Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-26 / 9. szám

költői hangú intelmét, melyben a tiszta erény ápolására s honleányi kötelességre hívja fel a nőket. A másik felolvasását az egyesület 1888. január 29-én tartotta. Az első felolvasó Kovácsi Antal tanár volt. »Luxus a nevelésben« címen érkezett. Mindenben luxust űzünk. Ruházatunkban, ételünkben gyermekeink nevelésében is. A nevelés célja, hogy a gyermek testi és szellemi tulajdonságait, erőit fejleszszük, növeljük, hogy a kifejlesztett tehetségek után életüket széppé és hasznossá tudják tenni. Vájjon jelen nevelési módunkkal tudatával bírunk-e ennek? Vájjon eszünkbe jut-e, hogy fiainkra, leányainkra az életben küzdelem vár, melyet csak kitartó munkával vívhatnak meg? A gyermekek iránti gyöngédségből, helyesebben gyöngeségből nem készítjük el eléggé a küzdelemre ahelyett, hogy önerejük fejlesztésére utalnók, magunk lessük el szükségeiket s azokat vagy tudtokon kívül vagy tudtokkal kielégítjük. Gyermekeinkben oly vágyakat, ábrándokat ébresztünk fel, melyeket ők az életben nem valósíthatnak meg. Reményvesztett elégületlenek lesznek, vagy ha élénk természetűek, megrögzöttek vágyaik és kívánságaik kielégítéseért. Luxust űzünk gyermekeink nevelésében az által is, hogy igen sokat tanítunk nekik. Fiaink tanulási rendszerét a törvény szabályozza. Erre nincs tehát befolyásunk. Mivel korunkban a tudomány virágzó állapotban van, szeretnők, hogy leányaink is minél többet tanuljanak. Minél többre, minél korábban akarjuk megtanítani leányainkat. A gyermek-szobákat tudomány műhelylyé változtatjuk, hol a tudományt gyártjuk velük. Az ilyen korán szerzett ismeretek fejükben korán elmosódnak. 16—17 éves leányaink tudományosan képzetteknek látszanak. A rövid köntöst hordják ugyan, de viselkedésükben éretteknek, fejletteknek akarnak látszani. Ezért van, hogy ma már a 20 éves szép leány vén leánynak tartatik s a 22 éves fiú, a fiatalság természetes mulatságait pl. a táncot és társas játékokat hozzá illetlen gyerekségnek tartja. Luxust űzünk az okossággal is, midőn a tanítás azon elvét, hogy a gyermekeknek csak olyan dolgot tanítsunk, a melyet megértenek s mindent úgy tanítsunk, hogy a gyermekek megértik, átvisszük a nevelésre is-. Olyan dolgokat tanítunk nekik, melyeket nem értenek meg. így okosdiakká lesznek, s a maguk hibáit is erényekké tudjak kiokoskodni. Nem tartja lehetetlennek felolvasó, hogy a társadalomban előforduló bűnöknek, az igaz hit hiányának is ez a gyermeki rationalismus az okozója. Életpályájuk megválasztásában is luxust űzünk. A hivatalok nálunk tisztességesekre és nem tisztességesekre osztatnak; emezekhez számítják a kézművet, amazokhoz a különféle hivatalokat u. m. ügyvédséget, tanárságot, erdőszetet stb. Emezek lenézik amazokat. A szülők gyermekeiket azért adják iskolába, hogy tanulmányaik után majd a tisztességesebbnek hitt hivatás utján szerezzék meg kenyerüket. Nem nézik, hogy gyermekeiknek mire van hajlama. Azt hiszik a szülők, hogy tisztességesebb a tintás ujj, mint a csirizes ujj. A leányok életpályája megválasztásában kevesebb befolyásunk van, mint a fiukéra. Azért úgy kell nevelnünk őket, hogy bármely életpályán, bármely életkörben feltalálják magokat s akár tisztes, akár kevésbé tisztes foglalkozású férj mellett tiszteletre méltók legyenek. Utána Grátz Mór kolozsvári evangelikus lelkész olvasott fel: »Egy reformátor családi körébena címen. Egy szellemdús hölgy — így kezdé felolvasását — ki a római kath. egyházba tért át, azt mondá a szegények és betegekhez érkező protestáns lelkészről, hogy nem tudni honnét jön ő, holott a kath. lelkész az áldozó oltártól jön. A felelet e nőnek, ki irtózott a szörnyű dolgot kimondani: a szegények és betegekhez érkező protestáns lelkész tán épen feleségét csókolta meg. Ilyen szavakkal itélte el egy hírneves egyháztörténet-iró a papnőtlenséget. Ez a természetellenes intézmény alig érdemel jobbat. A keresztyénség első századaiban a papok megnősültek 1073-ig. Ekkor VII. Gergely pápa azt megtiltotta. A házasságra lépést a reformátorok kezdették, meg. Zwingli, Kálvin, Dávid Ferenc megnősültek. Luther is. E nagy reformátort mutatja fel felolvasó családi körében. Érdekes dolgokat említ fel, melyek igen jó hatással voltak a szép számú hallgatóságra. Nejét szerette. Róla írja: »Az én Katám szót fogad nekem mindenkor s bizony nem adnám szegénységemet Krésus király kincseiért.« Máskor »Katám neked jámbor, jó férjed van, a ki szeret téged s te császárné vagy.« Házassága belső áldott szövetség vala. Hat gyermekkel áldotta meg az ég. Gyermekeit szerette, tréfálva játszva járt közöttük. Igen le tudott szállani a gyermeki gondolkozás körébe a komoly férfiú. Ennek bizonyságául 4 éves János fiához írt kedves levelét idézi. Azonban szigorú is tudott lenni gyermekeihez. O mondá ki és gyakorid, hogy »az alma mellé a vesszőt is oda kell tenni.« »Inkább holt fiam legyen, mint neveletlencc így, szólt egyszer. Háza szigorú fegyelem alatt állott. Midőn 13 éves Lenke leánya karjai között elhunyt, a ravatal körül állókhoz így szólott: »Bizony élő szentet küldtem a mennyországba. Oh vajha nekünk is ily halálunk lenne!« Tanári fizetése kevés volt s még is maradt halála után 7—8 ezer forintja. Ez azonban nem a bőkezű Luther érdeme, hanem takarékos nejéé. Szomorúságában a zenéhez folyamodott, mert a zene elűzi, mint mondja, a szomorúság lelkét. Szerette a nagy természetet. Példát adott arra, hogy milyen legyen a protestáns papi hajlék: a tiszta erkölcsiségnek veteményes kertje, melyre az egész gyülekezet szeme tekint, mely nemesítőleg kell, hogy hasson az egyházközség minden tagjára. Felolvasónak Ferenc József püspök ő méltósága meleg köszönetet mondott az egyesület nevében, hogy Luther családi életét oly szépen megismertette. Ezekben kívántam a nagytiszteletű szerkesztő úr becses lapját tudósítani. Ha még megemlítem, hogy az »Unitárius Közlönycc 2-dik száma második kiadást ért, a mi nem mindennapi esemény protestáns néplappal, azt hiszem bő tudósítást írtam e jóravaló egyesület működéséről. Kolozsvár, 1888. febr. 10-én. Dézsi Mihály. Dr. Sommerville az alföldön. Február hó 15-dikén felejthetetlen szép ünnepe volt a viező-tiíri ev. reform, gyülekezetnek, sőt mondhatjuk, egész városunknak. Dr. Sommerville András, a világhírű skót pap és hittérítő, e napon másodízben szerencséltetett bennünket látogatásával. Hogy Magyarországon még sehol sem gyakorolt ezen páratlan nagy kegyében részesített bennünket, ennek, mint azt az e napon tartott s a csontok és velők megoszlatásáig hatott, lélekből fakadt és lelkeket meghatott felejthetetlen örökig'azságu beszédének bevezető részében maga is kiemelé, az volt egyik főindító oka, hogy midőn február 2-dikán első látogatása s beszédtartása után szívélyes házigazdája, Turgonyi Lajos lelkészünk őt a vasúti indóházhoz kikísérte, ez előtt azon vágyát fejezte ki, miszerint ő, bár eddig még mindenütt szívesen látták és sok ember előtt beszélt, de itt a magyar alföldön, a kálvinis-