Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-12-11 / 50. szám
rendszeres előadása, elismeri Beck, *) Beif,2 ) Frank, ; J ) Dorner. 4 ) Beck különösen kiemelte a« objectiv keresztijén igazság és ismeret érdekeit a hittel való legszorosabb egységében oly időben, a midőn a hit Schleiermacher alapján csaknem az érzelem subjectiv meghatározásának vétetett, csakhogy a tudományos és hitbeli processus világos és határozott megkülönböztetésére nem igen jutott el. Hasonlóan kívánja Frank, hogy a hittant a ker. hitről szóló tan előzze meg, mert csakis az ád számot a keresztyénnek mély vallásos hitéről s a keresztyénség vallásos igazságáról. E végből azonban nem indulhatunk ki a kész hitből, hanem vizsgálnunk kell a hitnek eredetét, mert csakis a hítnek tartalmi és alaki leirása képezheti a keresztyénség tudományos megismerésének alapját. Tartalmilag véve a hit hívő elsajátítása az obj. keresztyénségnek, ennek jellemző sajátságát kell tehát elébb vizsgálnunk, mielőbb a hit különféle alakjainak s keletkezésének tárgyalására térnénk át. A keresztyénség központját, a melyet a hit, hogy keresztyéni lehessen, a maga meggyőződésébe vesz föl, Jézus Krisztus személyisége képezi, ki a keresztyénség hite szerint az isteni és emberi lét személyes egysége, s az emberiség megváltója és teljessége. A keresztyénség továbbá mint az erő és élet maga á vallásos igazság egyszersmind, mely mint ilyen az igaz ismeretet közli s a vallásos igazságnak s a történeti valóságnak teljes egyesülése épen a názárethi Jézus személye, a mely mint az isteninek és emberinek személyes egysége a keresztyénség reális elvét képezi s a melylyel a hitnek egyesülnie kell, hogy valóban keresztyén hit legyen. A ker. hitnek fokozatos fejlődésére áttérve, annak különféle alakjait kell vizsgálnunk azon pontig, a melyen az objectiv keresztyénséggel való egyesülés megtörténhetik. A hitnek legelső alakja a történeti vagy a tekintélyhit. Midőn a keresztyénséget családok és népek befogadták, hagyomány és tekintélyként szállott az nemzedékről nemzedékre, mely egyházi közös hitre támaszkodó elsajátításnak üdvös következményei lehetnek, de a benső vallásos személyiségre nézve káros hatású is egyszersmind. Az egyház ugyanis kezdetben mint missziónáló és katechizáló egyház kötelességként hirdette, hogy szavát, hitbeli kerügmáját engedelmességből fogadják, s az önmaga iránti engedelmességben az evangéliom iránti engedelmességet kivánta. Ezen tekintélyi viszonynak helyes erkölcsi voltán alapúi minden józan nevelés, mert a tekintély ha megbízható és igazságos, erkölcsi alap-vető jogosúltsággal bír és a kellő határok közt maradva nem külső, hanem belső átalakító hatalom,5 ) De habár az egyénnek állása a keresztyénséget hagyományozó tekintélyhez jó- és szükséges kezdetnek tekinthető, a hitnek ezen fokán még sem állhatunk meg, mert különben a tekintélyhit az egyház iránti vak engedelmességgé válik, s a keresztyénség rideg törvénynyé lesz, melynek betöltésétől függ az igazi keresztyén vallásos-') >Einleitung in das System der christl. Lehre< 1838. *) Die christl. Glaubenslehre als Grundlage der christl. Weltanschauung* 1876. I. k. »Vorhalle der dogm. Vorfragcn* 1—284. k »Lehrwissenschaft« című műve előbbinek bővebb kifejtése. 3) » System der christl. Gevissheit.* »Glaubenslehre* I. ló —172 1. 5) Mennyire tévedett itt Augustinus, kitűnik abból: »ego verő evangelio non crederem, nisi me coramoveret ecclessiae rom. auctoritas,* ság, mint az mai napig ís a római és görög egyháznál otthonos.6 ) Az egyház törvényeinek alávetheti magát a kevésbbé vallásos is, kinek a ker. hitigazságról semmi benső tapasztalata nincsen. A vallásos hit ezáltal mellékessé válik. Továbbá az egyház szükségszerűleg magasabb állást vesz igénybe, mint a keresztyénség hirdetője és bizonyságtevője, az esetben t. i. ha az igazság foforrásával és tekintélyével azonosítja magát. A vallásos egyén oly tekintélyhittel szemben könynyen azon meggyőződésre juthat, hogy az egyház dogmái iránti engedelmességében bírja már az Isten iránti engedelmességen alapúló valódi keresztyénséget. Istennek és Krisztusnak közvetlen viszonyáról az egyes egyénhez az egyházi tekintélyhit álláspontján szó sem lehet, a miért is ezen hit nem jut el az objectiv valódi, hanem csak az egyház tekintélyén alapuló keresztyénséggel való egyesülésre, mely állásponton a vallásos igazság benső erejének tapasztalása ismeretlen. Az egyházi tekintélyhitnél valamivel magasabb fokon áll tartalmának ker. jellegét és megbízhatóságát tekintve, az iráshit, mely azonban különféle alakban jelentkezhetik, a szerint a mint az egyszersmind az irás tartalma igazságának belső valódiságára is irányul, mint a reformátoroknál, vagy a mint arra később volt az eset, csak a történeti hitnek újabb formája marad s a mely az eredeti valódi keresztyénségnek csak történeti bizonyosságára vonatkozik. Reformátoraink s az ő hitvallásúak nem csak az egyházi tekintélyhitet, de a történeti hitnek fokozatat általában elhagyták s ezzel szemben hangsúlyozták az evangyélíom belső igazságának hivő elfogadását s közvetlen vallásos tapasztalatát. —• De habár a reformátió vallásos céljánál és egészséges hitbeli érzékénél fogva a csupán történeti iráshitről az evangélium benső igazságának és erejének vallásos tapasztalatára jutott el, (Rom. 1. 16.) mindazáltal még sem tudta ezen haladást világosan tudományosan kifejezni, dacára annak, hogy erre nézve már Luthernél is mély gondolatokkal találkozunk.7 ) Mert midőn liova-tovább az írás külső tekintélyét emelték ki s annak elfogadásában Istennek élő igéjét vélték bírhatni, közel volt azon veszély, hogy az írásnak puszta hallása által már az élő Istennel való közösség is biztosítva gondoltatott, s mindinkább elenyészett az írásra vonatkozólag a fides historica és divina közti különbség. Hogy miért foglalja magában az írás a keresztyénséget, az evangeliomot és miért isteni és keresztyéni annak tartalma, az kétségbe nem vonható dogmatistikus előfeltételnek tekintetett, s annak tudományos megállapításába az evang. prot. egyház sem a 16-ik század végén, sem a 17—ik század ó-prot. korszakában nem igen bocsátkozott. A fősúlyt a theologusok az írás isteni eredetére és alakjára vagyis annak inspirátiójára fektették, mely biztosítja annak csalhatatlan isteni tekintélyét, az igazi történeti keresztyénséggel s tartalmának az egyéni közvetlen vallásos tapasztalástól független igazságát, úgy hogy az írás alakjában való hit szükségképen! príusa 6) V. ö. Schleiermacher té'telét : »Die röm. Kirche macht das Verhaltniss des Einzelnen zu Christo abhangig von seinem Verhaltniss zur Kirche, die prot. das Verhaltniss des Einzelnen zur Kirche von seinem Verhaltnisse zu Christo.* 7) Jól mondja Tholuch : »Nicht alles, was zwischen den zwei schwarzen Deckel mitten inne steht, ist in gleichem Masse, und mit gleicher Vollmacht Goltes Wort.«
