Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

nos elveire való hivatkozás, a kérdesek feltevésénél is az igazságnak és célnak leginkább megfelel. »Confusio idearum* gyanánt említi cikkiró a »kéz­fogást*, hivatkozik Fördős Lajos »Agendájának« ama kifejezésére, melyben »a kézfogás és a gyermekek külön megáldása* nem tartatik célszerűnek, minthogy az zavarja a figyelmet s ünnepi komolyságot s mondatik : »nincs is reá semmi sziikség«. Már maga az, h< gy Fördős Lajos Agendás könyvének függelékében : ^Jegyzetek és utasítások a szertartási beszédekhez« ekkép nyilatkozik, mutatja azt, hogy a liturgusok egy része a kézfogást és a gyermekek külön-külön megáldását a konfirmáció végrehajtásánál alkalmazta, a másik rész pedig épen figyelmet, az ünnepély ko molyságát zavarónak, tehát szükségtelennek állította azt. Fzen kérdésnél nincs más teendőm, mint egyszerűen kinyilatkoztatnom, miszerint én az előbbeniek közé tar­tozni szerencsésnek érzem magamat, mert ha a kézfo­gást — főleg midőn a konfirmándusok számosak — el is engedem, de a növendékek páronként való külön külön megáldását — még pedig a kéznek főre tétele mellett — a konfirmációi szertartás egyik kiemelkedő mozza­natának ismerem, mely nemcsak hogy zavarná az ünne­pély komolyságát, sőt a legigazibb megindulást, a leg­mélyebb meghatottságot épen ez kelt mind a gyülekezet tagjainál, mind a konfirmándusoknál. Melyik tábor fog­lalja el a helyes álláspontot, nem vitatom tovább, de annyit egész határozottsággal nyilvánítok, hogy a gyer­mekek páronként való külön-külön megáldását sem egyik, sem másik író vagy cikkező kedveért fel nem adom, mindaddig, míg magyarországi hitfelekezetünk egyetemes zsinata azt elveivel és álláspontjával ellenkezőnek nem nyilvánítja; nem adom pedig fel azon oknál fogva, mert velem rgyütt mindazon lelkipásztorok, kik ezen részletet a konfirmációnál alkalmazzák, tapasztalatból tudják azt, hogy ez a lelkeket megragadó és megindító jelenetek­nek egyike, elannyira, hogy a m t Fördős Lajos is kiemel, »az ötömkönnyek — és hozzá teszem a megin­dulás könnyei — fe csillogására« ez adja meg a legked­vezőbb s legfelhasználhatóbb alkalmat. (Vége köv.) Sütő Kálmán, bereg-somi lelkipásztor. ISKOLAÜGY. Népiskolai tankönyv-irodalmunk legújabb termékei. II. Egy másik szintén jelentékeny, bár nem minden kifogás nélkül való munka Dóczy Gedeon tanárnak, a debreceni ev. ref egyház leánynevelő intézete igazgató­jának pályadíjat nyert műve: »Magyar ABC és olvasó­könyv az elemi első' osztály számára. * A munkácska a mellé csatolt » Vezérkönyv*-ve\ együtt a tiszántúli ev. ref. egyházkerület által adatott ki s annak tulajdonát képezi, s Debrecenben ifj. Csáthy Károlynál jelent meg és altala kapható minden könyvárusnál. Az ABC ára kötve 20 kr, a Vezérkönyvé 25 kr. A »Vezérkönyv* kitűnő methodussal van írva s minden lapján elárulja az elméletileg igen jól készült, szakavatott paedagogust; de már az ABC arról tesz bizonyságot, hogy más az elmélet és más a gyakorlat, hogy: »Grau ist jede Theorie.* A betűk Íratásának egymásutánja ellen nem tehető kifogás, az methodologiailag megállhat, bár ré­szemről a Gönczy ABC beosztását e tekintetben jobbnak tartom ; de hát ez nem oly nagy baj. Hanem annál inkább kifogásolható, hogy az olvasási gyakorlatokban igen sokszor vét szerző amaz elvek ellen, melyeket pe­dig oly igazán és helyesen fejt ki vezérkönyvében, mi­dőn így ir: »A kiválóképen gépies olvasásra szánt anyagot illetőleg némelyek azon véleményben vannak, hogy erre minden oly szó alkalmas, a minő a már | megismertetett betűkből alkotható — stb. De ha mé­lyebben gondolkodunk, mint a hogy kell is, és gondolóra veszszük, hogy az olvasás által nemcsak az a célunk eleitől fogva, hogy a gyermek olvasási készségre tegyen szert, hanem, hogy a gyermek értelmét is fejleszszük akként, hogy minden általa folyékonyan elolvasott szó­nak vagy rövid mondatnak egyszersmind értelmét is felfogassuk : úgy a már megismertetett betűkből csakis oly szókat szabad alkotnunk, a minők, ha érzéki tárgyak: érzékileg, ha pedig elvont tárgyat vagy fogalmat jelen­tenek : legalább szóbelileg azonnal szemlélhetek legyenek« stb. Az elmélet jó ; de hát akkor a gyakorlatban miért ír oly mondatokat, melyek a gyermek ismeretkörétől, gondolkozásvilágától annyira távol állanak, s melyeket megmagyarázni akarva, a tanítónak egész prelectiókat kell tartania és még akkor is csak atra valók, hogy az agyat megterheljék vagy pedig semmikép n rn érti meg a gyermek, mert a legeszesebbnek sem ér fel odáig az esze ? És miért ad oly mondatokat s használ oly kifeje­zéseket, melyek a jó ízlést sértik, melyeket művelt ember csak a legritkábban ejt ki ? Vagy miért közöl olyan émelygős verseket, melyek soha nem fejezik ki a gyermek kedélyhangulatát és ad több oly mesterséges talányt, miket csak igen-igen ügyes kezelés mellett tud a gyermek megfejteni? Elég az ebő osztályban írni, olvasni megtanulni, — úgyis aztán már többé semmiféle tudomány nem lesz oly nehéz, m: nt volt ez — minek ott már mindenfélével megterhelni azt a kis tudvagyó agyat, mely minden iránt érdeklődik s amúgy is folyto­nos kérdéssel ostromol, csak tudjunk rá felelni Es minek különösen akkor, mi<or bizonyára falusi gyüleke­zetek gyermekei számára van írva a könyvecske? Cso­dálom, hogy a bíráló bizottság ezeket észre nem vette, s nem ezek nélkül adta ki a könyvet, me y e kihagyá­sokkal sokat nyert volna. Micsoda ízléstelen mondat ez : »A bűzt az orrom érzi« (15. 1.). Hát mely hegeli okos­kodást vár szerző a gyermektől, mikor e kérdést teszi fel: »Ur van-e a térben ?« (20. lap). Aztán Üde név nincs. (20. 1). Egész physikai magyarázat szükséges e i mondathoz: »A meleg a vizet gőzzé változtatja* (29. 1), vagy ehhez meg állattani : »Epe minden állat belében van.« Nyelvtani ehhez: »Már nem pala táblára irom a hang jelét (sic!), hanem papírra (31. 1.). »Az akó űrmér­ték®, »A cső üres henger«, »A rügy a levél nyele és az ág közt található*, »A kinek ügye van, az a bíróhoz megy, neki mondja el ügyét*, »A kiló súly, kétszer olyan nehéz, mint a font« stb. stb. Mennyi magyarázatot igénylő mondatok s ha megmagyaráztatnak is, nehezek annak a gyermeknek! Az olvasmányok közt milyen nehéz »A lélek« című, megfoghatatlan a növendéknek; pedig hogy elvont nagy dolgokat is jól meg tud ma­gyarázni s va'óban szemléltetni szerző, mutatja a »Ki tud mindent* című, mely e tekintetben páratlanul all s a mely mellé még csak »Az imádság* című kis olvas­mány állítható. Nagyon ízetlen s nem a gyermeki érzés világnak megfelelő néhány vers : »Lórika gondja* (109. 1.), »Dalos madár halála«, »Rózsa és Rozmaring* (87. lap), »Miért nem vagyok nagy!« (72. lap). Az efféléket egy második kiadásban el lehet hagyni, s akkor az ABC a

Next

/
Thumbnails
Contents