Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-29 / 18. szám

akárhol a német birodalmakban csata nyeretett a sötétséggel és szellemi elnyomatással, a Pfaffismus és despotismussal szemben, ott Hutteni Ulrik szelleme jelen volt.« Szemben a pápai Rómával ma sem kedvezőbbek a viszonyok a protestantismusra nézve és mi magyarországi protestánsok ez idő szerint talán még nagyobb mértékben érezzük Róma cselszövényeit, mint Németszág 1858-ban, midőn Strauss Hutten életrajzát kiadta azon célból, hogy általa ébressze fel a német protestánsok öntudatát és serkentse őket, hogy Hutten szellemében küzdjenek ernyedetlenül a pápai Róma ellen, mert itt kibékülésről szó nem lehet. Valóban azok saját kárukra, önámításban ringatják magukat, kik azt vélik, hogy nekünk protestánsoknak csak salonkesztyűben illik szóba állani a katholicismussal, és hogy azzal szemben való magatartásunk csak abból állhat, hogy annak érzékeny oldalait alázatos nyájassággal cirógassuk. Azt mondják ezek, hogy a katholicismus hatalmas és gazdag, ellenben mi gyengék és szegények, tehát csak alázatosságra és ti portatásra vagyunk teremtve, mintha bizonyos a szelletnek és lelkiismeretek csatázásában földi fény és pengő pénz képeznék a döntő súlyt. Hová vezet a protestántismus szelleme ? 1 Luther nemde egyszerű, szegény szerzetes volt, és Hutten, bár lovag, nem egyszer kopott, rongyos ruhával kénytelen fedni beteges testét, míg a kettőnek közös ellenfele, a római pápa isteni tekintélytől és földi fénytől környezve lábainál, porban térdelve látja a vakon hívők megszámlálhatatlan seregét? Alázatos félelemben haltak el előtte azért Luther és Hutten ? Épen nem! Tudták, hogy a kinek szövétségese az igazság, bár koldus legyen, a csalárdság és cselszövényesség felett győz. Azért bátran és tétovázás nélkül harcra keltek Rómával és a lelkiismeretek felszabadításának diadalkoszorúja az ő fejeiket díszíti hervadhatatlanul. Csak futólagos pillantást kell vetnünk Hutteni Ulrik életére, hogy meggyőződjünk, mennyit tehet a szegény, gyarló ember egy igazságteljes eszme szolgálatában, ha érte lelkesül. Születésének négy százados évfordulóján lássuk Hutteni Ulrik életének főbb mozzanatait. Ulrik ii éves korában, tehát 1499-ben szülei által »áhitatos jó indulatból« a fuldai bencések zárdájába adatott, nemcsak hogy a tanulmányoknak éljen, hanem azon szándékkal, hogy ottbenn maradjon és szerzetessé neveltessék. Nem teljesült e szándék. Steini Eitehvolf lovag felismervén a íiu tehetségeit, intette szüleit, ne kényszerítsék fiukat oly pályára, hol talentumai kárba vesznek. A zárda-főnökének II. Jánosnak pedig azt mondta: „ Te tönkre akarnál tenni egy oly tehetséget r" Eiteldorf bizonyosan nem sejtette, mily minden korszakra vonatkozó, igaz ítéletet mondott e szavaival a zárdai nevelésről. Ulrik lelkében e szavak gyökeret vertek és 1504—1505 tájban a zárdából elmenekült. »Jellemző, hogy nem sokára azután, midőn Hutten a klastromból kimenekült a világba, Luther Erfurtban a zárdában keresett menhelyet. Hutten az emberek közé akart vegyülni, hogy szabad harcteret nyerjen a szellemi szabadság érdekében. Luther tisztába kívánt jőni az Istennel. Igaz, ő is belátja későbben a téves utat és szintén visszasiet a világba« : mondja Strausz és ez máskép nem is történhetett, mert a lelkiismeretek fogházai a klastromok voltak. Kimenekülvén a fuldai zárdából, Hutteni Ulrik valóságos vándor életet élt. Megfordult az erfurti, kölni és o. m. frankfurti egyetemeken, mindenütt a humanistikus tanulmánynak szentelte magát. Frankfurtból távozván 1509-ik év őszén Pommerániában találjuk őt igen nyomorult viszonyok közt, vagyontalanul és betegen. A paraszt kunyhók ajtainál koldulva, gyakran a szabad ég alatt töltvén az éjjeket, Greifswaldenbe kerül, itt is felkeresvén az egyetemet. Rövid időre enyhül nyomora, de a Lötz család, mely elinte rajta könyörült, elhidegül iránta, mindenétől megfosztja és ő félig meztelenül a a 12 mértföldnyire távol Rostokba kénytelen vánszorogni téli, zord időben, 1509 december vége felé. Itt irgalmas szívek ápolásában részesül; szellemi ereje feléled, de a 22 éves ifjúból érett, a szenvedések iskolájából kikerült harc edzett férfiú lett. Itt írja meg első, nagyobb szabású művét, panaszait a Lötz család által szenvedett kegyetlenségekről 10 elegiában, 16 rostoki tanárnak ajánlva és az összes humanistákhoz intézve. A humanisták, a scholasticismus valódi sírásói, akkor tájt egész Európában solidaritásban állottak egymással és ennek nagy hordereje leginkább kiviláglott pár évvel később azon harcban, melyet Reuchlin Pfefferkornnal és a kölni tudósokkal vívott. Igen nagy elterjedést nyert Hutten úgynevezett: »Heroicus költeménye«, mely a verselés művészetéről szól és Lipcse, Wittenberg és Párisban számos kiadást ért. Megfordult Hutten Lipcsében és Bécsben is. Utóbbi helyen megjelent első politikai költeménye, melyben Maximilian császárt háborúra serkenti a velenceiek ellen. Kétszer Olaszországban tartózkodik, előbb Páviában aztán Bolognában, hogy atyja kívánsága szerint a jogot tanulja. Itt adja ki epigrammák. Közben 1515-ben visszatér az atyai várba, de nem részesül jó -fogadtatásban; csak mikor a Hutteniek és Ulrik würtembergi herceg közt viszály tör ki és Hutten tolla védekezésre szükségeltetik, javul családjával való viszonya. Részt vesz Reuchlin védekezésében és Maximilian által koszorús költővé lesz. Majd Róma ellen fordul, Sickingeni Ferencet, kit előbb a humanismusnak megnyert, most a reformációi mozgalmak barátjává teszi. A vormsi birodalmi gyűlés alatt Ebersburgban van, s innen kíméletlenül ostorozza a pápai szolgákat. Oda kiáltja nekik : »Ncm látjátok, hogy a szabadság levegője fú, hogy az emberek, megsokalván a jelenlegi viszonyokat, új állapotok után törekszenek. És én serkenteni, hajtani fogom őket a szabadság felé.« Legnagyobb szolgálatot tett Hutten a hajnalodó kornak mesteri dialógusai által, melyekkel, Luciant követve, eltalálta korának Ízlését és bámulatosan hatott a kedélyekre. Párbeszédei —- a „fortunaa „láz", „ Vadiscus" a „szemlélőka „bulla és a bulla gyilkosaiaz „intő", a „rablók" és „Arminius" mind annyi hős, mely a polgári és lelkiismereti szabadság érdekében diadalmasan küzd Róma ellen. Hutten és legjobb barátja, Sickingeni Ferenc, küzdelmeivel el akarták érni, hogy Németország a reformáció alapján politikailag és egyházilag új, egységes birodalommá legyen. Nem érhették el, de Róma feltétlen hatalmának megtörése körül mégis halhatatlan érdemeket szereztek maguknak. A két hű barát egy évben költözött el a földi életből; mindkettő keserves viszonyok között. Sickingeni Ferenc várának egy sötét sziklacellában halt meg 1523. máj. 7-én, Hutten, ki Zürichbe menekült volt, hol Zwingli épen tetőpontján állott reformációi működésének, a zürichi tó Ufnau szigetén lehelte ki nemes lelkét 1523 vagy augusztus utolsó napján, vagy szeptember i-én 33 éves 4 hónapos korában és kimondhat-