Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

de nincs meg az egyetemlegesség és ebből kifolyólag a megváltás eszméje. A legenda itt egész a rendkivüliségig, egész a szertelenségig nagyítja az önfeláldozás eseteit; de ezen önfeláldozás csak az ő személyes tulajdonságainak nemesítésére, csak általános önzetlenségének kimutatására szolgál, és nem közvetlenül azok megváltására, a kikért történni látszik. Pl. Buddha, mikor látja, hogy a tigris éhezik, odadobja magát martalékul a fenevad éhségének lecsillapítására ; Buddha lemond a hatalomról, lemond a világi gyönyörökről azért, hogy az örök igazságot megismerje ; de mindezt mégis nem mások, de a saját kedveért teszi, bár nem önzésből, hanem azért, hogy az önzés érzetéből váló kivetkőzés által a tökéletes bölcseségig eljusson. Gyönyört, előnyt okoz azoknak, a kiknek számára áldozatot hoz; de azokat az ő műve által meg nem váltja, azok magasabb tökélyre az által, hogy ő maga magasabb tökélyre jut, nem emelkednek. (Folyt, köv.) Dr. Pulszky Ágost. BELFÖLD. Dr. Sommerville úr Turkevében. Dr. Sommerville úr visszatérve oroszországi és romániai útjából a turkevei gyülekezetet részeltette azon szerencsében, hogy lelkészei többszöri meleg meghívására ott megjelent. Nagytiszteletű Végh Sándor úr házánál talált az öreg, de lánglelkű apostol szíves, igazi magyaros fogadtatást. Március n-én délután tartotta meg beszédét zsúfolásig telt templomban három ezernyi gyülekezet előtt a szokásos segédlet mellett. Beszédje alapjául felvette Ézsaiás LX. r —8 verseit, de a beszéd tárgya főként a 8-ik vers körül forgott. Főtétel: a bűnösök megtérése. Az első részben tárgyalja a bűnös felrebbe rését biztonságából s mutogatja, hogy a bűntudatra ébredés első feltétele az üdvözülhetésnek. A második részben szól a felébredt bűnösnek Krisztushoz repüléséről a galamboktól vett három hasonlat alapján, három alárendelt részben, nevezetesen: a galambok repülnek hazafelé : a) mert közéig az éj = a halál, s elfut az alkalom napja, melyen készülhetnénk az örök életre; b) mert zivatar közéig = lelki romlás; menedékről kell gondoskodni; c) mert ragadozó madár közéig s előle elbújnak a szikla hasadékokban = a halál félelmei elől a Krisztushoz menekülés, kinél örök élet vagyon. Harmadik részben szól a menedék helyről, hova a bűnösnek menekülni kell. A jó cselekedetek, melyekben sok ember annyira bizakodik, csak szennyes, bűzhödt rongyok: Kr. érdemének van egyedül idvezitő hatása. Negyedik részben tárgyalja a felébredt bűnöst, amint ez menekülőfélben van. A saját fészkére berepülni nem merő galambhoz hasonlítja a Krisztus felé közeledő, de egész határozottan hozzá menni tartozkodó embert. Krisztus a hozzá menő lelkeket megfogja s örömmel viszi mennyei atyja elé. Végül hivatkozva arra, hogy mivel a textusban nem egy hanem sok galambról van szó, mi is ne egyenként, hanem az egyesek példájától lelkesülve seregestől meneküljünk Idvesítőnkhöz. Talán említenem is felesleges, hogy beszédét a világ legkülönbözőbb tájairól összegyűjtött illustrációkkal élénkítette. Mind a beszéd, mind különösen az élénk menetű s hitteljes angol énekek, nagy tetszésben részesültek. A rokonszenv legszebb nyilvnnulásai közt hagyta el az agg lelkész Turkevét, hol nyilatkozata szerint bevégezte missziói útját, s most Budapesten keresztül rég elhagyott hazájában szeretteihez tér vissza. Rokonszenvünk és az isteni gondviselés legyenek kísérői! Itt letehetném tollam, sőt le is tenném, ha nagyt. Kálmán Farkas úr ezen becses lap u-dik számában közölt „Egy kis helyre igazit ás a" nem kényszerítene az elferdítés helyreigazítására. Nt. Kálmán Farkas úr azt mondja, hogy dr. Sommerville nem beszélhetett, nem is beszélt özvegyeket, árvákat fosztogató publikánusokról, hanem a tudósítás volt hibás, melyet én küldtem be e lap 8-dik számába. Ha csak annyit mondok, hogy én szem és fültanuja voltam Sommerville úr előadásának s beszédét lehetőleg leírtam, nt. Kálmán Farkas úr pedig tudtom szerint ugyanakkor Gyomán volt : ebből kétségtelen, hogy én jobban és biztosabban tudhatom nagyt. Kálmán Farkas úrnál, hogy mit mondott Sommerville, és a midőn az én tudósításom helyre akarja igazítani, oly dologhoz szól, amihez nem szólhat illetékesen. Ha nt. Garzó Gyula, Turgonyi Lajos urak, vagy más fültanu szólalt volna fel tudósításom helyessége ellen, a felszólalás nem tűnnék fel előttem oly viszásnak, de még akkor is utasítva érezném magam, tudosításom helyessége s Sommerville beszédének alapossága mellett szót emelni az igazság érdekében. Jegyzeteimben, melyeket Sommerville beszéde alatt tettem, háromszor fordul elő az árvákat és özvegyeket fosztogató, rabló, epitheton ornans, s azt mondom, hogy emlékezetem szerint a kérdéses szavak használatát még le sem jegyeztem mindenkor, nem gondolom, hogy elferdítném az igazságot. De ha dr. Sommerville mondta a kérdéses szavakat, akkor nt. Kálmán Farkas ur szerint az öreg ur nem ismeri, hogy a római törvények mily humanusak voltak az árvák- és özvegyekkel szemben. Azt bajos volna megmondani, hogy az öreg úr mit ismer és mit nem ismer, de én elhiszem neki, hogy a publikánusok az árvákat és özvegyeket zsarolták. Hogy Rómának az adóztatást illetőleg humánusnak állított törvényei, mennyiben tették humánussá az adószedőket, mutatja Cicerónak azon nyilatkozata, hogy a publikánusokat ugy nézték, mint megannyi tolvajt és zsebmetszőt. Teocritust pedig mikor kérdezték, hogy melyik a legkegyetlenebb vadállat, azt mondá : »A vadon fenevadai közt a medve és oroszlán, a város fenevadai közt pedig a publikánus és a parasita.cc Már ha fenevad volt a publikánus, aligha kérdezte, hogy árvával, vagy özvegy gyei van-e dolga, hanem aki körmei közé akadt, széttépte. Igaz, hogy a mózesi törvények báránylopási büntetésétől eltekintve is, a római törvények a zsarolás négyszeres visszafizetését rovták a publikánusokra, de az is igaz, hogy ez a törvény a kizsaroltakra nézve csak irott malaszt maradt. De eltekintve a publikánusok inhumanitásától, eltekintve a zsidóknak a publikánusok iránt tanúsított roppant gyűlöletétől, melyszerint azokat a gyülekezetből kizárták, a templomból kitiltották, jótékony célra felajánlott összegeiket visszautasították, kétségkívül a kíméletlen fosztogatás miatt: lássuk, hogy a zsidó özvegyek és árvák fel lehettek-e mentve az adófizetés alól. Ha megkérdezzük a józan észt, hogy lehetséges-e az, hogy gazdag özvegyek és árvák adómentesíttetnek, más szegényebbek pedig csak azért, mert esetleg sem nem árvák, sem nem özvegyek, megadóztatnak: az tagadó feleletet fog adni. Az új-szövetségben ide vonatkozó olyan helyet nem ismerek, mely posítive megoldaná ezen kérdést; azt is nagyon sajnálom, hogy hiteles forrás hiányában a római jog alapján nem szólhatok hozzá a