Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

határozottsággal nyilvánított mondásaiból is mindjárt ki fogok mutatni. Most pedig, miután Thúry érveiről bebizonyítottam, hogy azok részint nem tanúskodnak Bornemisza kálvinista érzelmei mellett, részint pedig épen az ellenkezőt igazolják: csak az van még hátra, hogy Bornemiszának prédikációiból kimutassam az ő lutheránus elveit. (Vége köv.) Zoványi Jenő, theol. s.-tanár és főisk. alkönyvtárnok Sárospatakon. KÜLFÖLD. Az angol püspöki egyház köréből. Az angol püspöki egyház e hóban tartá évi szokásos kongressusát. Az itt lcfoh tak között van pár érdekes és tanúságot nyújtó dolog. Mellékesen megjegyezve, e kongressus semminemű jurisdictióval nem bír, és inkább csak amolyan papi értei<ezletféle, azon kis módosítással, hogy vilagiak is vettek benne részt. Voltak kétségkívül többen, kik annak idejében a püspöki egyház feletti halotti prédikációra is elkészültek már, akkor a midőn az egész keresztyén világ szeme Oxford felé vala irányozva. Azt épen nem lehet mondani, hogy csak egy »ridiculus mus« volt az eredmény, mert a püspöki egyház érzékeny veszteségeket szenvedett anyagiakban és szellemiekben s a romanismus, meg ritualismus, vagy legalabb az ezeket majmolni akarás még mindig fel-fel üti itt-ott fejét, de azért az anglikán egyház, mint ennek a kongressus elnöke kifejezést adott sohasem volt erősebb, tevékenyebb, életre valóbb, mint a jelenben, Hooker, Taylor, Baxter stb. idejük óta az angol püspöki egyháznak nem volt egy időben sem annyi jeles papja, tudósa, irója, mint a jelenben. Az anglikán főpapok igaz, hogy ma már nem » csinálnak politikát*, mint hajdanta, hanem dolgoznak, szószéken, társadalomban, irodalomban. Lightfoot és Ulicot püspökök commentárjai Pál apostol leveleihez a legkitűnőbbek az angol theologiai irodalomban. Farrar archi-diakon munkái — ! Jézus élete, a keresztyénség első századai stb. — nyel- ) vezetőknél és irályoknál fogva is az újabb angol irodalom legszebb termékei közé sorozhatok; Westcott kanonok szöveg-kritikai dolgozatai » európai* nevet biztosítottak szerzőjük számára, az ő általa kiadott görög új-szövetség, miután az újabb kutatások eredményei is felhasználtatnak benne, iskolai használatra is jobb és tökéletesebb, mint elődjeié. Boyd-Carpenter püspök és Liddon kanonok, az élő angol »nagy« szónokok közé számláltatnak, ez utóbbinak szónoklatait hallgatni, messze földről vándorolnak a londoni Szent Pál templomba ; ugyancsak az ő »Krisztus Istenségéről* írt munkája — 6 felolvasás — talán e tárgy felett legélvezhetőbb, compendiuma az orthodox nézeteknek, mint apologia az angolban páratlanul áll, németre is le van fordítva. Tulajdonképeni angol theologai irodalom, értve ennek theoretikus ágait, még csak most kezd lenni, természetesen a »Colensók« most már nyugodtan vizsgálhatják az Írásokat. Kuenen és Wellhausen nevei azonban nagyon rossz hangzású nevek még és előreláthatólag sok »ódium «nak lesznek okozói. Jellemző különben az angol közönségre, hogy ezek a sokszor subtilis theologiai kérdések, nem laikusok altal nem olvasott egyházi lapokban és szemlekben, hanem a legelőkelőbb világi »Revie\v« -okban vitattatnak meg. Olyan gazdag egyházak, mint a milyenek közül való az angol püspöki egyház, de még szegényebbek is sokszor estek és esnek abba a hibába, hogy a misera plebs-sel nem sokat törődnek, ezt birták és bizzák, illetve hagyják az »üdv hadserege* és más ilyenforma testületek gondviselésére. Örvendetes dolog tehát, hogy az angol püspöki egyház kimozdult kényelmes helyzetéből és igyekszik minden osztály vallásos szükségeit kielégíteni. A canterbury érsek — ki mellesleg mondva minden jóban előljár — meghagyta a papoknak, hogy gúny és türelmetlenség helyett, igyekezzenek az ilyenektől a miben jobbak tanulni és őket pótolni. Az egyház legjobbjai, ha felhagytak is ama tan hirdetésével, hogy a hierarchikus intézmény, mint isteni az üdvösség nélkülözhetlen közlője, mégis van egy minoritás, mely erősen advokálja ezt, ezek a ritualisták, kiknek lyturgiájok is nagyon közel van a kath. egyházéhoz , papjaik áldozó papok, oltári szentséget imádnak stb. A Laudismus és Puseyismus tehát még mindig kisértenek, különösen a skót püspöki egyházban, noha a férgese, illetve a római egyházba való belépésre megérettje már lehullott. Eredeti az, hogy a kongressuson a szónokok soha »pápa« nevet nem említettek, az angol episcopalistak szerint ilyen fogalom nem létezik. Mint az elnöklő püspök mondá: »A magát csalatkozhatlannak mondó romai püspök — ez a hivatalos definitió — elháríthatlan akadály az egyház katholikussá tételében.* Különben az utóbbi 20 év alatt öt új püspökség állíttatott fel, a canterbury érsek jurisdictiója immár kiterjed mind az öt világrészre. Szóval az episkopalis egyház, a mult évtizedek rázkódásai után megerősödve és sfelrázva* működik, s nincs okunk a miért ne örüljünk rajta, erősbül benn és künn egyaránt. Egyházkormányzati elvei és állami jellege folytán ugyan még mindig méiy az űr, mi a hozzánk közelebb álló »non comformista* presbyteri egyházaktól elválasztja, de azért érintkező pont bőven találkozik és együttes működésre tér van elég. Hogy egyebet ne említsek, a biblia revíziójának nagy munkájában a prot. felekezetek mind együtt dolgoztak, mindnyájának ez levén »egyedüli fundámentuma« és e téren jó részben Westcott nak köszönhetik az angolok, hogy a revideálásnál az újszövetségi szövegkritikának eredményei is minden előítélet nélkül fel lőnek használva. Es az angol politikusok, kik egyházuknak legjobb barátai, illetve fiai, minden félelem nélkül néznek azon idő eljövetele elé, midőn az egyház állami jellege és ezzel együtt természetesen a dotatiók, javadalmazások is megszűnnek. Vannak Angliában is, kik hajlandók volnának az ál'ammal való összeköttetést úgy értelmezni, hogy csak a fejedelemnek van beleszólása az egyház ügyeibe, miniszternek, parlamentnek semmi köze a »circa sacra«-khoz. Az efféle kívánság absurdum egy alkotmányos országban, de hát az is furcsa, mikor olvassuk, hogy ilyen meg amolyan »church bili* tárgyalása után Rothschild X. Y. báró igennel vagy nemmel szavazott. A Pháraóktól búcsút venni jó volna, de azok a »húsos fazekak!« Pap István. IRODALOM. Magyar olvasókönyv a középiskolák II. osztálya számára. Szerkesztette Molnár Lajos gymn. tanár. A munka folytatását képezi annak az olvasókönyvnek, mely lapunkban néhány héttel ezelőtt vo't szakértő toT altal ismertetve és méltatva. E második kötet is igen jól, nagy gonddal van összeállítva, érdekes tartalommal, jó ízléssel ; de jiéha magasabban szárnyal egy-egy olvasmány,