Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

Affiliálás és lelkésztanitóság. Szegény gyülekezeteink züllésnek indult állapotán és belhivatalnokaik Ínséges helyzetén segíteni: végre-valahára komoly törekvése kezd lenni egyetemes egyházunknak. A sajtó útján fel-felhangzott panaszok és a Közalapnál évenként megforduló kérvények által feltárt szomorú képek, a közegyház ügyeit intéző köröket is meggyőzték lassanként a felől, hogy a szenvedő tagok pusztulása az egyetemes egyházorganismusnak gyengítésére vezet, melyet nem lehet, nem szabad közönyös szemmel nézni. Ezt olvastam ki közelebbi konventünk ama végzéséből is, melyet a Szász Domokos-féle indítvány alkalmából hozott, mely szerint: »minthogy az országos közalapból, annak jelenlegi helyzetében, a létező szükségeket sem a segélyezés eddig gyakorolt módja mellett, sem a jelen (t. i. a Szász Domokos-féle) indítvány életbe léptetésével nem lehet mind kielégíteni s minden bajt és szükséget orvosolni, ezenkívül némely fennforgó és a Közalap igénybe vétele nélkül magukban is orvosolható szükségek es bajok elenyésztetését és orvoslását más módon pl. affiliatióval több egymáshoz közelebb fekvő kisebb egyházközség egybecsatolásával, körlelkészség szervezésével, a lelkészi és tanítói állomások egy képesített egyénben egyesítésével, vagy más módokkal vagy eszközökkel is lehet sikeresen megkísérlem : felhívatnak a kerületek, hogy az indítvány kapcsában benyújtott módosítványnak és a fennebb érintett eszméknek és módozatoknak figyelembe vételével .... vegyék számba és írják össze mindazokat az egyházközségeket és lelkészi állomásokat, melyek jelen helyzetükben, szükséggel, nyomorral küzdve fenn nem tarthatók; jelöljék ki, hogy a fennebb említett módok közül, melyik által volnának azok mindenikében a bajok orvosolhatók ; s a mennyiben a bajok s általában a tarthatatlan állapot elenyésztetése az egyházkerület hatáskörében álló eszközök és intézkedések körét túlhaladja s a Konvent intézkedésének jelesen a közalapból való fölsegélésnek tartandó fenn, azokat a sürgősség sorrendjében az egyetemes Konventnek már a legközelebbi ülésére mutassák be.« (1887. évi konv. jk. 89. sz. hat.). E nagy fontosságú határozat nemes intentiója iránt teljes elismeréssel hódolva, az Ínséges egyházak és szűkölködő lelkészek fölsegélésének említett módozatjai közül ez alkalommal az affiliatio és a lelkész-tanítóság kérdéséhez kívánok röviden és gyakorlati szempontból hozzá szólani. Teszem ezt nemcsak azért, mert a kérdés aktualis természetű, hanem azért is, mert valóban fontos és közérdekű, kivált ha meggondoljuk, hogy két ezer gyülekezetünknek közel egyharmad része olyan, melyre az alapos fölsegélés gyökeres kúrája ráfér. A mi az affiliatiót illeti, ennek én elvi barátja nem vagyok, mert ezt sok tekintetben hátrányosnak, s a legtöbb helyen kivihetetlennek tartom. Legfőbb hátrányát abban látom, hogy a gyülekezeti élet a lelkesz távolléte miatt nagyon megszenvedne, mert a lelkész helyben lakása és a hívekkel való folytonos érintkezése egyik lényeges feltétele annak, hogy mindenek ékesen és szép rendben menjenek a gyülekezetben. Távolból és időközönként való érintkezéssel nagyon hiányosan lehet valamely eklézsiának mind vallás-erkölcsi, mind anyagi ügyeit intézni. Anyagilag sem lehet, ez uton fölszülni az elesett egyházakat, mert az affílatio csak egyik hivatalra, nevezetesen a lelkészi állomásra lévén kiterjeszthető, (a tanítóságok egyesítését elképzelni sem tudom) két egyház társítása által a meglevő 4 belső hivatalnok csak egygyel kevesbíthető, a kinek így lennmaradt fizetése sem lesz elég az egyesített lelkészség bármily szerény s a meghagyott külön tanítói hivatalok munkatöbbletének illő díjazására. Illusztráljuk példával a dolgot. A. Ínséges gyülekezet fizet most lelkészének 400, tanítójának 200 frtot, tehát mindkét hivatalnokát nyomorúságosan képes fenntartani, hasonló helyzetben van a szomszéd B. eklézsia, hol 300 és 150 frton tengődnek a belső emberek, de affiliatióval segíteni vélnek nyomorúságos helyzetükön, mert községeik nagyon közel feküvén egymáshoz, a társítás mintegy önként kínálkozik. Affiliatio esetében a mostani két lelkész egyesített javadalma 700 frt lenne, a mi az eddiginél föltűnően jobb volna. De e javulás csak látszólagos és a papiroson mutatkoznék, a valóságban pedig nagyon devalválódnék. Mert az ily kis gyülekezetekben, gazdálkodásra, földművelésre van kényszerítve a lelkész, s azt a kis ekklézsia adminisztrálása mellett jól el is végezheti; de az affiliatio után a két gyülekezet lelki ellátása már nem enged kellő időt a gazdálkodásra s igy a nyert jövedelem többlet jó része a haszonbérlőnek, felesnek vagy gazdasági megbízottnak zsebébe vándorol. Ehhez járul még ama másik körülmény, hogy a társegyházba való gyakori járás akár fuvarpénz, akár fogattartás alakjában (a mi 200—250 forintba lalu helyen is belekerül) oly költségbe veri a társított egyházak lelkészét, melyet az összekapcsolás előtt egészen elkerülhetett. A lelkészen tehát nem igen lesz segítve a társítás által. A tanító anyagilag a társítás után is jó formán