Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-05-20 / 21. szám

ben érvényesített nagyszabású mozgalmak, melyek a lelki életre és a társadalom kül alakjának fejlesztésére átalakító jótékony befolyást gyakoroltak, mind ezen kiváló események ünnepélyes kezdő napjai, mind megannyi pünkösdként írhatók be a történelem lapjaira; mert hiszen ezeknek mindnyájában a nemesen érző szív, a tiszta gondolkozású lángész érvényesítették magukat, s a kettő működése a hit megszentelő tüzében olvadt fel, ez aztán szétfutott, behatolt, mintegy beégette magát a közönségesebb, az egyszerűbb felfogású, és kevésbé finom érzékű egyének énjébe is, kik végre is kell, hogy mindnyájan szívben, értelemben egybekötözöttek és megszenteltettek legyenek. A pünkösdi lélek eszerint minden időben munkálkodott és munkálkodni is fog 1 Óh bárcsak minél több, minél lelkesebb apostolok támadnának ki az írás szerint: »a melyek igazak, a melyek tisztességesek, a melyek igaz cselekedetek, a melyek tiszták, a melyek szerelmetesek, a melyek jó hírűek, és ha mi jóság, ha valami dicséret, azokról gondolkodjanak.« (Filip IV. r. 8. v.) Ne csak gondolkodjanak pedig, hanem a szív közvetlen melegségével, az ész tiszta világosságával szóljanak, buzdítsanak és lelkesítsenek, hogy így reánk kicsinyekre is üljön a kettős tüzes nyelv, mely leheljen, beszéljen mindnyájunkba, mennyei erőt, hitet az igazság és jog győzedelme, az isteni dolgok valósága felől. Hogy pedig ez ne csak kegyes óhajtás maradjon, hanem megtestülést is nyerjen közöttünk erre nézve, hajijuk és fogadjuk meg a nagy emberbarát Pál apostolnak az általa kiválóan kedvelt Thessalonikabeli hívekhez irt eme jóakaratú szeretetteljesen kérő intését: »Isten lelkét meg ne oltsátok.« (I. Thess. V. r. 19. v). Sütő Kálmán, bereg-somi ev. ref., lelkipásztor. KÖNYVISMERTETÉS. Luther Márton. Életrajz. Irta Gyiirátz Ferenc ev. lelkész. Pápán 1888. IV. 328. 1. 8U

. Ára 1 frt 30 kr. Teljes csendben, egész szerényen és minden nagyobb igények formálása nélkül jelent meg Gyurátz Ferenc fentebbi munkája, a melyre most már bizonyos büszkeséggel mi mondhatjuk el: »Hála Isten van máimagyar Lutherünk!« A második terjedelmesebb munka ez, mely irodalmunkban a nagy reformátor életrajzát adja s mely rövid idővel jelent meg ama nem rég ismertetett első után. Szükség is volt kiadatására. Most legalább van egy tiszta objectiv történeti alapon, a tárgy komolyságához illő komoly irányzattal, élvezhető, szép stylussal megirt hézagpótló, jó életrajzunk Luther Mártonról; de a mely munkából minden komolysága és nyugodt ítélete mellett is egyáltalában nem hiányzik a reformátor alakja és alkotása iránt való lelkesedés, a vallásos melegség, a szent ügy iránt való érdekkeltés és igen szépen megfér benne egymás mellett az erős protestáns öntudat és a történeti viszonyoknak, egyéneknek tárgyilagos, méltányos, az osztó igazság szerint való megítélése. A mű — mint az előszó elmondja — tekintélyes külföldi kútforrások: Mathesius, Burk, Jürgens, Jákel, Köstlin, Wessenberg stb. alapján készült, de tekintettel volt magukra Luther munkáira, sőt még az ellenfél (Janssen) irataira is. Tizenhat fejezetben írja meg tisztán Luther életrajzát, ő a főalak és korának eseményei csak annyiban vannak felemlítve, a mennyiben ezek a reformátorra, vagy a reformátor reájuk befolyással voltak. Mindig Luther van az előtérben, vele foglalkozunk s róla nem vonja el az iró egy pillanatra sem figyelmünket a mellék alakok és események által. Hosszas fejtegetésekbe, commentálgatásokba nem megy bele; nem is szükséges, annyira világosan tárgyal, hogy teljesen tisztán láthatunk bele a dolgokba, az emberekbe. A művelt nagy közönség és nem a történet búvárok számára irván, szerző finom tapintattal és helyes kritikával nem a maga nyereségében mutatja be sem Luther korát, sem magát Luthert. Sehol semmit nem ferdít cl és nem hamisít meg, úgy hogy azt mondhatnók, mintha jellegzetes vonásait törölte volna le annak a kornak és Luther erőteljes egyéniségének azért, hogy a kegyeletben bizonyos fokig eszményivé vált alakot ettől meg ne foszsza ; de nem negélyesekdik Luther »Kraftausdruck«jaival és nem gyönyörködik korának egyházi és társadalmi romlottságában. Reámutat a gyengeségekre és emberi gyarlóságokra is, melyek voltak a reformátor egyéniségében, de különösebben teljes tisztelettel és hódolattal azokat a rendkívüli tulajdonságokat emeli ki, melyek őt oly nagygyá és oly korszakalkotó munka véghezvitelére képessé tették. Igen sok jellemző apróságot felhasznál arra, hogy hősét minél több oldalról mutassa be és alig tudnók megmondani, hol nagyobb, hol bámulatra méltóbb, rokonszenvesebb és megragadóbb Luther jelleme : ott-e hol őt a fényes birodalmi gyűlés előtt, vagy ott, hol az egyszerű nyájas családi körben mutatja be ? Gyönyörű rajz mind a kettő. Az események egymásutánján való átmenetek simák, kerekdedek, a folytonosság csak egy-két helyütt van megszakítva. Különösebben feltűnő az átmenet hiánya a wMünzer Tamás és a parasztlázadás« című szakasznál. Szerző igen bölcs mérséklettel ítél minden kérdésben, akár a katholicismusról, akár a Luther és Zwingli között fenforgott controversiákról van szó. (281. lap.) De másfelől egész határozottsággal polemizál a kath. fél részéről jött ferdítések és vádak ellen. E tekintetben több szép fejtegetés van a munkában. Eltekintve az utolsó szakasztól, melyben kitűnően jellemzi Luthert és alaposan mutat rá a reformátio okaira és világtörténelmi rendkívüli hatására, mutatványul csak ama fejtegetésének egy részét kívánom közölni, melylyel arra a vádra felel, mintha a reformátio lett volna egyenes szülő oka a német lovagok harcának és a parasztlázadásnak. »Erre csak azt válaszoljuk, hogy ily lázadásokat .feljegyzett lapjaira a történet úgy Némethonban, mint Francia- és Magyarországban azon időből is, a mikor még Lutherről és reformátioról nem is beszélt a világ. Annak a bajnak, melyből ily kitöréssel akart az elnyomott néposztály szabadulni, nem a vallásban, hanem a ferde irányú társadalmi viszonyokban rejlett szülő oka. Továbbá a hitjavítás meghozta ugyan a világnak a lelki szabadságot, de azért nem tehető felelőssé, ha a drága kincscsel némelyek visszaéltek. A visszaélés nem von le semmit a nagy eszmék értékéből, melyeknek birtokába csak nehéz harcok árán juthat az emberiség. A tavaszi napsugár nemcsak virágot, hanem tövist fakaszt, nemcsak a dalos madárt hozza meg, hanem felkelti a mérges kigyót, az undok férgek alvó táborát is: mindez nem gátol abban, hogy a tavaszban a természet megdicsőülését üdvözöljük« (167. 1.). Komoly történeti kritikusra vall az, midőn a középkori pápaságnak nemcsak bűneit és hibáit látja meg, hanem elismeri annak fontos világtörténelmi nagyjelentőségű hivatását is (318—319. 1.); de viszont azt is meglátja, hogy az időket mennyire megérlelte épen ez