Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-25 / 39. szám

Harmincadik évfolyam* 39. sz. Budapest, 1887. szeptember 25, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy-utca 29. sz. I. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdi külön 30 kr. Teljes széirrvu. példárnyokikiSLl mindig szolg-á.lHa-tij.n.k:. Ama t. előfizetőink, kiknek előfizetésük a harmadik negyed végével lejár, előfizetésük megújítására fölkéretnek. Uram-e? vagy nagyságos uram? A francia nagy forradalomnak s az ezzel együtt megindult demokratikus áramlatnak a többek közt egyik eredménye lőn, hogy a sok sallangos cifra címezések elmaradtak, vagy legalább keveskedtek, az emberek okosabbakká lettek. Külföldön ma már keveset töri az ember a fejét a címezéseken; ha férfi, megszólítjuk: uram! ha nő: asszonyom! és az egyszerű címezés mellett is becsülésünk, tiszteletünk az ezt megérdemlők irányában semmit nem csökken. Nálunk is az 1848-iki mozgalmak megindulásakor a nemesi osztály eltörlésekor felvillant a demokratikus eszme s hajlam, de még hamarabb, mint a forradalom tüze, kialudt. És azóta nem hogy előbbre mentünk volna e tekintetben, sőt egyre hanyatlunk. A >Teens úr* cím, melyet négy évtizeddel ezelőtt csak az okleveles egyének nyertek el, ma már nem is cím, ezt már az utcaseprő is megköveteli magának, mikor a jobbik kabátját ölti fel; sokkal szebben hangzik ennél a ^Nagyságos úr*, miért ne viselnők ezt a címet? Nem sok ideje még annak, mikor egy igen magas állású nőről, mint botránkoztató dolgot beszélték országszerte, hogy egy ízben úgy nyilatkozott, hogy az emberek a báróknál kezdődnek ; vagy is, hogy a kinek nincs legalább is bárói rangja, az a csőcselékhez, a tömeghez, a semmihez tartozik. Ma úgy látom, hogy közel vagyunk már ahhoz, hogy az embereket a nagyságos uraktól kezdve számítsuk. De hát mi bajunk ezzel? Mindig voltak és mindig lesznek az embereknek apró gyengeségeik, miért őket ártatlan kedvteléseikben háborgatni? Ha az egyik akkor érzi magát boldognak, hogy az orra hegyén egy aranykarikát visel, a másikat meg az boldogítja, ha a mellén vagy a derekán hordhat egy aranyos keresztet vagy kulcsot, hát miért ne tehetné meg ? Legyen boldog vele! Hát miért ne mondhatnók polgártársunkat Nagyságos úrnak, ha ezzel ne kedves dolgot cselekszünk, nem nagy terhünkre esik s egy krajcárunkba se kerül ? Úgy látszik, hogy nem kerül, és mégis sok millió forintjába kerül a nemzetnek. Mióta Trefort a miniszteri székben ül, folyvást újabb és újabb torlaszokat emeltet a gymnasiumok s az egyetemek kapui elé, s nem boldogul. Súlyosbította a gymnasiumfenntartási "terheket, megnehezítette azokban a tanulást, az érettségi vizsgálatokat, felemeltette a tandíjakat, az egyetemi szakok némelyikénél szaporította a tanulási évek számát, szigorította a vizsgálatokat, fokozta a költségeket; másfelől állíttatott mindenfelé ipar-, polgári-, gazdászati és más efféle intézeteket: s mit nyert vele? ez utóbbiakban gyakran versenyez a tanárok száma a tanulókéival, kivált a tősgyökeres magyar s még inkább, ha a kálvinista tanulókat vennők csak számba; míg ellenben a gymnasiumokat s azokban a parallel osztályokat szaporítani kell, a budapesti egyetemi épület mellé pedig legalább is kellene még egy akkora épület, mint a mostani, ha arra lehetne számítani, hogy el is megy előadásra mind az, ki beiratkozott. Trefort egyre apasztani szeretné a Tekintetes és Nagyságos urak számát, nemzetünk pedig egyre növeli. Nagyon sok pénzében van nemzetünknek és kivált magyar fajunknak a >Nagyságos* cím. A valóban demokratikus irányú népeknél a szülők saját anyagi szellemi erejének figyelembevételével választanak fiaik számára életpályát. Ha a szülők tárcája engedi és a fiú szellemi képessége biztos reményt nyújt a tudományos pályán