Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-02 / 1. szám

maradt. A rationalismus korszakával kezdődik a szabadabb vizsgálódásnak, de a mellett egyszersmind az egyéni önkénynek kora is. A vallásos tekintély s általában a keresztyén igazságnak természetfeletti tekintélye helyet engedett az egyéni emberi ész tekintélyének, mely az elvont szabad egyéniségnek egyeduralmát jelentette a vallás dolgában. Ezen rationalismus megtörését e század elején megkezdette a német klasszikai irodalom s annak érzéke minden életeleven iránt a természet és történet világában általában; főleg pedig megingatta annak alapjait a Schellingféle, istent és világot azonosító bölcsészet mellett azon vallásos ujjáébredés, mely e század elején pietistikus színezetét hova tovább letéve a népélet minden rétegeire kiterjedett s hangsúlyozta az egyetemes keresztyénit a szűkkeblű felekezetivel szemben. Tétettek ugyan kísérletek már a múlt században is a rationalismus megtörésére : nevezetesen a würtenbergi theologusok bibliaimystikai iránya továbbbá az orthodox bibliai irány 5

) s végül a kantoskodó rationalisf

i

) és bibliailag észszerű supranaturalismus 7

) részéről; azonban ezekben nem volt meg a kellő alap a rationalismus hideg és rideg észszerűségének legyőzésére s az igazi vallásos bensőség, a vallásos-erkölcsi érzület fölébresztésére. Ezen mély benső vallásos szellem egyesülve az új tudományos szellemmel Schleiermacherrel tűnik fel a theologiában, kinek »beszédei« 1799-ből új felfogást, új szellemi életet jelentenek annak mezején, úgy hogy a legújabb theologia kezdete teljes joggal Schleier macher beszédeinek megjelenésére s nem, mint Schwarz akarja, »Strauss, Jézus életének megjelenési évére« 1835-re tehető. A legújabb theologiában hét irányt lehet megkülönböztetni, melyeknek mindegyike egy-egy igazságot képvisel az egyházi tan vagy a keresztyénség helyes felfogására nézve, s lépésről-lépésre ki lehet mutatni, mily termékenyítőleg hatottak, egymást kiegészítve és javítva, az egyházi élet fejlesztésére, főleg pedig a vallástudományok átalakítására. Ennyiben a létjogosultságot tolok megtagadni nem lehet, s különben is a valódi protestántismus a theol. tudomány körén belül minden exclusiv magatartásnak vagy pláne csalhatatlan álláspontnak, melynek a fanatikus türelmetlenség az ikertestvére, esküdt ellensége ; ép azért a ki az egyházi közösséget bármely párttal vagy theol. iskolával azonosítja, az ugyanazon hibába esik, melylyel a jezsuitismust és ultramontanismust vádolja a történelem. Hiszen a szellem szabadságában, a különböző felfogások változatosságban fekszik a prot. theologiai tudomány legnagyobb erkölcsi ereje s bármely nyomás vagy tekintély ennek halálát s a római csalhatatlanság tanának cultur- és egyházellemes elfajulását jelenti ! Az egyes irányok jogosultsága mellett azoknak jótékony befolyásáról az újabb theologia mint tudomány fejlődésére külön fogunk megemlékezni. A hét irány következő: a) schleiermacheri iskola, b) a hégeli iskola spekulatív theologiája, c) a közvetítő theologia, d) a modern rationalismus, e) Ritschl A. moráltheologiája, f) a modern confessionalismus, g) a bibliai realismus, mely irányoknak egymást kiegészítő áldásos működésében áll a XIX-Ík század virágzó theologiája. Landerer8

) a XlX-ik század theológiájában megkülönbözteti a keresztyén dogma a) restaurátiójának, b) tagadásának s c) reformjának korszakát s Pfleiderer 4) Bengel, Crusius s a Rothe által magasztalt Ottinger. 5) Gőze, Haman, Lavater stb. 6) Flatt, Stáudlin, Nitzsch, Tzschirner, Brettschneider, Ammon. 7) Storr, Flatt, Steudel, Reinhard. Schott, Hahn, Augusti, Knapp. s) »Neuste Dogmengeschichte* 191—375. 1. 9) Zur religiösen Verstándigung 1879, 22. 1. a jelenkor hittani fejlődésében szintén 3 irányt különböztet meg, u. m. az orthodox, a közvetítő és a kritikai speculativ irányt. A hármas felosztást követi Schwarz Károly l

0

) is, az egykori hegeliánus, ki »az itészeti fejlődés előzményei, a történetitészeti fejlődés s a bölcseimi hittani fejlődés« könyveibe foglalja a XlX-ik század theologiáját. Ezen felosztások kimerítőknek már azért sem tarthatók, mivel Ritschl theologiáját érintetlenül hagyják s az egyes irányoknak körét s egymáshoz való viszonyát, (főleg Pfleiderer) hiányosan fogják fel. I. Schleiermaclier tlieol. álláspontja, jelentősége és iskolája. *) Schleirmacher a keresztyén tannak fejlesztését saját elve, nevezetesen bibliai, kiválóan pedig protestáns alapélévé alapján kisértette meg, hogy ezen fejlesztés által úgy a haladó tudomány, mint a vallásos szükség követelményeinek elég tétessék. »Benne a mély vallásosság ... és végtelen mozgékony értelmi speculatió ritka módon voltak egyesülve és ezen két elem egyesítése által volt képes korában oly mélyre hatni, ebben állott tisztító és elevenítő, felbontó és felépítő ereje.« l

) S tényleg azon hatás, melyet Schleirmacher a hittani fogalmak alakulására gyakorolt, páratlan a XlX-ik század theologiájában, úgy hogy méltán az új theologia reformátorának mondható. Benne a legkülönbözőbb elemek : herrnhuti kegyesség, leibnizi felvilágosultság, kanti kriticismus, Eichte-féle idealismus, schellingi azonossági bölcsészet, Spinoza pantheismusa és Plató dialektikája fogékony és termékeny szellemében sajátszerű eredeti egészszé olvadtak össze. Helyesen mondja Landerer "), hogy Schleiermachert a ker. tan spekulatív restaurátiójához számítani azért lehetne, mivel hittételeit. úgy formulázza, hogy azok a bölcsészettel már t. í. saját philosophiájával soha sem jöhetnek ellentétbe. Más részről azonban álláspontjának egyik főkánona abban áll, hogy dogmatika és spekuldtió lényegileg különböznek egymástól, mivel teljesen eltérő kiindulási ponttal birnak, t. i. a hittan egy egyénivel, a vallásos tapasztalatból, a spekulátió pedig egy tárgyilagossal, a tudás elvéből folyólag, a miért is a 2 tudomány csak akkor fejlődik s a theoio) »Zur Gesichte der neuesten Theologie«, 1864. Az első könyvbe foglalja »a modern theologiáU s »az líj ortodoxiáU a másodikba »Strausst és a tiibingai iskolát* s a 3-ikba >FeuerbachoU, >a radikalisvnusU, »az új lutherizmust«, a »közvetítő theologiáU stb. * Schleiermacherre nézve v. ö. Gass tanár kittinő cikkét »Herzog: Realencyclopadiec XIII. 525—570. 1. Bender: »Schleiermachers Theologie* 1876—78, hol az irodalom részletesen van adva; Pfleiderer: »Religionsphilosopliie« 1. 290—328. 1., Schwarz-Kovács: »Adalékok a legújabb theol. történetéhez* 28—43. k, s a mesteri jellemzést llasenál, Kirchengesichte, 552. 1.: »Vor allém hat Schl. den Umschwung der Zeiten verkiindet, indem er der selbstzufriedenen Aufklarung . . . das Nicbtige eines Lebens ohne Gott und christl. Gemeinschaft darthat. Ausgegangen von Iíerrnhut war die Frömmigkeit auch in ihren besonderen Zugé zum Erlöser ein Grundton seines Lebens, aber an Kant geschult, mit Plató, Spinoza und Fichte vertraut.. . galt seine Frömmigkeit dem Universum, das erst in der Entwickelung seines kirchl. Lebens christl. Attribute annahm, so dass er die Grundgedanken der ref. Kirche aus dem frischen Born der christl. Gemeingefühls schöpfte als Erfahrungen auf einem der Hiilosophie unzugángl. Gebiel, ohne die zersetzende Kritik über verfehlte Satzungen der Kirche und fehlbare Bestandtheile der hl. Schrift aufzugeben, den gefühlsmassigen Inhalt mit dem scharfsten Verstande beherrschend, in einem docli nie völlig ausgeglichenen Fluctuiren zwischen kühner Freiheit und schlechthinniger Abhángigkeit, zwischen der panth. und der persönl. Gottheit, zwischen einem herrnhut,, einem idealen und dem geschichtl. Christus.* *) Schwarz—Kovács i. m. 34. 1. 2) I. m. 327. 1.