Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-30 / 5. szám

A megjegyzésben ugyanis az általam nyelvtanilag helytelenített »Úri ima« mellett, az ehhez hasonlóknak állított példák vannak felhozva: »isteni bölcseség, jézusí szeretet.* Engedjen meg nagytiszteletű szerkesztő úr, ezek egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy az »Uii ima« elnevezés helyésségét igazolják. Az általam felhozott példák analogok, de ezek nem. »Ur« közös főnév, több egyed tartozik e név alá; a belőle származott melléknév is ilyen jelentésű: de »Isten* csak egy fogalomnak, »Jézus* csak egy személynek neve ; a belőlök származott melléknév sem vonatkozhatik több egyedre. Ezek tehát nem rontják le, sőt nem is gyengítik az általam felhozott analóg példák erejét. Az »Uri imát elnevezésnek exeticailag helyes volta mellett azt hozza fel nagytiszteletű úr, hogy az új-szövetségben az »Ur« kifejezés leginkább Jézusra vonatkozik. ^Leginkább, többnyire*, tehát nem mindig; ezzel az én állításom van megerősítve. Mert ha sokkal többször kell is az »Ur« alatt Jézust, mint Istent érteni : de bizony nagyon sokszor jelenti ott Istent is. Nem is említve, hogy az ó szövetségből vett idézetekben az >Ur« mindig Istenre vonatkozik, csak arra utalok, miszerint a számos példázatokban: a gazda, a király stb. legtöbbször »Úr*-nak neveztetik, és ez alatt határozottan csak Istent értjük. Hamarjában nem jön eszembe több, de Márk XII: ii-ik versben: »Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt* maga Jézus hangsúlyozva nevezi Istent »Úr*-nak. Továbbá Márk XII: 29-ik versben azt mondja Jézus: »A mi Urunk Istenünk, egy Úr.« Ez Mózes 5 könyve VI: 4-ik versből idéztetik, a hol így áll: »A mi Urunk Istenünk egy Isten*, de Jézus ezen jellemző változtatással idézi : »egy Úr*, tehát egyedüli Úrnak nevezi. Igen sok ezekhez hasonló példát lehetne idézni az új szövetségből, melyek mind azt igazolják, hogy »Úr« név nem kizárólag Jézusra vonatkozik. így tehát az első cikkemben foglalt érveket, melyekkel az »Úri ima« elnevezést helytelenítem, mint meg nem cáfoltakat továbbra is fenn kell tartanom. Midőn tehát ismételve ajánlom a nagytiszteletű szerkesztő által is hangzatosabbnak s helyesebbnek is tartott »Jézus imája« elnevezést: nagyon óhajtanám egyszersmind, ha e tárgynak netaláni további fejtegetésénél az »ÚrÍ ima* név keletkezéséről is biztos tudomást nyerhetnék. (Jsoó Zsigmond, t. szálkái ev. ref. lelkész. KÜLFÖLD. A vegyes házasságokból származó gyermekek nevelése az 1885-iki népszámlálás alapján. E cím alatt jelent meg a »Prot. Kirchenzeitung«ban Lorenz Ottótól egy igen figyelemreméltó közlemény, mely nem egy tanulságot nyújthat nekünk is. Lorenz e cikkében a következőket mondja : »A »Stati>tischer Correspodenz« adatai szerint a porosz tartományokban 1885. dec. 1 én a protestánsok száma 18.243,587 = 64'42°/0

, a katholikusoké 9.621,624 = 33'97°/o A megfelelő percent tételek 1871 : 65.28 és 33"51 és 1880: 64-48 és 3377 voltak; ezek szerint a katholikus népesség nagyobb szaporodást mutat szemben az evangelikus lakossággal. Az egész Németországot véve fel megfordítva áll a dolog. Míg itt 1871-ben a protestánsok az összes lakosság 62'3°/0

-jét, a katholikusok 36-2° 0

-jét tették, addig 1880-ban amazok 62*53°/0

, ezek csak 35*91°/0

-jét adták. Ennek a jelenségnek magyarázatául egyfelől az szolgálhat, hogy az annyira prot. tartományból, mint Poroszország a prot. kivándorlás nagyobb és több a kath. bevándorlás s viszont másfelől a katholicismus viszonylagos erősödésének oka a kath. lakosság nagyobb szaporasagában rejlik. Ugyanezen 1885-iki népszámlálás szerint az iskola köteles gyermekek között protestáns volt 3.326,931 — 63'660

/,, katholikus 1.819,238 = 34-81°/0

. Az iskola kötelesek közül minden 1000 emberre esett a protestánsoknál i82'4, a katholikusoknál 189.1 gyermek. Ez adatokból világos, hogy a jövő nemzedék a katholikusok részére erősebb gyarapodást igér, mint a protestánsoknak. Ebből azonban nem kell elhamarkodva azt következtetni, mintha a vegyesházasságokban a gyermekek nevelése a protestánsok hátrányára történnék. Mint a hogyan pl. a zsidóknál is, kik az összes lakosságnak 1*30 percentjét teszik s mégis iskola köteles gyermekeik az összes ilykorú gyermekeknek csak i'23°/0

-jét adják, más viszonyokat is tekintetbe kell venni. Nem új dolog, hogy általánosságban a szegényebb osztályúaknak több gyermekük van. 1000 jobb módú zsidóra csak 175*5 iskolaköteles gyermek esik; a különbség mindjárt feltűnik, ha ez adatot a fenntebbiekkel összehasonlítjuk. De a prot. lakosság is jelentékenyen gazdagabb,"mint a katholikus, mely mellett pl. a felsőbb iskolák statistikája és a szegényügy tanúskodik. Az 1885-ben iskolakötelesekké vált gyermekek természetesen 1880 e'őtt születtek s mit mutat ezen évek statistikája ?« Ha az 1875—1880-igszületett gyermekeket, kik vegyesházasságból származtak, nemük szerint egyenlően osztanánk meg a két vallásfelekezet között, akkor a kath. és protestáns gyermekek születési számaránya ez volna : 1 : 1726, ezzel szemben a kath. és a prot. lakosságé 1 : i'928 vagyis 1000 kath. lakosra esik 1928 prot., de a születéseknél 1000 kath. szülöttre csak 1726 prot. gyermek jut. Ezek szerint kerek számban a katholikus szülöttek száma a protestánsokéhoz úgy viszonylik, mint 10 a 9-hez. A születések között levő eme viszonyt semmi módon nem találjuk meg az idővel iskolakötelezettekké vált gyermekeknél; mert ha, a mint fenntebb kimutattatott, a katholikusoknál 1000 emberre 189-1 és a protestánsoknál i82'4 iskolásgyermek esik, akkor itt már a viszony nem 10: 9, hanem 10: 9,6 — vagyis a protestánsokra nézve sokkal kedvezőbb. E jelenség alig magyarázható ki másból, mint a vegyes házasságokból származott gyermekek neveléséből. Miután a vegyes házasságokból 1875 —1880 között, évenként átlag 47,142 gyermek született, a mi 8 iskolai 1 évre körülbelül 377,136-ot tesz és miután ennek fele = 188,568 a kathol. egyházhoz volna számítandó: mégis minden levonások dacára egy jelentékeny tört szám marad, mit a vegyes házasságok folytán a kath egyház a protestánsoknak kénytelen adni.« Ez adatok közlése után Lorenz azt mondja : »vájjon nem Isten útjai nyilvánulnak a vegyes házasságokban, hogy ezek által idegenítse el a szíveket a róm. kathol. egyháztól. Egyes esetekben igaz, hogy származhatnak bajok épen a vegyes vallásból; de általánosságokban azt mondhatjuk, hogy a férfiak és nők a vegyes házasságokban megtanulják a tulajdonképeni vallást föléje helyezni az elválasztó egyházi dogmáknak és felekezeti különbségeknek s ezzel egymás iránt a türelmet. De ezzel egyszersmind a kathol. fél alapelvileg már szakított ! egyházával.