Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

rája, Fába Zsigmond fogadta püspökünket, hatással elmondott emelkedett szavakban adva kifejezést azon megtiszteltetésért, melyben társadalmi életünk e kimagasló alakja szerencsélteti megyénket. Püspök úr néhány meleg szóval megköszönve a figyelmet, előállott Mocsy Zolna úrnő, ki a barsi egyházmegye leányai nevében üdvözölte a főpásztort, átadva egy élő virágból font koszorút. Igen szívesen fogadom e koszorút — válaszolá püspök úr — mely emléke marad e körutamnak a barsi egyházmegye leányaitól; de nemcsak a barsi egyházmegye leányainak, hanem édes hazám összes leányainak, hölgyeinek és asszonyainak ajánlom apostoli tanácsom, mely ebből áll: minden nő valódi hivatásának csak úgy tesz eleget, ha tiszta vallásosság és hazaszeretet lelkesíti szívét. Az üdvözlések végeztével szeretett főpásztorunk az egyházmegye esperesét átölelve, többekkel kezet fogva, br. Nyáry Béla gondnokunk fogatán foglalt helyet és a vezekényi díszes bandérium által kalauzolva, több százakra menő sokaság között, beláthatlan kocsi-sor elején vonult be a közbe eső Orocka-Lekér, Damázsd községeken áthaladva, első egyházunkba G.-Vezekénybe, hol ép búcsú nap levén, az egész község ünnepi díszben, lelkes ovációkkal fogadta szeretett püspökét. A dunántúli ágost. hitv. evang. egyházkerületi pénztárakról. i. E cím alatt jelent meg e becses lap f. é. 32—34. számaiban egy cikksorozat, melynek szerzője a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerületi pénztárakról kiadott, közkézen forgó i886ik évi kimutatást beható bírálat tárgyává tevén, az ügyesen csoportosított számadatok s azokhoz fűzött reflexiókból komoly tanulságokat von le, megokolandó a hálátlan Kassandra szerepet, melyre vállalkozott. Teljes elismeréssel adózom mindenekelőtt a névtelen szerzőnek, tekintve az eléggé nem méltányolható buzgóságot, mely e huzamosb időt, vasszorgalmat s ügyszeretetet igénylő munkálat minden egyes sorából szól, sőt kijelentem azt is, hogy az általános elvekkel, melyek e cikksorozatban kifejezvék, mint azt hivatalos évi jelentéseim, melyeket szerző figyelmére méltatott, igazolják, nagyrészt egyetértek. Jelen válaszomnak egyedüli célja, hogy rektifikáljam az egyes téves állításokat s kimutassam, miként Anonymus (legyen ez a névtelen szerző neve!) itt-ott hamis feltevésből indulva ki, tarthatlan következtetéseket von le, valamint hogy nem ritkán túllő a célon. Teszem ezt, mert hivatalos állásomnál s azon tiszteletnél fogva érzem magamat erre kötelezve, melylyel az érdekelt egyházkerület, az ennek pénzügyei feletti felügyelettel megbízott testii'et s a buzgó Anonymus személyisége iránt viselhetem, s e tisztelet, remélem, képesíteni fog arra, hogy — kerülve a szarkasztikus modort is, melyet nevezett ismeretlenünk helylyel-közzel használ — sine ira et studio szóljak a komoly elmélkedésreméltó tárgyhoz. Válaszom útját Anonymus eszmemenete jeleli ki. Az első cikkben (32. sz.) Anonymus számcsoportjai alapján kimutatja, hogy a közfőtanoda- s tanító-képzői pénztárnál évi hiány mutatkozik, vagyis szabatosan kifejezve, hogy e pénztárak eredeti jövedelmökkel az évről-évre fokozódó kiadásokat teljesen fedezni nem képesek, a miért az egyházkerületnek egyéb források igénybevételével kellett a jövedelem szaporításáról gondoskodnia. Ez teljesen áll. Azonban nem tudom mi célja szerzőnek, midőn ezt bizonyítgatja? Azt hiszi-e, hogy erről nincs tudomása az egyházkerületnek, s azért figyelmeztetni kell erre? Hisz ugyanazon egyházkerület szavazza meg évről-évre e járulékokat (1876 óta a házassági felmentvényi díjakból a közpénztárnak 320 frtot, 1870 óta az államsegélyből a theol. intézet fenntartására 1000— 1200 frtot), melyhez »videant consules® intő szavát intézi. Teljes tudatában annak, hogy ez összegekre a pénztáraknak szükségök van, utalványozza a kerület, erre őt figyelmeztetni s számokkal bebizonyítani azt, hogy így van a dolog, s mind ezt megtenni ott, hol a kerület, mint ilyen képviselve sincs, legalább is felesleges munka. Ánonymus kihoz a közpénztárnál 200—250, a tanodai pénztárnál 400 frt deficitet, természetesen úgy, hogy az évek óta ide más forrásokból s így redszeresítettnek tekintendő jövede'met egyszerűen mellőzi. Eszébe juthatna még valakinek azt az állítást is kockáztatni, hogy pénztárainknak semmi jövedelmök nincs. Mert ha a tőkék után a kamatok, a gyülekezetek részéről a reájok kivetett járulékok be nem folynak, úgy üres a kassa és meg van a — deficit. Itt szerző, ez meggyőződésem, túllő a célon. O itt ugyanazt a fegyvert ragadja meg, melyet én évekkel ezelőtt sikerrel forgattam gyámoldánk érdekében. Ez intézetünk — ez volt az általános nézet — részvénytársulat, saját lábán állva, izmosodott meg. Két évtizeden át csak vagyon-gyarapodásáról tétetett jelentés, senki nem gondolt az időre, midőn ez áldott intézetnek erejét a nyugdíjak rohamos felszaporodása kimerítheti. Ekkor alulírott vállalkozott Kassandra szerepére, kimutatván hivatalos jelentéseimben, hogy gyámoldánk csak rendkívüli jövedelemmel tartja fenn magát, önerejére teljesen nem támaszkodhatván, új rendszeres segélyre van szüksége. Nem is volt a segélykiáltás hiában. Ez eljárás jogosult, sőt' szükséges volt gyámoldánk érdekében. Hisz a veszély épen régi alapszabályaiban rejlett. Ez intézet a kerülettel szemben bizonyos független helyzetben volt és van, mennyiben az alapsz ibályok értelmében az igazgatóság kormányozza, a kerület pedig már mint másodfokú hatóság foglalkozik ügyeivel. Természetes, hogy az igazgatóság felhívta folytonosan a kerületnek, m:

nt tulajdonosnak figyelmét a veszélyre, mely fenyegette az intézetet, s ezt tenni kötelessége volt, mert erről az egyházkerületnek tudomása sem volt. De hogy azon pénztárak érdekében is, melyeknek ügyeit az egyházkerület közvetlen maga intézi, ezt az eljárást kövessük, nem tartom sem nem szükségesnek, sem nem célhozvezetőnek, ha egyúttal positiv-concrét javaslatot nem tehetünk a tényleg meglevő szükségleteknek más, az eddiginél jobb módon való fedezékére. Míg ezt Anonymus nem teszi, add'g egész okoskodása akadémiai discussio, álláspontja — megengedem — eszményi ; de az egyházkerület eljárása is correct, ha azon forrásokat veszi igénybe, melyek szabad rendelkezésére állanak, nem hódolván alaki tekinteteknek, midőn fontos, mellőzhetlen érdekek megvalósításáról van szó. A fődolog, hogy sem deficit nincs, sem adósságba nem veri ma^át a kerület, a magáéból veszi, mit intézetei fenntartására fordít. A fent elmondottak vonatkoznak álta'ánosságban a tanítóképző intézeti pénztárra tett megjegyzésekre s ennek állítólagos deficitjére is. Itt két téves féltevésből indul ki Anonymus. Nem áll, hogy e pénztárra 700 és 200 forint uj fedezetlen teher nehezül. Ugyanis egyik tanár fizetés 200 frttal ad personam javíttatott, a másikké rendszeresítés folytán 700 frtról 1100 forintra