Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-11 / 50. szám

mas« kívánalomnak nem felelhet meg, tehát első helyen nagy dicséretre méltattatik. A jeligés levél Kolosy Elvira nevet tárt elé. Ki ő ? — ezt kérdé mindenki — se híre. se neve; ki az, ki a nemzet első s legnagyobb drámaírójának életét, pályáját, hatását egy ódába önti, rajzolja, mesteri kezekkel vázolja, melyben »együtt mélység és magasság /« Úgy hogy a bíráló kitűnőségek mijd azt mondjak : Állottunk vizének mélységei felett!.... a lelkes ifjúság megkoszorúzza, óh vajh, bele tettétek-e koporsójába azt a nagy, szép koszorút ? 1 A mély lelkületű, klasszikus műveltségű atya, ki Horác és Virgil örök szép költészetét ragyogtatá édes nyelvünkön, ékes magyar alakzatokban, ki magyarázgatá serdülő leánykájának a költők szépségeit, a költészettan alapvonalait, de mégis haragudott, ha rájött, hogy a kis Elvira verset próbált írni : megengedé, hogy leánykája a másik megdicsért óda szerzőjével, a kedves lelkületű Sántha Károlylyal a költészet mezejére lépjen, ki felismervén a lányka mély vallásos kedélyét, a szent költészet ép akkor munkába vett kertje felé írányzá lépteit. Ekkor jelent meg a IV. és VI. zsoltár e t. Lap hasábjain, melyre mindnyájan azt mondottuk: mi ez ? még ilyen hangokat magyarúl nem hallánk 1 Sántha irá nekem : barátom, kincset leltem, de nem tudok vele mit csinálni; olvastad azt a két zsoltárát ? te vagy a zsoltárok napszámosa, neked adom, ápold ezt a szép lelket tovább ! Én felkerestem az édes atyát, s helyette lánya válaszolt, atyja engedélyét örömmel tudatván velem, kevéssel rá kiderült, hogy rokonok vagyunk, s teljes bizalommal közlöttük egymással nézeteinket, szándékunkat. Én folyvást a biblia s különösen a zsoltárok olvasására ösztönözvén, ő szót fogadott, s hétről-hétre küldötte hozzám a szebbnél-szebb zsoltárokat, s pár hó alatt annyira sajátjává tette küldött utasításaim szerint a magyar rythmus minden ízét, hogy valóban igaza volt az öreg Ballaginak, midőn 42-dik zsoltárára e megjegyzést tevé : »valóban nem tudjuk, a ragyogó magyar rythmust, vagy a bibliai ódon zamatot bámuljuk-e! ?« És itt kérdhetjük: mi adta az ő költészetének azt a sajátságos — mondhatnók még eddig senkinél, még, Sz. Molnár Albertnél sem tapasztalt bájt. Ne mondd azt nyájas olvasóm, hogy tán a zsoltárok atyját akarom valaki rovására alázni. Molnár Albert megkötve dolgozhatott csak, ott volt előtte a francia schema, a sor- és szótag szám, neki küzdenie kellett — mint maga, mondja — a hosszú magyar igékkel, míg a zsoltárokat magyar zúbonyköntöskébe öltoztetheté. Elvira szabadon választá schemáit. Sztárai, Szkárosi, Arany, Petőfi, s a szebbnél szebb népdalok után ; de eltekintve a szabadságtól, mégis valami utánozhatlan báj lehelt költészetén. Mi okozta e bájt ? a közvetlenség édes olvasóm! Ott olvasgatá megbénult édes anyja zsolylye széke mellett a zsoltárokat, azt a mély panaszt, mit a zsoltárból olvasott, hallá szegény anyja ajkairól szinte elhangzani, keserű meglátogattatásokat, miken Dávidnak keresztül kellett mennie, saját családján tapasztalnia, midőn atya, anya nélküli árva maradt. A zsoltárok panasza, fájdalma, keserűsége lesz az O mindennapi kenyere; a hű testvérek és rokonok résztvevő gondja nem elégíté ki bánatba merült lelkét! Isten rendelt engem O mellé, hogy midőn szilaj, vad fájdalmában már-már a kétségbeesés örvénye fölé hajolt, azt mondjam neki, a mit Török Pál atyám mondott nekem egykoron, midőn az árviz által földig sújtva panaszkodám előtte : ne panaszkodjál, menj haza, énekeld a 42-ik zsoltárt! En is egy-egy zsoltárra iranyzám s vezetém lelke gondolatait, s ö nekem szót fogadott, még kemény beszédeimet se vette zokon, benne élt a zsoltárokban, ezek voltak rá nézve — a vén Geleji szavai szerint — az a fűszerszámos bolt, hol fájdalmaira enyhületet, keserűségeire vigasztalást lelt, ez a közvetlenség tette Ot a zsoltárok kiváló dalnokává ! Végetlen érzékeny lelkülete, bús szíve, s e mellett a legszélsőbb fokon álló sangvinicus természete, sokszor elragadá őt, hajadon fővel függetlenség után vágyott, s azt kierőszakolá magának, habár némi szent kötelékek szétszakításába került is ez, a lélek nem hagyá Ot pihenni, a csipkebokor égett, lánggal égett, s a szép szűzi testbe pedig kezdett beférkőzni az évekig fonynyasztó féreg ! Nem is csuda ez nyájas olvasóm, a ki Sz. Molnár Albert viszontagságos életét tanulmányozza, nagyon sok hasonló vonást találand e kettő közt! Nem is lehet valami nagyot, szépet, nemest teremteni a nélkül, hogy a teremtő művész, el ne ragadtassák tárgya által, azzá ne legyen, a mivel dolgozik l Hogy Elvira a zsoltárokkal ennyire azonosította magát, abból lehet megmagyarázni a némely zsoltáraiból előtűnő sajátságos felfogást, s a nagyon is prózai dolgoknak vagy keresztyéni, vagy költői és eszményi felfogását, ime: Dávid után minden zsoltárosok, kosok, ökrök és bakokkal áldoznak a 66. zsoltárban, s t) ezt így énekelteti a keresztyén emberrel: lm áldozik hálával híved — Míg máglyaként ég e kebel — Kincs, — s munka helyt' egy tiszta szívet, S jó illata szint égbe kel! hasonlókép — különösen a finom női érzék előtt különösen feltíinő ó-testamentomi kifejezés, mely a 139. zs-13. vers, (s másutt is több helyt) elő jön — a szemérmes szűzi hang által sajátságos szép költői, de azért a bibliai szövegtől épen nem eltérő kifejezést nyer, így : Mint virágnak kisded magva Úgy pihentem békén alva Az anyai kebelen ! vagy nem mintegy hatványozása-e az eredeti szövegnek ím ez : Lakozik lent mélységes vizekben, Vagy felhőkön, mint fogaton lebben, Zúgó szeleli suhogó szárnyin jár, Messzi célját el is éri mingyár. (104 : 3,) Mintha csak Aranyt hallanánk a : » Tetétleni ha lmon. < De nem taglalom tovább költészetét, csak még egyre akarom figyelmeztetni az érdeklődőket, aztán végzek, s ez az : vizsgálja meg bár a legműértőbb szem és ész, talál-e eddig megjelent zsoltárai között csak egyet is, melyben az illető zsoltárnak megfelelő (külső) alakzat, és a (belső) tartalom között ellentét volna ? Nincs! s épen ez mutat a legtisztultabb költői érzék és ízlésre! Láttunk zsoltárirókat, kiknél péld. a babyloni zsoltárt (137) tiszta anapaesticus (lebegő) méreten találjuk, ezt, a legelkeseredettebb hazafiúi fájdalmat kifejező zsoltárt 1 Hol itt az érzék, hol az ízlés? A tartalmánál fogva már majesteticus 2-ik zsoltár a vidám choriambicus (lengedező) kifejezésen ; hol itt az aestheticai ízlés, hol a költői érzék ? . . . . És ezeket a zsoltárokat a magyar tudományos akadémia előtt felolvasták, dicsérettel halmozták, (mely alkalomból egy »nagyt ellenségem azt kérdezte tőlem: hol van hát, vagy hova lesz így hát a magyar irodalom-történeti kritika tisztessége ?!) a mi Elviránknak pedig az jutott, hogy halálakor némely nagyon el-