Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-12-11 / 50. szám

rendszeres előadása, elismeri Beck, *) Beif,2 ) Frank, ; J ) Dorner. 4 ) Beck különösen kiemelte a« objectiv keresztijén igazság és ismeret érdekeit a hittel való legszorosabb egy­ségében oly időben, a midőn a hit Schleiermacher alap­ján csaknem az érzelem subjectiv meghatározásának vétetett, csakhogy a tudományos és hitbeli processus világos és határozott megkülönböztetésére nem igen jutott el. Hasonlóan kívánja Frank, hogy a hittant a ker. hitről szóló tan előzze meg, mert csakis az ád számot a keresztyénnek mély vallásos hitéről s a keresztyénség vallásos igazságáról. E végből azonban nem indulhatunk ki a kész hit­ből, hanem vizsgálnunk kell a hitnek eredetét, mert csakis a hítnek tartalmi és alaki leirása képezheti a ke­resztyénség tudományos megismerésének alapját. Tartalmilag véve a hit hívő elsajátítása az obj. ke­resztyénségnek, ennek jellemző sajátságát kell tehát elébb vizsgálnunk, mielőbb a hit különféle alakjainak s kelet­kezésének tárgyalására térnénk át. A keresztyénség központját, a melyet a hit, hogy keresztyéni lehessen, a maga meggyőződésébe vesz föl, Jézus Krisztus személyisége képezi, ki a keresztyénség hite szerint az isteni és emberi lét személyes egysége, s az emberiség megváltója és teljessége. A keresztyénség továbbá mint az erő és élet maga á vallásos igazság egyszersmind, mely mint ilyen az igaz ismeretet közli s a vallásos igazságnak s a történeti való­ságnak teljes egyesülése épen a názárethi Jézus szemé­lye, a mely mint az isteninek és emberinek személyes egysége a keresztyénség reális elvét képezi s a melylyel a hitnek egyesülnie kell, hogy valóban keresztyén hit legyen. A ker. hitnek fokozatos fejlődésére áttérve, annak különféle alakjait kell vizsgálnunk azon pontig, a melyen az objectiv keresztyénséggel való egyesülés megtörtén­hetik. A hitnek legelső alakja a történeti vagy a tekin­télyhit. Midőn a keresztyénséget családok és népek befo­gadták, hagyomány és tekintélyként szállott az nemze­dékről nemzedékre, mely egyházi közös hitre támasz­kodó elsajátításnak üdvös következményei lehetnek, de a benső vallásos személyiségre nézve káros hatású is egyszersmind. Az egyház ugyanis kezdetben mint missziónáló és katechizáló egyház kötelességként hirdette, hogy szavát, hitbeli kerügmáját engedelmességből fogadják, s az ön­maga iránti engedelmességben az evangéliom iránti enge­delmességet kivánta. Ezen tekintélyi viszonynak helyes erkölcsi voltán alapúi minden józan nevelés, mert a te­kintély ha megbízható és igazságos, erkölcsi alap-vető jogosúltsággal bír és a kellő határok közt maradva nem külső, hanem belső átalakító hatalom,5 ) De habár az egyénnek állása a keresztyénséget ha­gyományozó tekintélyhez jó- és szükséges kezdetnek te­kinthető, a hitnek ezen fokán még sem állhatunk meg, mert különben a tekintélyhit az egyház iránti vak engedel­mességgé válik, s a keresztyénség rideg törvénynyé lesz, melynek betöltésétől függ az igazi keresztyén vallásos-') >Einleitung in das System der christl. Lehre< 1838. *) Die christl. Glaubenslehre als Grundlage der christl. Weltan­schauung* 1876. I. k. »Vorhalle der dogm. Vorfragcn* 1—284. k »Lehr­wissenschaft« című műve előbbinek bővebb kifejtése. 3) » System der christl. Gevissheit.* »Glaubenslehre* I. ló —172 1. 5) Mennyire tévedett itt Augustinus, kitűnik abból: »ego verő evangelio non crederem, nisi me coramoveret ecclessiae rom. auctoritas,* ság, mint az mai napig ís a római és görög egyháznál otthonos.6 ) Az egyház törvényeinek alávetheti magát a ke­vésbbé vallásos is, kinek a ker. hitigazságról semmi benső tapasztalata nincsen. A vallásos hit ezáltal mellékessé válik. Továbbá az egyház szükségszerűleg magasabb állást vesz igénybe, mint a keresztyénség hirdetője és bizony­ságtevője, az esetben t. i. ha az igazság foforrásával és tekintélyével azonosítja magát. A vallásos egyén oly tekintélyhittel szemben köny­nyen azon meggyőződésre juthat, hogy az egyház dogmái iránti engedelmességében bírja már az Isten iránti enge­delmességen alapúló valódi keresztyénséget. Istennek és Krisztusnak közvetlen viszonyáról az egyes egyénhez az egyházi tekintélyhit álláspontján szó sem lehet, a miért is ezen hit nem jut el az objectiv valódi, hanem csak az egyház tekintélyén alapuló keresztyénséggel való egyesülésre, mely állásponton a vallásos igazság benső erejének tapasztalása ismeretlen. Az egyházi tekintélyhitnél valamivel magasabb fokon áll tartalmának ker. jellegét és megbízhatóságát tekintve, az iráshit, mely azonban különféle alakban jelent­kezhetik, a szerint a mint az egyszersmind az irás tar­talma igazságának belső valódiságára is irányul, mint a reformátoroknál, vagy a mint arra később volt az eset, csak a történeti hitnek újabb formája marad s a mely az eredeti valódi keresztyénségnek csak történeti bizo­nyosságára vonatkozik. Reformátoraink s az ő hitvallásúak nem csak az egyházi tekintélyhitet, de a történeti hitnek fokozatat általában elhagyták s ezzel szemben hangsúlyozták az evangyélíom belső igazságának hivő elfogadását s köz­vetlen vallásos tapasztalatát. —• De habár a reformátió vallásos céljánál és egészséges hitbeli érzékénél fogva a csupán történeti iráshitről az evangélium benső igaz­ságának és erejének vallásos tapasztalatára jutott el, (Rom. 1. 16.) mindazáltal még sem tudta ezen haladást világosan tudományosan kifejezni, dacára annak, hogy erre nézve már Luthernél is mély gondolatokkal talál­kozunk.7 ) Mert midőn liova-tovább az írás külső tekintélyét emelték ki s annak elfogadásában Istennek élő igéjét vélték bírhatni, közel volt azon veszély, hogy az írásnak puszta hallása által már az élő Istennel való közösség is biz­tosítva gondoltatott, s mindinkább elenyészett az írásra vonatkozólag a fides historica és divina közti különbség. Hogy miért foglalja magában az írás a keresztyén­séget, az evangeliomot és miért isteni és keresztyéni annak tartalma, az kétségbe nem vonható dogmatistikus előfeltételnek tekintetett, s annak tudományos megálla­pításába az evang. prot. egyház sem a 16-ik század vé­gén, sem a 17—ik század ó-prot. korszakában nem igen bocsátkozott. A fősúlyt a theologusok az írás isteni ere­detére és alakjára vagyis annak inspirátiójára fektették, mely biztosítja annak csalhatatlan isteni tekintélyét, az igazi történeti keresztyénséggel s tartalmának az egyéni közvetlen vallásos tapasztalástól független igazságát, úgy hogy az írás alakjában való hit szükségképen! príusa 6) V. ö. Schleiermacher té'telét : »Die röm. Kirche macht das Verhaltniss des Einzelnen zu Christo abhangig von seinem Verhaltniss zur Kirche, die prot. das Verhaltniss des Einzelnen zur Kirche von sei­nem Verhaltnisse zu Christo.* 7) Jól mondja Tholuch : »Nicht alles, was zwischen den zwei schwarzen Deckel mitten inne steht, ist in gleichem Masse, und mit gleicher Vollmacht Goltes Wort.«

Next

/
Thumbnails
Contents