Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-19 / 8. szám

csak ott láttunk, hol a tervek mellett tettekről sem feledkeztünk el. Ezért véghetetlenül nagyobb örömmel fogadtunk volna bármi csekély lépést a valósítás felé, mint a bár legnagyobb, de akadémikus értékű — fejtegetéseket. Négy éve már, a mióta a Közalap áldásosán működik, s íme az elébe kitűzött célok egyikére: v

a nyugdíj-intézet megalkotásának előmozdítására* még egy fillér sem jutott. Mintha a szükség itt érezhető sem volna; mintha a nyomor nem lenne egyre kiáltóbb, mintha a lelkészek özvegyei, árvái nem esengenének a a segély után! Tetemes segélyt kap minden kitűzött cél, csak ennek nem jutott ez ideig. Holott, ha az első évben mindjárt e célra, ha nem is nagy, de csak 5000 frt összeg tétetett volna is félre, s ez eljárás következetesen folytattatott volna: a nyugdíj-intézet számláján ma nem 800, hanem 21—22 ezer frt állana, s az ujabb zsinatig, a meddig a kérdés látszólag elodáztatott, könnyen 50—60 ezer frtra nőhette ki magát, minden egyébb hozzájárulása nélkül is. Ez aztán alapját képezhette volna egy életrevaló tervezetnek, s elég vonzó erővel bírt volna azokra is, kiknek érdekük forog szőnyegen a hozzájárulásra nemcsak, hanem a lelkes felkarolásra is, mely nélkül nagy alkotás még soha sem jött létre, s nem jön ezutánra sem. így azonban az újabb zsinat is csak tabula rasat talál, lehet hogy elkészített földet, de a melyből hiányozni fog az a mustármag, mely terebélyes élőfává növekedni volna hivatva. Tagadhatatlan igazságnak látszik előttünk, hogy a törvény világos és félre nem érthető szavai az egyetemes nyugdíj-intézet megalkotását egyáltalában nem teszik a közalap feladatává, hanem igenis egy ilyen nyugdíj-intézet ?negalkotásának állandó segély által előmozdítását. Ez pedig nagy, sőt mondhatnám óriási különbséget képez. E megalakítás előmozdításához tartozott volna — szerintünk, s a törvény világos szavai szerint is — a közalap minden kiosztásra jutott összegéből egy bizonyos hányadnak állandó segélyül letétbe helyezése; s ez többet lendített volna magán az ügyön, mint akár száz, sokszor halvaszületett, terv. Inkább pénz terv nélkül, mint megfordítva. A második — és nem első — lépés lett volna aztán a tervezet elkészítése. Erre nézve először szerettük volna ismerni a statisticai adatokat (milyeneket annak idején a pesti főesperes beszerzett), nevezesen: hogy hány lelkészi állomásunk van ? hány évesek a lelkészek (10—10 évenként felvéve)? hány nős? hány családtalan ? Mennyi papi özvegy van jelenleg ? menyi árva? mennyi az évi lelkészi-halálozás középszáma? Ebből megállapítani, mi az első év szükséglete, s mi lesz a maximum elérése idején ? Ezen s ehhez hasonló kérdéseket a kiosztott kérdő íveken rég beszolgáltatta volna a lelkészi kar, s erre építve, tudnánk mire építünk. Most egy egyházmegye viszonyaira van az alkotva; pedig a fölött senki sem kétkedhetik, hogy e viszonyok egyházmegyénként, s így az egész országban is nagyon különbözők. A közzétett terv alól tehát az alap látszik hiányzani. De nélkülözünk abban, mint nyugdíj-intézetben egy igen fontos elemet, t. i. a fenntartó tersületek hozzájárulását! Igaz, mondhatná valaki, hogy a közalap által adandó állandó segély lényegében nem egyéb, mint a lelkészi hivatalokat fenntartó testületek évi kötelezettségének megváltása; mert nem alakult még nyugdíj-intézet, melyet csupán a tagok maguk tartottak volna fönn. A nyugdíjazás, vagyis a kihasznált erőnek félretétele, nemcsak, sőt épen nem a nyugdíjazandónak, hanem sokkal inkább s valójában épen a hivatal ellátása, s így a hivatok fenntartó egyediség érdekében történik. Sőt a kegyelet úgy hozná magával, hogy ez a testület az árván maradó család segélyezéséről is gondoskodjék. Ez okból sajnálattal nélkülözünk a tervezet 3 —ik §-ában egy pontot: f) »a lelkészi hivatalt fenntartó egyház évi állandó járulékacc, s egy: g) pontot, mely minden nyugdíjazás eseténél, a fenntartó testület által befizetendő — tőkésítendő — összegről szólana.« Nézetem szerint egy ily — reális alapon — alakított nyűg- és gyámintézet az, melyet állandó segélylyel előmozdítani a közalap hivatva volna. Nem lehet az, hogy ily nagyszabású intézet csak a tagok — elismerem — csekély befizetéseire s bizonyos segélyen alapuljon. Ez támogathat,. de alapot nem képezhet. Ha pedig akarjuk a célt, akarnunk keli az eszközöket is. Ha pedig a konvent az adandó segélylyel épen a testületek kötelezettségét akarná megváltani, úgy az nem maradhat 1 o°/0

, hanem legalább is 20°/o

-ben volna megállapítandó. A legelső lépés volna tehát — ha célt érni akarunk — az e célra nyújtandó állandó segélynek nemcsak megállapítása, (a mi egyelőre io°/0

-el meg is történt), hanem ez összegnek a kiosztás minden évéről a letét számla „lelkészi nyugdíj pénztáru

címére való elhelyezése. Vagy még helyesebben, ha a jelen szükségei előtt sem zárjuk be füleinket, ez összeg telének letétbe helyezése, felének pedig az