóképesítő Írásbeli vizs­gálat; junius hó 21-én az V-ik osztályé; junius hó 21-én a Vl-ik osztályé; junius hó 21-én gymnasiumi írásbeli magánvizsgálatok; junius hó 22—23-án gymna­siumi szóbeli magánvizsgálatok ; junius hó 22—23-án tanítóképesítő szóbeli és gyakorlati vizsgálatok; junius hó 25-ik és következő napokon szóbeli érettségi vizs­gálatok. A papnövendékek colloquiumai kezdődnek junius 4-én és tartanak 24-dikéig; a Il-od évet végzett pap­növendékek alapvizsgálata pedig lesz junius 20-án és 21-én. Ezen vizsgálatokra a főiskola nagyérdemű elő­járóit, kegyes pártfogóit, a szülőket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja Pápán,. 1888. május i-én. — A fő­iskolai igazgatóság. * Értesítés és kérelem I »Az ev. Tisza kerület püspökek című művemmel, illetve annak közmívelődési adatokkal való gazdagításával egészen elkészülvén, köte­lességemnek tartom ezt nagyrabecsült előfizetőimmel tudatni, egyúttal tévedések elkerülése céljából nyilváno­san beszámolni az eddig e művemre történt befizeté­sekről. A mű árát már régebben beküldötték: ns. Zsi­linszky Mihály esp. felügyelő úr, nt. Haan Lajos egyet, egyh. főjegyző úr, (2 frttal) ns. gömöri Szontagh Pál úr, nt. Sztehlo János főesperes úr, tek. Benczúr József úr, nt. Línberger István ev. lelkész úr, tek. Martinyi József igazgató úr, tek. Tóth Dániel úr (a pápai ev.

Next

/
Thumbnails
Contents