Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-26 / 9. szám

dokok előtt tartott jan. 4-iki beszédében kiemelte a pápa azt az áldást, dicsőséget és fényt, mely a gondviselésszerű pápaságból Olaszországra háramlik, mi mellett, úgy látszik, az inquisitió százados embertelenségeit öl cz alkalommal eltekintett a szent atya 1 Nagy hangon arra intett, hogy csak a pápaság Olaszország dicsősége ; az .az igazság, hogy csak a pápasággal egyesített Olaszország érezheti a közvetlen közelből annak üdvös hatását s érdemelheti ki az egész kath. világ szeretetét és tiszteletét, míg a pápától elszakítva belsejében zavarok keletkeznek s a külföld előtti tekintélyében hanyatlik, úgy hogy minduntalan nehezségekkel és akadályokkal fog találkozni. A magyar püspökök deklamátióiról, a melyeket Helfy és Irányi eléggé alaposan megvilágítottak a képviselő házban, nem szól Pellegrina. Éles ellentétet von legvégül Pellegrina a Pecci-család gazdagsága és pompája, s Róma városanak elzüllött női- és koldus világa között, a melynek enyhítésére a pápa állítólag semmit sem áldozik. Ugyancsak jan. hó 19-én a királyi pár egy uj poliklinikumnak alapkövét tette le, a melyre égető szüksége van Róma városának. A liberális sajtó rögtön vezércikkezett ez alkalomból, s éles párhuzamot vont a fényes jubileumi mise s az alapkő letétele, vagyis az egyiknek merev önzése, s a másiknak az emberiség magasztos céljait előmozdító önfeláldozása között. A diplomaták közül egyedül Crispi volt az, ki nyíltan kijelentette, hogy az olasz nemzetre nem létezik többé római kérdés, a helyett Német- és Angolországról helyesen mondja Pellegrina: ;>Ez hát ama Németország hiterős meggyőződése, mely Luthert s a reformátiót szülte, s ez a bibliaerős Angolországnak protestálása egy döntő órában, hol minden attól függ, vájjon szilárd álláspontot foglalunk-e el!?« 2. Spanyol evangelizáció. Bernstorff gróf ,Evangy. élet Spanyolországban* cím alatt legközelebb egy figyelemreméltó füzetkét adott ki, melynek közvetlen tapasztalatokon s Fliedner spanyol madridi lelkészszel való folytonos érintkezésén alapuló hiteles adatait Luthardt K. Z.-ja érdekesen ismerteti. Az a szabadság és kedvezmény, a melyben az evangy. mozgalom a köztársaság részéről részesült, nem áll fönn többé a boiirbonok viszszatérése óta. Sok nehézségekkel találkoznak azóta a protestánsok a kormány részéről, s ugyancsak felülről nagy nyomást gyakorolnak a népre. További akadályai a spanyol evangelizációnak a nép csekély műveltsége s alacsony erkölcsi állása, az evangyeliumi kultus különfélesége, a vasárnap ker. megünneplésének hiányossága, végül a jezsuiták fáradhatatlan ellenmunkálata kivált az iskola terén. Mindamellett előre halad a spanyol evangelizatió műve, ha nemis oly rohamosan mint előbb, de csendesebben és óvatosabban. Madrid városában 1870. évben csak egy ev. kápolna volt, most már 6 van s egész Spanyolországban 60—70 evangy. gyülekezet vagy legalább is missziói állomás áll fönn, míg a tagok számát Fliedner lelkész 12 ezerre teszi. A német miszszión kívül még egy anglikánus-püspöki, skót, amerikai-kongregationalistikus, methodistikus és oaptista miszszió működik Spanyolországban. Madridban egyedül a német misszió az, a melynek saját háza, kápolnája, nép-és felsőbb iskolája, árva- és kórháza van. Az ev. iratok közül említendő Fliedner lapja, melynek 350 előfizetője van, s az evang. könyvkereskedés is nagyot lendít az evangyélium ügyének előmozdításán s az iskolaügy megjavításán. Madridon kívül még Cordova, Sevilla, Cadiz, Jerez, Malaga, Granada, Valencia és Barcelona városokban vannak gyülekezetek, a melyek azonban még mindig rászorulnak a külföld segítségére. A spanyol evangelizáció műve Fliednerben szerencsés és buzgó kezekre van bízva. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. r Luther Elete. A művelt közönség s különösen az ifjúság számára. Irta dr. Masznyik Endre theol. akad. ny. r. tanár. Ara 2 frt. 40. A már egyszer lapunkban is jelzett mű, mely a szerző-sajátjaként Pozsonyban jelent meg, immár teljesen befejezve fekszik előttünk. A munka báró Prónay Dezső ev. egyetemes felügyelőnek van ajánlva s a címlap és az előszó szerint is a művelt közönség és különösön az ifjúság számára van irva. 23 ívnyi terjedelemben ismerteti Luther életét négy nagyobb fejezetben mutatván be a hit növekedő, a hit viaskodó, a hit diadalmaskodó és végül a hit elnyugovó hősét. Forrásul Luther iratai mellett Melanchtonnak, Mathesiusnak, Köstlinnek, Plitt-Petersonnak, Langnak, Meurernek, Nisardnak és lakolnék stb. munkái szolgáltak s mint szerző megjegyzi ezek alapján »lehetőleg önállóan s részben egészen sajátos felfogással igyekezett a nagy hős életét megjeleníteni « egy oly közönség előtt — mondja másutt -— a mely a protestantismus ideális jelentősége s hivatása „iránt érzékkel bir.u Őszinte örömmel is vettük a munkát s azzal fogadtuk főleg két okból. Először azért, mert végre-valahára a nagy Luthernek is bírhatjuk rendszeres nagyobb munkában feldolgozott életrajzát, mely egyszersmind korának is története; másodszor, mert kapunk egy, általában erős hittel, vallásos kedélylyel, a reformátor kiváló alakján csüggő kegyelettel, lelkesedéssel és lelkesitőleg irott művet. Látszik, hogy szerző megértette s méltányolni is tudja Luthernek történeti rendkívüli jelentőségét és eléggé ki is domborította a reformátornak hatalmas egyéniségét. Különösen szép Luther lelki harcának psychologiai rajza, vagy a wormsi birodalmi gyűlésen való szereplése stb. De aztán szem elől tévesztette azt, hogy Luther alakja, jelleme, működése önmagában is már oly impozáns, hogy ő köréje színfalakul csak a tiszta, objectív történeteket kell állítani és föléje világításul az evangéliumnak örök fényű napját s itt nincs szükség semmiféle görög tűzre, készakarva való hatásvadászatra és kirivó színekkel festett papiros vagy durva vászon kulisszákra. Kiknek akart szerző írni? A népnek? Mert több helyütt keresett népiessége ezt a kérdést is jogosulttá teszi. Pedig műve népkönyv nem lehet, mert viszont a legtöbbször jóval magasabb légkörben mozog, mintsem a kevésbé képzett olvasó oda követhetné. A művelt közönségnek ? A címlap ezt mondja. A művelt közönség azonban megkívánja, hogy egy Lutherről elejétől végig, az első betűtől az utolsóig teljes komolysággal, lendületesen, szépen s bizonyos fennköltebb méltósággal irjon valaki. Objectiv történetet nyújtson s ne csupán a fő alakot, hanem a körüllötte csoportosult eseményeket is tudja tárgyilagosan és történeti jelentőségüknek megfelelőleg megítélni és méltányolni. A történetírónak el kell teljesen enyésznie a maga alanyi rokon- vagy ellenszenvével, a tárgyalás menetéből majd kitetszik egyik vagy másik úgyis. A parenetikus célt is éppen a legtárgyilagosabb előadással sokkal inkább elérjük, mintha minduntalan az oktató összeráncolt ábrázatával, vagy a minden áron lelkesítni akarónak nagy hangjával lépünk