Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-11 / 11. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. m A rom. kath. propaganda által ez a gócpont itt, a mi vidékünkön megtaláltatott, egy sajátságos és eléggé nem fájlalható viszonyok között levő egyházunkban, mely eddig még csak mint filia szerepelt, de ez idószerint már a körül belül 140 lelket számláló egyedül idvezítő egyház híveinek számára egyik érsekség által egy templom építésére tizenegy ezer forint van kiutalva, s biztosra vehetjük, hogy a fénynyel és pompával felépítendő templom nem fog sokáig plébánus nélkül hagyatni, s rövid időn a már több éven működő kántor mellé a pápista pap is sorakozik. Itt már önkéntelenül is felmerül előttünk az a kérdés, honnan meríti a róm. katholikus propaganda a maga hódító hatalmát, s minő eszközökkel juttatja sikerhez a proselyta-csinálás művét? Mindenekelőtt korunk anvagelvüségének fegyvereit viszi ellenünk csatába. Az emberi önzésre és szűkkeblüségre fekteti a fősúlyt és itt nem is vall kudarcot, mert a mi protestáns egyházunk pusztán csak a hívek áldozatkészségére támaszkodik, és ezt a belhivatalnokok javadalmazása, a soha nem szűnő közmunkák, a jótékony intézetek felsegélyezése, a domesztikai ellenszenves kivetés, stb. által főleg a mai terhes és összeroskadással fenyegető anyagi helyzetben túlságosan is igénybe vévén, nincs mit csudálni, ha a hitben nem erősek, a protestáns egyház hitelvei és feladata körül tájékozatlanok sietnek megszabadulni az unott terhektől s a kecsegtető ajánlatoknak s hitegetéseknek ellentállani nem tudván talán nem is akarván, mennek oda, a hol nem kell papot és rektort fizetni, nem kell építkezésre adózni, saját és jószáguk erejével izzadni, nem kell domesztikát fizetni, hanem mindezeket helyette más végzi, sőt ha az építkezéseknél vagy javításoknál dolgozik, busás napszámot kap. És itt mindezt tettleg be is váltja a róm. kath. propaganda, ott van a templom építésére szánt 11,000 frt, ott van az érsekség költségén felépült kántori lakház és iskola helyiség, melynek ez évben történt javítására ugyancsak az előbbeni pénztár 500 frtot adott az ezen összegből megvásárolt építési anyagok szállításaért, valamint a teljesített kézinapszámokért is kettős díj fizettetett a proselytdknak, mert más emberfia sem fuvarosnak, sem napszámosnak be nem vétetett. Kántor fizetésről szó sincs. Nagyon valószínű, hogy a plébánus is ingyen végzi cifra ruhájában a tömjénfüstös szertartásokat. Most már hasonlítsuk össze ezen helyzettel a mi ott fennt álló egyházunk szükségletének csak is egy részét. A nem rég épült lelkészi lak összeomlással fenyegetvén, tetemes költséggel javítandó; a templom — mely szintén a hívekerőfeszítésével emeltetett — befejezésre vár ; a harangok elhelyezendők, mert most faállványon az utca közepén fedél nélkül függenek. Mind ezeknek költsége az egyháztagok természetben teljesítendő igás- és kézi-munkáján kívül nagv összeget tesz ki s miután a mondhatni semmi jövedelem forrással nem rendelkező egyház pénztára ezen összeget nem fedezheti, ismét és ismét a hívek zsebét kell igénybe vennie. Van is láttatja, van is sikere a róm. kath. propaganda ezen hadviselésének. Ilyen például, hogy van már olyan egyházunk, melyben a vízkeresztet az ev. reformátusok még csak délig, a másikban már egész napon ünnepélyesen megülik, mert — úgy mond a róm. kath. propaganda szája — »nem tudni bizonyosan karácsonyban vagy vízkereszt napján született-e a Krisztus, jobb tehát mindkettőt megszentelni, mint sem bűnt követni el a bizonytalanság miatt.« Mily diplomatikus fogás, ily ürügy alatt csempészni be a protestánsok közé a »Vizkeresztcc, e kiválóan pápista ünnep megszentelését. A másik elszomorító tény az, hogv a tőlünk áttért szülők, hét éven felül álló — és így magukkal nem vihetett — gyermekeiket hitfelekezetünk iskolájába vallás órára sem bocsátják. Járnak azok a pápista kántor elé, s hogy ott minő vallásos elvek és ceremoniális szokások gyökereztetnek meg náluk, azt mondanom sem kell. Es a mint az illető lelkipásztor nyilatkozatából kivehető, ő ugyan tett erről — a kir. tanfelügyelőnél — jelentést, de azzal utasíttatott el, hogy ezt a hitfelekezetek maguk között hozzák tisztába. Végül a domesztikai fizetéssel való izgatás is megtermelte reánk nézve keserű, a róm. kath, propagandára nézve édes gyümölcsét, mert az említett filiában, egyike a legjobb módú gazdáknak, oly makacsul megtagadta a reá eső csekélység befizetését, hogy inkább átmenni kész a pápistákhoz, mintsem ezt a kicsike áldozatot meghozza. Természetes, hogy ily előkelő ember példája ragadós s megtörténhetik, hogy e gyülekezetünk Yg-dát magával viszi. Kérdés: minő ellen- és óvszer alkalmaztassék ezen liloxeraszerű veszedelmes pusztítás ellen?! A mi a protestáns hívek vállaira nehezülő terhekből kovácsolt érvet, az ezektől mentesség-Ígérgetésével kedvezően előkészített talajt illeti, egyéni véleményem az volna, hogy a hol az építkezések s más rendkívüli szükségletek teljesítése által túlterheltség mutatkozik, s világosan bebizonyul, hogy ez a hívek áldozatkészségét, munkaerejét annyira kimeríti, miszerint az a