Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-30 / 5. szám

hirdetők és hű követők kitűnnek : Ullmnn3 ) (1796—1865) a »Studien und Kritiken« című theol. szakközlönynek megalapítója, kinek »Jézus bűntelenségéről 1863« című műve történet-apologétikai szempontból becses adatokat tartalmaz, míg hittani-spekulativ része bizonytalan, a miért is Schwarz »szégyenkező supranatur alismust* tu­lajdonít neki. Ugyanaz áll mint dogmatikusról Neander­ről 4 ) (1789 — 1850) is, ezen ^protestáns bencés*-xő\, mint Hasé nevezi, kinek világa a belső ember klastroma volt, s kinek »a hit és birálat közti ingadozása »Jézus élete« című művében nyilvánult.® Ha el is kell ismernünk nagy érdemeit az Írásmagyarázat, a bibliai theologia s a tör­ténet terén, mindamellett a dogmatikai meghatározástól távol áll. Dogmatikai kategóriái a Schleiermacher fogalmai­nak theistíkus eltompításai, s általában hittani elméletről tudni sem akar. Az általa nagyon gyűlölt hegeli dialek­tikából tanulhatott volna e téren ! A megváltóval való életközösségnek fogalmát nagy hévvel központinak te­kinti ugyan, azonban arra nézve, miként képzelendő tulajdonképen az isteninek és emberinek személyes egy­sége a Krisztusban, s a megdicsőült Krisztus működé­sére nézve a szentlélekhez való viszonyában, homályban hágy bennünket a »pectoráltheologiának« ezen megala­pítója. Neanderhez csatlakozik Tholuck 5 ) (1799—1877), ki sokoldalú tudással és szellemi mozgékonysággal — j »gláubig, geistvoll und aller modernen Bildung máchtig,« mint Hasé jellemzőleg mondja — az irás elfogulatlanabb történeti vizsgálására adta magát. Hittani dolgokban azonban soha sem ment túl egy »szellemdús dilettantis­rnuson.* úgy hogy — a személyeskedéstől eltekintve — helyesen itél róla egykori tanártársa Schwarz ") .* »ő egy szellemdús eklektikus, az újabb kor minden művelődési elemétől megérintett theologus. Megízlelte a spekulatív, meg a Schleiermacher-féle theologiát, a nélkül, hogy az egyikből vagy a másikból jóllakott volna. Különben is ezen iskolák fogalomélességétől és rendszerességétől az ő töredékes (aphoristikus) gondolkozása mindig vissza­ijedt.« Es tényleg: Schleiermacher, Neander, Hegel sőt az erlangení Hofmannhoz is csatlakozott, hogy ismét tőlük elforduljon. A hittani ismeretnek szilárd és biztos : alakjára az ő sokoldalú és szellemdús theol. törekvése soha sem jutott el. Mint dogmatikus sokkal jelentékenyebb Müller') (1801 —1878), kinek »A bűnről szóló keresz- ! tyén tan 5. kiadás 1857® című műve e pontról több dogmára fényt vetett és jelentékenyen hatott, sőt kisér- j letet tett a bibliai tartalom tudományos áthatására s a régi hittannak a 19. század spekulatív vívmányaival való kiegyenlítésére és fejlesztésére. Azonban nem ment túl egy spekulatív modern scholastikán, s az embernek u. n. időelőtti bűnbeeséséről szóló elmélete ál'alánosan visszatetszett. * Hittani értekezései« 1870 becses adaléko­kat tartalmaznak a kegyelemeszközök és az egyházról szóló tanhoz. Dogmatikai erőre nézve felülmúlja Müllert Nitzsch 8 ) . .. ————__ . I 3) V. ö. Beyschlag cikkét Ilerzog Realencyclopadie XVI. 147 s köv. 1. s ugyauoak róla irt életrajzát 18Ó6. — Utlmann a közvetítő theologia egyik legbuzgóbb hirdetője. >A keresztyénség lényege* című műve foglalja magában a közvetitő theologia alapgondolatait: hogy a keresztyénség nem tan, hanem teremtő élelelv, hogy Krisztus mint isten­ember (az isteninek és emberinek tökéletes egysége), a keresztyén­ség központja, mely nélkül a keresztyénség érthetetlen talány volna stb, 4) F. ilerzog » Realencyclopadie® 10. kötelében Uhlhorn i. vágó cikkét; Jacóbi »Erinnerungen an Neander* 1883. Witte >Tholucks Leben 1884 — 86 s Ilerzog »Realencyclopa­die« XV. kötetében Kahler i. vágó cikkét. 6) I. m. 137. 1. 7) F Iíupfehl »Müller« című cikkét Herzog »Realencyclopadie* X. k. 343. s köv. 1. s) F, Beyschlag »K, J. Nitzsch, eine Lichtgestalt der neueren ev. Kirchengeschichte* 1872, című művét. (1787—1868), habár annak ügyességétől és világosságától távol is áll. Landerer n ) tényleg fájlalja, hogy munkássága inkább a gyakorlati theologia s az unionismus szolgála­tába lépett. Mert a mit »System der Christl. Eehre« 6. Auflage 1851, »Prot. Beantwortung der Symbolík Dr. Möhlers« s a Strauss philos. hittanának theologiai felelete című műveiben nyújtott, a legvilágosabb és tel­jesen átgondolt hittartalomhoz tartozik az egész Schleier­macher utáni theologíában. A tulajdonképi spekulatív dogmákban azonban, név szerint a háromságban, chris­tologiában ő sem ment a scholastikától, a melybe ezen uniós theologusok közül sokan bele estek. Ide tartozik Twesten (1876) is, ki a maga apologetikájában Nitzsch módjára theistikus módon alakította át Schleiermacher alapgondolatait, s az óprot. dogmákat a vallásos kedély nyilatkozatainak igazolta. Ide tartoznak azon theologusok is, kik Schleierma­cher befolyása alatt állva, többé-kevésbé spekulatív ele­meknek is hódoltak a keresztyén tanrendszer fölépítésé­ben, a miért is Schivarz—Kovács Albert »a spekulatív hittan epigonjainak* nevezi őket, s névszerint Liebner, hangé és Martensen sorozhatok ide. Különben Dorner , 0 ) (1809—1884) is ide való s köztük a legjelentékenyebb. Ő kétségtelenül nagy hittani képességekkel bír, melyeknek alapján képes volt a bibliai-egyházi tananyag tudomá­nyos feldolgozására és rendszeresítésére, azonban ezen produktív munkásságot nem mindig követi bírálati jó­zanság és hittani egyszerűség is, úgy hogy gyakran spekulatív scholastikába esik. Legjelentékenyebb művei az ő »Christologiája* (1853 s köv.), »A prot. theologia története« (1867), »Hittana« (1879—1882) s ujabban az ő »Erkölcstana.« A problémákat a közvetítő theologiá­nak ezen dogmatikusa — főleg a christologiában — helyesen állítja ugyan fel, anélkül azonban, hogy azokat alaposan meg is oldaná. Nagy tudományosság és bírá­lati éleséi telműség jellemzi összes műveit. Dornerhez leginkább hasonlítható Martensen (1808 —1884), ki eredetileg Hegelből indúlva ki, később schleiermacherí, természetbölcsészeti és ujschellingi gon­dolatoknak befolyása alatt állott. Hittana (eredetileg dánul írva 1856) az egyházi hittannak legjobb felépítése a 19. század tudományosságának alapján, könnyű átte­kintés, szellemdús irály s ösztönző nézpontok jellemzik azt, de még sem ment bizonyos homályos scholastiká­tól. Helyesen mondja róla Schwarz 1 '): »ő a forma mes­tere, a rövid élőadás, a tiszta meghatározás tehetsége nála rendkívüli. Dogmatikája compendiumszerű szerke­zete nagyszerű tökéletességgel bir. De hiányzik belőle a belső egység és önállóság. . . eklekticismusát ügyesen rejti el.« A legfőbb tanokban belső ellentmondásba esik, a dogmának schleiermacherí konstruálása által az ember benső lényegéből folyólag s az orthodox elméletnek spekulatív igazolása által. Ez főleg az ő christologíájá­ról és háromságáról állíthatni. Ferde tovább a Schelling­féle satanologiának kombinálása a bibliaival. Irásellenes a gyermekkeresztelésről szóló tana is, s a kettős újjászü­letés közötti megkülönböztetése. — Az egyházról szóló tanban pedig modern confessionalistikus tévedésekbe esik. Erkölcstanát (3. kiadás. 1878) szellemdús irály s a keresztyén erkölcsinek gazdag tarta'ma jellemzi, bár tu­dományos bírálati fejtegetéseiben, így a modern kérdé­sek tárgyalásában hiányos. E művében különben a spe-9) 1. m. 350. l. 10 ) F. Dorner Izsák életrajzát s műveinek ismertetését a »Slu-dien und Kritiken* 1S85. évf. 3. füzetében s Herzog »Realencyclopa­die« XVII, 755—770. 1, ») I. m. 463. 1. IO

Next

/
Thumbnails
Contents