Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

evangélikusok azokban az országokban sem birtokszerzési, sem köz-, avagy magán-hivatal viselési képességgel nem birnak. Végre a harmadik tétel igazolásául Pogány idézi a többi közt a bécsi és linci kékekötések megfelelő pontjait, melyekből kitűnik, hogy egyetlen egy város vagy országrész sem ruháztatott fel privilégiummal az evangélikusok kizárására. De ilyen privilégium, mely más jogainak világos sérelmét vonná maga után, jogilag is képtelenség; méltányossági szempontból pedig határozottan elitélendő, mert az evangélikusok ősei ép úgy részt vettek a honfoglalás nagy munkájában s ép úgy fenntartói a magyar államnak, mint a katholikusok, úgy hogy csak a roszakarat foghatja rájok a hazaíiatlanság és államellenes törekvések ocsmány vádját. A Pogány Ádám-féle »Tentameti«-en kívül az ezen korban keletkezett röpiratok között megemlékezik Ballagi a „Status catholic-ic et evangelicae religionum in regno Hungáriáé" cimű röpiratról; majd ismerteti Szemere Ferenc prot. ágensnek művecskéjét; Keresztesi Józsefnek egy cím nélkül megjelent költeményét, melyben szerző ama véleményének ad kifejezést, hogy kár a türelmi rendeletet bolygatni, mert egy vallásügyi törvény még attól a kevéstől is megtalálja íosztani hitteleit, a mihez József kegyelméből nagy nehezen hozzájutottak ; mert > Ezután is királyi kéz hajódat ha nem tartja, A bécsi frigy, bár jóra néz, távol esik révpartja ; I.ehetnek törvényid készen, de ha a király nem lészen Ezeknek pártfogója, megtágul a csomója.* A prot. írók közül állásánál fogva egészen illetékesen szólhatott az egyházát érdeklő ügyekhez Nagy Sándor, a magyarországi helv. hitvallást követők ágense. Az ő nyilatkozatát méltán tekinthették a protestánsok hivatalos nyilatkozatának. Nagy Sámuel „Brevis et siucera deductio Status religionis evangelicomm" cimű iratában egyenesen a királyhoz fordul, hogy hitsorsosinak elnyomott helyzetén javítson. Az igazságszerető fejedelmet felvilágosítandó, őszintén, szenvedély nélkül, de igazságának tudatában egész határozottsággal írja le a prot. egyház százados sérelmeit. Műve a hazai prot. egyház dióhéjba foglalt története. Nem polemizál senkivel, dogmatikus fejtegetésekbe nem bocsátkozik, hanem históriát ír, hogy magukból az eseményekből győződjék meg a fejedelem, mily alaptalanok a vádak, melyekkel a prot. egyházat roszakarói illetik. Függelékül közli az ág. és helv. hitvallás liaknak a felséghez intézett feliratát. A prot. irók általában a törvény védsáncai mögé vonultak, a minek következtében ellenfeleik egyenes úton nem férhettek hozzájuk, hanem rabulisztikával, zofizmákkal igyekeztek őket állásukból kiforgatni. A kath. körből kikerült röpiratok közül azonban csak az érdekesebbeket kívánjuk bemutatni. Egy röpirat „ Vindiciae cleri Hungáriáé contra supplicem libellum Samuelis Nagy", mint címéből is látható Nagy Sámuellel polemizál s annak a klérus ellen intézett vádjait utasítja vissza. — A szerző merészsége nagyobb vitatkozó képességénél. A cujus regio, ejus religio elvéből indulva ki, vallásszabadságról tudni sem akar annyival kevésbé, mert a protestánsok vallásszabadságát biztosító törvényeknek a klérus mindenkor ellentmondott. A békekötésekben foglalt engedményeket barmikor visszavonható kegyelmi tényeknek tekinti; az evangélikusoktól erőhatalommal elfoglalt templomok tulajdonjogát a kath. egyház számára vindikálja; a róm. kath. vallásnak, mint uralkodó vallásnak még erőszakkal való terjesztését is szükségesnek tartja. A „Censura tentaminisu

c. röpirat Pogány Ádám művére reflectál s annak különösen az áttérésekre vonatkozó részével foglalkozik, s annak kiindulási pontját tartja teljesen elhibázottnak. A »Tentamen« ugyanis abból indul ki, a hogy a kath. vallásról az ev. vallásra való áttérés nem egyébb, mint külső kifejezése a vallási meggyőződésünkben történt változásnak. A Censura szerzője ezzel szemben azt vitatja, hogy mivel a róm. kath. vallás az apostolok ideje óta egész napjainkig continuata successione virágzik, s az egész világon élő keresztyének egyedül üdvezítő vallásának tekintetik, ellenben a helvét és ágostai hitvallások hamis konfeszsziók : a vallási meggyőződésnek az igaz hit rovására történő változtatása nem engedhető meg. Ügyes tollal, rendkívüli zofiztikával van írva az „Examen" stb. című röpirat, a mely hogy minő zofizmákkal é!, erre nézve pl. csak egyet említünk. Pogány azt írja a többi közt, hogy ha a katholikusok az apostasiát azért kívánják büntettetni, hogy a büntetéstől való félelem visszatartsa a híveket vallásuk elhagyásától: akkor okot szolgáltatnak arra a gyanúra, hogy a katholikusok nem meggyőződésből, hanem a büntetéstől való félelem miatt ragaszkodnak vallásukhoz. Erre az Examen szerzője azt feleli, hogy ha ez az okoskodás áll, akkor jogos ama gyanú is, hogy midőn a házasságtörésre és lopásra büntetést szab a világi törvény : az emberek a házasságtöréstől és lopástól csak a büntetéstől való félelemből és nem belső morális okokból tartózkodnak. Mintha bizony az Examen éles eszű szerzője nem ismerte volna a különbséget a külső polgári cselekvények és a belső vallási meggyőződés közt! De hát nem azért volt ő zofista, hogy helyesen distinguáljon. Formájánál fogva igen érdekes Zsolnay Dávid kanonok „Processus"-a, melyben költött alakokat állít egymással szembe, hogy egy szintén költött törvényszéki tárgyalás alapján elverje a port a protestánsokon. A szerző fantáziájában törvényszékké alakult országgyűlés előtt Lölkös Szeverinus ügyvéd előadván a protestánsok követelményeit, a kath. prokurátor pedig a maga allegációját, az országgyűlés a következő ítéletet hirdeti ki a civódó felek előtt. Mivel a bécsi, nikolsburgi és linci békeszerződésekből, valamint egyébb 1 el— mutatott okiratokból nem tűnik ki, hogy a protestánsokat a vallás szabadság megilletné : ennélfogva törvényes állapotukban (!) továbbra is meghagyandók. Minthogy továbbá a protestánsok által állítólag szenvedett injuriák és üldöztetések bebizonyítva nincsenek, de annál világosabban kiderült, hogy a protestánsok a szentesített törvényeket nem tartjak tiszteletben; minthogy másrészről panaszaikkal az országgyűlést folytonosan zaklatják, s annak működését megnehezítik: ennélfogva megtartván az 1604-ben és 1715-ben megállapított jogaikat és praerogativáikat, ezentúl semmiféle ügyökkel az országgyűlésnek ne alkalmatlankodjanak. A legingerültebb és legtürelmetlenebb a kath. irók között Magyar Dániel Györffi József egész határozottsággal állítja, hogy a Magyar Dáhicl álnév alá Szeitz, a hires egri szervita rejtőzött, valamint egy 1792-ben megjelent röpiratban is olvassuk, hogy Magyar Dániel álnév alatt Szeitz Leó irt; de Szeitz ezt tagadja. »Némelyek — úgymond — azt is fogták reám, hogy én voltam az a Magyar Dániel, ki a protestánsok ellen valamenynyire keményebben irt; de én kész vagyok akármikor is azon megesküdni s életemet is belékötni, hogy én nékem se hirem, se tanácsom nem volt abban a mun-