Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-11-20 / 47. szám

megilleti; de tudom, hogy erőt vett szenvedélylyel szemben az akaratnak még hatalmasabb erőforrásra van szüksége, hogy diadalmaskodhassék ; tudom, hogy a lelkesedés ihletett perceiben felszínre került gyöngéd érzelmek ismét felkorbácsolhatok, hacsak egy magasabb regióból jövő áramlat végkép meg nem töri a szenvedély viharát; én tudom, hogy embernek lehet ereje még a Golgotha keresztjének viselésére is, de csak akkor, ha maga előtt egy szent missziót lát, ha tudja, hogy keresztjét egy szent ügy diadaláért kell viselnie. Ily magasztos, minden földi érdeket, indulatot, és hatalmasságot legyőző erőnek kútfeje volt az unió szent ügye, melyben az üdvözült életének legmagasabb isteni misszióját ismerte fel, s melybe élete utolsó 8 évének minden vágya, szenvedélye és törekvése beleolvadt. Ezen szent misszió hatalmas érzetének volt első követelménye, egyszersmind első következménye is a kiengesztelődés, a béke, a teljes egyetértésre jutás itthon ; a mi oly szilárd, oly állandó leve, hogy míg előbb a mi versengésünk még a testvérkerületeknél is méltó aggodalmakat keltett, később az előkészítő konventeken és a zsinaton az erdélyi képviselők összetartása csaknem példabeszédszerüvé lett. És ki mondja meg, vájjon nem sok részben épen ezen irányzatnak köszönhető-e, hogy a zsinatnak sikerült szerencsésen kikerülni az egyesüles egyik veszélyes kőszirtjét: a kerületek autonomiája elkobzásának és a szükségtelen egyformásitásnak Scylláját. Ezen szirttel szemben egy másik, még veszélyesebb állott, melyen már nem egyszer szenvedett hajótörést minden egyesülési kísérlet; tudni illik a kerületek autonomiája megőrzésének túlvitt erőszakolása, mi az egyesülést, ha sikerült volna is, nagyon lazává s hatálytalanná tette volna. Még nagyobb aggodalommal, sőt a veszély egy imminens percében kitörő szen -vedélyességgel ragadta meg a kormányrudat, hogy elfordítsa a hajót ezen Charybdistól is. Es ha egyik irányban örömest tagadta meg, ha kellett, lelkének régi sérelmét, másik irányban, midőn némelyek az előmunkálatok legvégén a bevégzett munkát újra elől kezdeni és az egyesülést elodázni akarták: akkor — bár ez nemes lelkének sokkal nagyobb fájdalmára esett, — nem vonakodott áldozatul hozni szívének nagyrabecsült, drága régi barátságát sem, csakhogy a veszélyt elhárítsa. A veszély el lőn hárítva. A fundamentum megvettetett. Ezen alapra építni fog, és ezen alapon épülni fog erdélyi és egyetemes magyar ref. anyaszentegyházunk nemzedekről-nemzedékre. És ha akadna, ki épít fát. füvet, szalmát, ne aggódjatok, ezt megemészti, elsepri a tűz; de épített és épít már is a jelen, építni fog a jövő nemzedék szakadatlan sora aranyat, ezüstöt és drágakövet. Minél magasabbra és díszesebben emelkedik ezen épület, minél többeknek nyujtand biztos, kényelmes otthont: annál ékesebben szóló hirdetője lesz a nagy alapvető áldott emlékének — a nagy alapvető mély hatású bölcs elméjének, önmegtagadó nemes lelkének! * * T. H.! Mai ünnepélyünk mindenekfelett az alapvető emlékének vala szentelve. De mégsem hagyhatjuk említetlenűl, hogy az ő legfőbb hivatása nem az alapvetés, hanem az építés vala. Mint papnak építnie kellett azon alapra, mely már megvettetett; mely a Jézus Krisztus. Építnie kellett ezen alapon Isten országát, Isten országában a keresztyén kegyességet : az önfeláldozó szeretetet, a szív tisztaságát, a szellem hatalmát; építeni a szívekben a kegyelem művét, a keresztyén életet: a bűnbánatot, a megtérést és újjászületést; az értelemnek megvilágosodását, az érzelmek tisztulását, az akarat szilárdulását, a megszentelődést és megdicsőülést. Tudjátok, hiszen éreztétek mindnyájan, minő bűbájos varázshatalommal rendelkezett ő ezen épitő hivatása teljesítésére. Nem országszerte ismert és méltán magasztalt ékes szólását értem. Az ékesszólás szép adomány, de igazi erejét nem a szavak művészi használatából, a hang terjedelméből, összhangzatos szinezéséből hanem belső, szellemi tartalmából meríti, az ékesszólás szíveken uralkodó hatalma ^nem emberi bölcsesség hitető beszédében, hanem lelki erőnek megmutatásában áll, nem emberi bölcsességből, hanem isteni erőből származik* (i. Kor. II. 3. 4.). Ha az ő prédikálása mint éles kard hatott át a hallgatók szívén : ez onnan van, mert a miket szólott, közvetlen belső keresztyén élettapasztalatából meríté, mert saját tapasztalatból ismerte az emberi szív legmélyebb rejtekeit; ismerete igaz és átható volt, mert a hit mennyei fényénél szerezte, hite a végesben a végetlent, a gyarló emberben az örökkévalóságra hivatott isteni rendeltetést világítá meg és tárta fel. Ha híveit a szellem magas légkörébe emelte, ez onnan van, mert >

szólotta Istennek titkos bölcsességét, a melyet szem nem látott, fül nem hallott, az embernek is gondolatába nem ment, ... de neki megjelentette Istennek lelke, mert isten lelke lakozott benne.* (1. Kor. II. 9. 10.). O megismerte és hirdette Isten mélységeit, mert nem a messze távolban, nemcsak az ész és tudomány hideg fényénél, de közvetlen közelben, saját tiszta szívében látta és tapasztalta Istent. Ebben rejlik ékesszólásának utolérhetetlen varázsa, mely be tudta csepegtetni a legmélyebb