Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-16 / 42. szám

emberi szellem fejletlen állapota által kényszerített — együttlétből kimagyarázható, hanem okvetlenül belső, a két szellemi hatalom természetéből, lényegéből folyó. Hogy ez csakugyan így van, mutatja a kettőnek egymásra való nagy hatása még akkor is, a mikor már a bölcsészet a vallástól külön válva, önálló és pedig tekintélyes hatalommá nőtte ki magát. Az ó-kor klasszikus népének, a görögök vallásának utolsó szakai a bölcsészettel való kiizde'méből állanak; ugyanezt mondhatjuk a rómaiak s részben a zsidók vallására is; a keresztyénség a filozófia által erősödik és képződik szervezett szellemi hatalommá; a reformáció talaját a bölcsészet körében támadt mozgalmak segítik előkészíteni ; majd a békés viszony megszűnte után ismét a bölcsészet az, mely a XVIII. században meg akarja dönteni a keresztyénséget s a vallást teljesen leszorítani a küzdtérről, míg a XIX. század legzseniálisabb bölcsészeinek java erejét a vallásos igazságok kellő méltatása és elismerte' ése vette igénybe. Igaz ugyan, hogy ha az egyes vaMások alakulásánál s a nagyobb vallási forradalmaknál szereplő tényezőkre vetjük tekintetünket, azok között a filozofiít látszólag hiába keressük. Nézzük p. o. az emberiség életére és fejlődésére legnagyobb befolyást gyakorlott és most is gyakorló keresztyénség előállását. Jézus, az istenember, nem a bölcsekhez, nem a tanultakhoz, hanem a műveletlen és tudatlan tömeghez intézi szavait; nem akar a földre hozott magasztos eszméknek tanszerű alakot adni s hatásukat a már meglehetős magas fejlettségű dialektika segítségével biztosítani, hanem a legegyszerűbb szavakban, a legkönnyebben érthető alakban igyekszik azokat az emberiség közkincsévé tenni, írva nem foliansokba, hanem az emberek szíve táblájára. Tanainak hirdetőiül s halála után örököseiül sem választ tudós, a népre a tudomány s talán az előkelő állás tekintélyével, avagy az ékesszólás művészetével hatni tudó egyéneket, hanem halászokat és vámszedőket, a kiknek sokszor a legkönnyebben érthető dolgot is nehéz megmagyarázni, s a kiknek nyelve sokszor a legegyszerűbb igazságok tolmácsolásában is megtagadja a szolgálatot. Ezen embereknek egyedüli előnyük, melyért őket Jézus kora első bölcsei felett kilüntette, a szív tiszta világa, az igazság ' o * o o után való bő vágyakozás s a legszentebb^ eszmék hirdetője iránt tanúsított önfeláldozó szeretet. Ugyr

látszik hát, hogy nem az ész hideg fénye, hanem a szív melege az, melynek segítségével a vallás híveket hódít a maga számára, s hogy a hol az érzelem, a vallás magasztos eszméi iránt való odaadó szeretet teljes, ott a bíráló, fontolgató ész segítsége teljesen nélkülözhető. — És csakugyan maga Jézus nemcsak a tanítványok megválasztása által tünteti ki, hanem szóval is hangsú'yozza, hogy a vallás igazságainak nem a bölcsek a hivatott letéteményesei, a midőn azt mondja: »Hálát adok neked én atyám, mennynek és földnek ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől- és értelmesektől, és azokat megjelentetted a kis gyermekeknek « (Máté n. 25.) Sőt ezen helyből épen az tűnik ki, hogy az ész nemcsak hogy nem barátja, hanem határozott akadálya és ellensége az igaz vallásosságnak; épúgy, mint a külső jóllét, a gazdagság, a belső jóllétnek, a megtérésre alkalmas igaz érzületnek. És ez valóban úgy is van, ha a bölcs az ő bölcsességét, a gazdag az ő gazdagságát felettébb megszeretve a világi bölcsességet és gazdagságot egyedül imádandó bálványnyá teszik, a mely a he'yett, hogy látásukat megtisztítaná s erejöket hatványozná : hályogot von szemükre a legmagasabb igazságok szemlélésénél s megbénítja erejöket az azok szerint való cselekvésnél. De azért nagyon tévednénk, ha azt állítanánk, hogy Jézus ezen — az ideig oly nagy szerepet játszott — tényezőknek mi fontosságot sem tulajdonított. Sőt ellenkezőleg, az egész újszövetség a mellett tanúskodik s az imént idézett hely is helyesen értelmezve a mellett szolgáltat bizonyságot, hogy Jézus tiszta tudatával volt azon szellemi erőnek, mely az ész, s azon anyaginak, mely a gazdagság birtokában rejlik; csakhogy épúgy ismerte azon csábító gonoszt is, mely a földi hatalom és gazdagság csalóka képeivel őt is meg meré kisérteni, s a melynek legyőzésére egy istenember szentsége és ereje kellett 1 És valóban ha nemcsak a felszínen vizsgálódunk, hanem a dolgok mélyére igyekezünk hato'ni: lehetetlen elismeréssel nem lennünk azon vizsgálat iránt, melyet a bölcsészet s általában a tudás, éppen a keresztyénség létrejötténél és megizmosulásánál teljesített. Ha csak egy pillantást vetünk is visszafeléslátjuk, hogy mennyire igyekszik a bölcseimi spekuláció az egy Isten fogalmát juttatni érvényre a polytheizmus számnélküli isteneivel szemben s miként egyengeti az utat sokszor vértanúság árán Ís oda hogy az istenség lényegében mint szellem fogassék fel; ha csak egy pillantást vetünk a keresztyénség első, küzdelemteljes éveire s látjuk, hogy az Úr által elhintett magvak nem a saját termő földjükben, hanem idegen ta'ajon teremnek valódi szép gyümölcsöket, azon a talajon, melyet a bölcsészet kövérített meg s tett termővé ; végül ha látjuk, hogy néhány évi működés után az lesz elsővé a választott tanítványok felett, a ki az Urat személyesen nem ís ismerte, de a ki a kor színvonalán állott és az ész álokoskodásait, a melyek a gyenge egyházat már csirájában elfojtandók voltak, az értelem fegyvereivel volt kepes tönkre tenni, a ki a hit és tudásnak egyaránt birtokosa levén, bámulatos eredményt mutat fel a legrövidebb idő alatt, úgy hogy méltán, minden dicsekedés nélkül mondhatja el e büszke szavakat: »Úgy ítélem, hogy én semmivel nem voltam alábbvaló a főbb apostoloknál*, akkor okvetlenül el kell ismernünk, hogy a bölcsészet a vallásos eszmék terén még akkor is érvényesíti hathatós befolyását, a mikor azt alaposabb megfigyelés és vizsgálat nélkül nem is sejtenők. Hogy a bölcsészet mint nyilt szövetséges mennyinyire hasznára lehet az egyes vallásalakoknak, annak világos példáját szintén a keresztyénség szolgáltatja, mely évezreden át munkát adott a bölcsészetnek, a mely munka — bármennyire igyekezzenek is sokan levonni értékéből — végtelenül nagybecsű az akkori keresztyén tudat korrekt kifejezése által. S hogy a bölcsészet segítségét a vallás épen legfontosabb, forradalmi szakaszaiban is mily kevéssé nélkülözheti, arra legeklatansabb példát — jó részben éppen a bö'csészet lefolyása ellen irányuló — reformátió szolgáltathat. Luther mindjárt reformátori pályája kezdetén erősen kikel az ész ellen, a melyet ő a legmegvetőbb kifejezésekkel illet, s annak fő produktuma, a bölcsészet ellen, melyet minden rossz kútfejének, a sátán csábító eszközének tekint. Nem veszi észre, hogy a reformátió alighanem a Wald, Wiklef, Huss-féle kísérletek sorsára jut, ha nem előzik meg azt a bölcsészet és tudomány terén mindig élénkebb reformátori mozgalmak s nem készítik elő az ész á'tal a kedélyeket is a bekövetkezett változásokra. Nem veszi észre, hogy a katholicismus fő ereje nem annyira világi hatalmában és külső szervezettségében, mint inkább belső t. i. tanbeli organizációjában rejlik, a melylyel szemben a reformátió csak hiú kísérletté sülyedett volna, ha az is hasonló tanbeli egységet megteremteni nem képes, a mit psdig a böl-