Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-18 / 38. szám
inkább római bonckés alá, s többi iratait csak nagy ritkán vették segítségül. E téren Pistorius >Luther anatómiája* című Kölnben 1595-ben megjelent műve tűnt ki, mely 550 lapon át > Luther 7 gonosz szelleméről* szól, mely mű a reformátió elleni római polemizálásnak tulajdonképeni tárháza volt a következő korszakokban. A mellett a protestánsoknak egyenetlensége is hatalmas fegyver volt e fölébredt római szellem kezében, mely általában mindent fölhasznált a reformátorok személyeinek és művének kisebbítésére és lerontására. Mily nagyszerű párhuzam vonható a XVI. és XIX. század közötti Miként a XVI. század második felében, úgy a XIX. században is mintegy hamvaiból újult föl a katholicismus, előkészítve és támogatva ugyanazon jezsuita irányelvek által, a melyek a XVI. század mozgalmait is vezették. Hasonló eszközökkel, mint a XVI. században, nevezetesen az egyházi centralizátióval az absolut és csalhatatlan pápa kezében, továbbá minden önálló gondolatnak következetes elfojtásával a püspököknél s a klérusnál, a sajátképi római egyházi érzéknek fejlesztésével a néptömegben, a nagy imponáló pompa s a szemet kápráztató érzékiség kifejtésével az istentiszteletben, s más ezekhez hasonló >egyházi* eszközökkel törekedtek a „kath. szellem1 1 s a „kath. öntudat" fölébresztésére, mely ma már fejlődésének tetőpontját érte el. Nem csudálkozhatunk tehát azon, hogy a túlfeszített római kath. öntudat manapság épúgy, mint a XVI. században egyenesen a protestántismus ellen irányul. — A mit egykoron 1 Eck, Emser Cochlcius és mások Luther és műve ellen megindítottak, azt kissé változott alakban újból fölelevenítik Evers s a konvertiták egész fanatikus serege. S hogy ezen újjászületett polémikának forrásban se legyen hiánya, arról gondoskodott Janssen a maga legközelebb befejezett történeti művében, a melyből aztán a Brochuren- j Verein-ok s az ultramontán sajtó vezetői történeti ismereteiket s polémikai fegyvereiket merítik. így keletkezett az ijesztő módon nagy kiterjedésűvé vált ultramontán irodalom, melynek előre meghatározott feladata abban összpontosul : lerántani s utálatossá tenni Luthert s az ő nagy reformátori művét, nyilatkozatait s életét egy inquisitornak szemüvegén át birálni, hogy aztán azon előre megállapított következtetésre jusson: lehetetlen, hogy a gondviselő Isten ilyen férfiút bizott volna meg az egyházjavítással. Mindezzel azonban már a contrareformátió történetében találkozunk, s új csak a forma, melybe a tendentiosus irodalom termékeit foglalja. Némi visszahatásul szolgált az 1883. lutherjubileumi év, slassanként az ultramontán sajtó terén Ís észrevehető apály állott be. — Tekintsük meg közelebbről a német ultramontán sajtó fejlődését. A német irodalomtörténetből ismeretes, hogy annak legkitűnőbb képviselői protestánsok voltak, s műveikre a szabad protest. szellemnek bélyegét sütötték. Im tehát megérkezett az idő, hogy a reformátió szellemének ezen felsőbbségét az irodalomban megtörjék! Ép azért az újabb római polémika hasonló célból hessing és Göthe ellen irányúi, mint a régebbi Luther ellen. A mire az ismeretes frankfurti történetgyártó, Janssen a reformátió története terén törekedett, azt meg akarják valósítani Brunner, Baumgarten s más jezsuiták az újabb irodalom terén. „Jó katholikus" írókban és írónőkben sincs már hiány, kik részint könyvekben, részint a napi sajtóban római ízű kivonatokkal s töredékekkel traktálják hivő olvasóikat. „Kathol. klasszikus irodalom1 1 az újabb prot. költők alkotásai mellett! — ez most a jelszó, ez a főcél; — a „kathol. regényirodalom* régóta fennáll, a mint azt az erősen fölfegyverkezett Hase Károly a maga jeles prot. polémikus kézikönyvében Eahn—Hahi Ida jellemzésénél jelesen kimutatta. Benrath tanár helyesen emeli ki azt, hogy a felekezeti ellentétek a római és evangyéliomi egyház között a lehető legélesebbek. Ma tényleg külön specifikus róm. kathol. történetírásról szólhatunk, s a mi az egyiknek üdvös és dicsőséges, az a másik előtt a gonoszság és önzés művének tűnik föl. S máris találkozunk a freiburgi Herder nyomdájából kikerült korrekt kath. út- és földleírásokkal, kathol. philosophiákkal az aquinói angyali doctor receptje szerint, s általában hirdetik e római körök, hogy a tudomány tévúton van, az kizökkent eredeti folyásából. Ilyen ,,új chinai falat1 1 emeltek az új katholikus mozgalom vezetői mind az ellen, a mi modern, szabadelvű, eretnek és protestáns, mert hiszen a hivatalos római nyelvezetben mindezek azonos fogalmak. Figyelemreméltó a kathol. napi sajtó működése is, mely Franciaországon és Németországon át magyar hazánkba is eljutott, s a mely valódi jezsuita szellemben kizárólag ultramontán érdekeket képvisel. A sajtó nagy hatalmát félre nem ismerte az ultramontanismus sem, a mint általában Róma ügyesen szokta fölhasználni a viszonyokat. A kath. egyesületeknek évi nagygyűlései hasonlóan hangsúlyozzák az ultramontán napi sajtó fokozatos fejlesztésének szükségességét s alegkozelebb tartott 34. nagygyűlésen Windthorst is ilyen értelemben nyilatkozott. Sőt a „németországi sajtóigazgatóság11 eszméjével is foglalkoztak, melynek egy jogászból, egy szerkesztőből, több theologusból s egy ügyes titkárból kellene állani, a mint azt a bonni 1881. tartott 28. egyetemes kath gyűlés végle-
