Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-12 / 7. szám

de unalmas szónok lenni, a mely utóbbi azonban ritkán sikerült neki; de itt ha valamely jelesünk emlékét kell dicsőíteni, legyen az oly jelenség, minő egy Széchenyi István, egy Vörösmarty, vagy legyen a csendes önfeláldozásnak oly megható példája, minő egy Reguly, egy Csorna Sándor — itt mindezeknek hasonmása, a velők együttérző, együtt szenvedő, egy halhatatlanságra törekvő emberbarát és hazafi áll előttünk s tolmácsolja szívünk legrejtettebb érzelmeit. Felette jellemző, hogy az öreg Fáy Andrást — régi táblabíró világunk e legszetetreméltóbb, legkimagaslóbb alakját is, — ő akarta parentálni, fényes elégtételt nyújtandó azért a sokat ócsárolt Falu jegyzőjeért; de már nem juthatott hozzá s epigonnak, nekem jutott később e hálás, de erőmet felülmúló feladat! Eötvösről mint kormány fér fiúról csupán néhány szóval emlékezik meg. Második miniszterségének idejéből, a népoktatási törvény megalkotásának történetéből emel ki egy-egy epizodot, a melyeknek ő maga, mint ama törvényjavaslat országgyűlési előadója, tanúja volt. »Eötvösünk — úgymond — ki neve hírét kötötte a törvényhez, isteni béketűréssel engedte magát akárhány részletben megveretni. O bele foglalta pl. a kisdedóvókat is, melyeket ki kelle törülnünk, mint nem az állam, hanem a társadalom körébe tartozó intézményt. Cserébe kaptuk érte a Csengery polg. iskoláit. Kétséget sem szenved, hogy sokat nyertünk e cserével. Igaz, hogy a közoktatási törvény abban némileg különbözik egyéb törvényektől, hogy nem kell, mert nem is lehet, azonnal végrehajtani s voltakép csak egy programmot képez, melynek teljes életbeléptetéséhez sokszor évtizedek kívántatnak. S ha az így van, akkor a kisdedóvó intézeteknek az országban elterjesztése is ily programmszerűen ott maradhatott volna a törvényben. De míg ezt egyleti téren a társadalom, mint látjuk, heves buzgalommal pótolgatja, addig bizonynyal hiába várnánk, hogy önszántából polgári iskolákat is emeljen a nem tudós pályára törekvő középosztálynak s azelőtt tisztán házi nevelésre szorítva volt leányainknak, e nélkülözhetetlen pótolhatatlan kisegítőjét. A nap, melyen a sokat törvény erejére emelkedett, Eötvösnek. Úgy látszik, közel halálát sejté, dott-, reszketett e sikerért. Áldásos következményeit ő természetesen már nem érhette meg; mi is csak részben érhetjük meg. Hisz megírta előre : »ki életét magasb célnak szenteli, ne várja, hogv önmaga fogja éldelni gyümölcseit.« (1842). A mit megértünk, a mit ma éldelhetünk belőle, azt neki köszönhetjük. De egyúttal egy szent kötelességet hagyott reánk, mely, ha nem csalódom, ez ünnepélyes percben is ide összehozott bennünket, mely kísér szünetlen rögös pályánk különböző utain, új erőt ad, mikor már roskadoznánk, s minden külfénynél drágább pályabért tart előnkbe, ha csüggedés kisértene. Nekünk folytatni kell azt, amit ő megkezdett, előbbre vinni az ő munkáját. hányatott javaslat végre legboldogabb napja volt annyira aggó-KONYVISMERTETES. Erkölcsiség szabadali arat nélkül. Irta dr. Orey János Debrecen ifj. Csáthy Károly. 18Sj. iy6 lap. Ára 1 frt 20 kr. Philosophiai munkát írni nálunk nagy ritkasság s még ritkább oly bölcsészeti mű megjelenése, mely nem tankönyv, tehát nem iskolai használatra van szánva. Régen megírták azt rólunk, hogy nem vagyunk philosophus íaj s a tapasztalat is azt igazolja, hogy nálunk a bölcsészeti stúdiumok azon néhány disciplinából telnek ki, melyeket a középiskolában ránk szab a tanterv s az akadémiai cursuson előir a tanulmányi rend. Ily körülmények között épen nem lehet csudálkozni, ha a philos. tudományok mezeje parlagon hever és a létező két szakfolyóirat (»Philos. Szemle«, ^Bölcseleti folyóirata) nehány philos. szaktanár és műkedvelő kivételével a művelt közönség olvasmányai között csak elvétve található. Szerzőnk kísérlete már csak azért is erkölcsi elismerésre méltó, hogy egy teljesen elhanyagolt mezőt vett művelés alá s azon egy külön darabot fogott fel. Monographiát adott. A könyv tartalma egy rövid bevezetésből és négy fejezetből áll, melyek i-jében tájékozást nyújt az erkölcstan terén; 2-ikában a kötött akarat elméletével ismertet meg; 3-ikában a kötött akarat elméletének tudományos jogosultságát bizonyítja; végül a 4-ikben a kötött akarat elméletének alkalmazását kisérti meg a bölcsészeti erkölcstanban. A Bevezetés dicséretes tömörséggel mutat rá a kérdés fontosságára, constatálva azon figyelemreméltó tényt, hogy az emberi elme soha se unt bele, bár sokszor hiában tépelődött velők, oly kérdések fejtegetésébe, minők a világ eredete, az Isten létele s a szabad akarat. Gyakorlati szempontból az erkölcsi életre való kihatásában kivált a szabad akarat kérdése nagyon fontos. Az államférfi, a törvényhozó, a nevelő, sőt minden ember érdekelve van azon kérdés által, hogy akaratelhatározásunk s abból folyó tetteink minden külső és belső indító okoktól függetlenül vagyis szabadon, önkényszerűleg mennek-e végbe, vagy pedig, mint mások vélik, akaratelhatározásunk és így azzal együtt tetteink is megelőző külső és belső indító okok következményei ? Á nagy érdekű kérdés biztosabb alapra azóta tereltetett, mióta a lélektan az elmélkedő alanyias módszer nyűgéből kibontakozva, tapasztalati adatokat szolgáltat rendelkezésünkre és a statisztika a lelki tudományok s különösen az erkölcstan terén mindig több és több tapasztalatot hord össze annak bizonyítására, hogy a szellem világában ép úgy törvény és rend uralkodik, mint a természeti tünemények országában. Az erkölcstan terén való tájákozás azon célból van előre bocsátva, hogy a kérdésnek ethikai alap vettessék. Futólagosan tárgyalja a jó és rosz, a természeti és erkölcsi rosz fogalmait, miközben minden himezés-hámozás nélkül nyíltan kimondja eme sarkalatos kérdésekről való nézeteit. »Az ember — így kezdi fejtegetéseit — minden dolgot önönmagához mér.... A gyönyörteljes érzést mivel az nekünk jól esik, tetszik, annak fennmaradását óhajtjuk: jónak, a fájdalmas érzést, mivel nekünk roszul esik, kellemetlen s tőle mennél hamarabb menekülni szeretnénk: rosznak nevezzük.« (n. 1.) A jónak és rosznak e közéleti meghatározását mint »fejtegetésére nézve egyenesen kivánatos«-at, miután szerzőnk magáévá teszi, folytatólag a természeti és ^rkölcsi rosz