Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-18 / 51. szám

a >Mancherlei Gaben und ein Geist« című homilitikai szak-folyóirata huszadik évi folyamában megjelent vázlata nyomán készült az én pünkösti beszédem, mely hogy kezeim közül nem teljes bevégzettségben esett ki s az átdolgozásban sem lép fel a vázlatosságánál magasabb igénynyel, tömérdek gondolat jele jóeleve megmondta az olvasónak. (Lásd : »Ev. Lelkszi Tár« V-ik évf. 177— 183. 1.) Epen azért a logica nevében követelni lehetett volna, hogy a mennyiben Sz. úr nehézségei, kifogásai a beszéd tartalma ellen irányultak, azokat valamelyik Evangelische homil. Blatterben, vagy valamely szélesebb értelemben vett Pastoralblatt für die Evangelische Kircheben mondta volna el. A vádlottak padjára vont pünkösti rózsák János 3 : 16—21 bokráról vannak szedve (Luther után szólok így, a ki állítja, hogy nincs az írásban oly parányi bokor, mely ha megrázatik, ne adna legalább egy aranyalmát.) Ugy szerette Isten a világot, hogy az ő egyetlen egy szülött fiát adná, hegy minden, valaki hiszen ö benne, el ne veszszen, hanem öiökéletet vegyen. — Ez a vers a közönséges keresztyén anyaszentegyház egységének jelképe, az egy akol és egy pásztor záloga, ez van a britt és külföldi bibliatársaság egy önálló fü/etkéjében mind a 215 ker. nyelvre áttéve. Mert nem azért bocsátá Isten az ő fiát a világra, hogy kárhoztassa e világot, hanem hogy megtartassék általa e világ, A ki hiszen 0 benne, el nem kárhozik', a ki pedig nem hiszen, immár elkárhoztatott; mert nem hitt az Istennek egyetlenegy fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy világosság jött e világra ; de az emberek inkább szerették a setétséget, hogy nem a világosságot ; mert az 0 cselekedeteik gonoszak valának. Mert valaki gonoszul cselekeszik, gyűlöli a világosságot és nem megyen a világosságra, hogy az Ö cselekedetei meg ne fedd essenek. A ki pedig igazán cselekszik, az világosságra megyen, hogy az ö cselekedetei nyilván valók legyenek, hogy azok Isten szerint valók.* Kiirtam az egész szöveget, nem azért mintha céltalannak tartanám az angolok ama szokását melylyel a szentirat tartalmas helyeit oda függesztik ember nagyságú betűkkel, a hol azokat legtöbb szem látja, a nép tolongások helyeire, a bor és kávéházak homlokára, hol a tékozló fiak járnak, a Themse partjaira, hol az öngyilkosok utja a hullám sirba nyilik, sőt oda is hol brávók oltják ki a gyanútlan hazatérők életét; hanem egyszerűen a pünkösti rózsák főtárgya, felosztása és tárgyalásának a szöveghez való viszonya szemléltetése végett. Az exordium hidján így jutunk a főtárgyhoz, s a főtárgytól a felosztáshoz: a május Istennek a természetben munkás erőinek önkijelentése, teljes élet, virulat, mindenütt, virány és rózsaligetek a természet ékességei, melyekből meghozza a kegyelet az Isten háza osztalékát, szent tizedét is rozsakoszorúkban, szószékre, karokra. Ámde mindezek csak külső ékei a pünköstnek; a keresztyénnek belső ékekkel, szív virágokkal — a szív pünkösti rózsáival kell az ünnepet ékesítenie. Ott vannak ennek tenyésztő sugárai a szent leckében 1) Isten szeretete nagy tényében 2) a váltság s örökélet kezdetében és 3) a mi hálatartozásunk követelésében. Ezek szerint a keresztyén pünkösdi ékességei vagy az exordium stylaris folyománya s erint, szíve pünkösti rózsái lesznek: 1. (Az Isten imádat virága.) Zengjetek dicséretet Isten szeretetének, melylyel egyszülöttét nektek adá. 2. (A öröm virága.) Örvendjetek az örökéletnek, melyre Isten a váltság által elhívott 3. (A hála virága.) Menjetek ki éltetek utaira s szereteért magasztaljátok őt, nevében munkált cselekedetekkel. íme Luger vázlata. Igaz, hogy ez bizony nem oly pattogós, mint ama rövidségével imponáló felosztás: 1) Nem azt, 2) nem úgy, 3) nem akkor, 4) nem akkorra — reményijük a mit, a mint, a mikor és a mikorra, kellene vagy: az alázatosság. 1) forrása, 2) jellegei, 3) vége, melyekhez hasonlók láttára mindig eszembe jut Kisfaludy Sándor egyhangú szavakban szándékosan döcögő verse a harcról: Mars mord dühe a mit ér vág, Bont, dönt, tör, dul, súlyt, öl. Igaz, hogy szerzőm felosztása nem oly zöngelmes, mint Gerock egy húsvéti beszédeé. 1. Hinweg vom Tisch, was unr ein ist. 2. Das Osterlamm ist Jesu Christ. 3. Das Ilerz — — — vergisst: (!) de tagadom, hogy a szabatosság rovására laposabb volna mint — ha jól emlékszem — Zoliikoffer ama felosztása, melyről mint példány felosztásról harmadéves theologusok prédikációt szoktak dolgozni Luk. 11: 13. szöveg után: A menyei atya ad ma is szent lelket azoknak, a kik azt tőle kérik: I. Az igazság keresése által, melyet az ember mindinkább felfog és megtalál. 2. Az erény gyakorlása által, melyben az ember folytonosan növekedik. 3, A belső meg elégedés által, melyet a szív naponkint mindinkább érez. És ha Sz. úr tékintélye ellenében, szabad tekintélyre hivatkoznom: határozottan tagadnom kell, hogy„ szerzőm főtárgya és felosztása kevésbé volna szövegszerű, mint Ahlfeldnek, ki tudvalevőleg az egyházszónoklattan korszakát köti egymásba, Székács által átdolgozott pünkösti beszédeé János 14: 23—27. szövegről: A ki engem szeret, az én beszédemet megtartja, az én atyám is szereti azt. Ne háborodjék meg a ti szívetek és ne féljen, melyben beszél : 1. A pünkösti ékességről, melylyel a szent lélek elfogadásához készülünk. 2. A pünkösti látogatásról. 3. A pünkösti ajándékokról. De nem élek vissza az engedélylyel, melyet a nagytiszteletű szerkesztőség kihallgatásomra adott. Köszönöm Sz. úr szavazatát, s biztosan nem pessimismusból, inkább elnézésből eredett gáncsait a logica és az irodalmi tisztesség nevében visszautasítom. Nem állítom ugyan, hogy a mennyiben gáncsai nem ellenem, de szerzőm tárgya és felosztása szövegszerűsége ellen irányozvák támadást involválnának maga az egyházi szónoklattan ellen; mert: errare humánum est, közöttünk nincs csalhatatlan még ha Lugernek hívják vagy Ahlfeldnek nevezik is ; azonban a közvetlen sikert sem tartom az egyházi beszéd krisztusi szelleműsége legilletékesebb bírálatának ; mert a kereszt maga, s a keresztyén anyaszentegyház története ellenkezőt tanítanak. Es most Istennek ajánlván Sz. urat, a bucsúkézszorításnál azon óhajtásomnak adok kifejezést: vajha terjedne közöttünk a theologiai és az ezen alapuló vallásos gondolkodásmód, hogy ne toastpéldányok után futnánk prédikációinkban önmagunkat prédikálva ; hanem prédikálnók a Jézus Krisztust az urat, kiben megjelent Istennek üdvözítő kegyelme minden emberekhez. Vajha theologiai gondolkozásmódunk erősítésére minél több oly derék munkálat szólna hozzánk a házfedelekről, mint Horváth tanár úrnak e lapokban közelebb megjelent apologiája, melyet a lankadó theologiai önérzet oly mohón nyelt vala, miként szomjú föld a vizet, hőütött virág a gyöngyi harmatot. Sőt vajha általában dogmatikánk Tompa »Üres koporsó«-ja e szavaival törvén ki a kézirat katakombáiból: